26.rész - A balhés hármas ~ Új srácok a St. Patrick High School-ban

~Ariana szemszöge

Andre-val kéz a kézben lépkedtünk befelé a suliba. Miközben ő lekezelt egy pár haverjával, én addig erőteljesen kutattam elő a táskámból a biosz könyvem. Témazárót írunk, és nagyon izgulok miatta. Ráadásul állítólag az osztályfőnökkel kezdjük a napot. De legalább nem lesz történelem óra, és nem fognak bökdösni hátulról. Törin mindig rám hárul az osztály "zsenialitása".
Mikor beléptünk a terembe nagy sutyorgás fogadott minket. Azt hittem már hozzászokott az osztály ahhoz, hogy járunk. Vagy mégsem? Leültem a helyemre Olive mellé, aki feltűnően bámulta az ajtót. Nem beszélve Nicole-ról! Becca legalább észrevette hogy megérkeztem. Rögtön köszönt, én meg még mindig nem tudtam, mi olyan érdekes az ajtón! Az egész osztály azt a nyamvadt ajtót bámulta, mi pedig Andre-val csendben és értetlenül ültünk a helyünkön. Vártuk, hogy végre történjen valami. Egyszer csak belépett az osztályfőnökünk az ajtón, Mrs. Rose. Hiába tűnik kedves, kicsit idősebb hölgynek, a látszat ne tévesszen meg! Egy hárpia! A rémálmaimban ő szerepel! Volt már egy-két rémálmom az elragadó osztályfőnökünkkel. Az egész osztály hangosabban kezdett el sutyorogni, és leszűrtem hogy valami három új srác jön az osztályba. Jó rájönni erre!
    - És ti ezt honnan tudjátok? - súgtam oda Olive-nak.
    - Attól, hogy te és Andre kihasználjátok az osztályfőnöki órákat az egymást bámulására, vannak akik figyelnek is. - jegyezte meg diszkréten. - Múlt héten esett róla szó. Azóta gondolom, az osztály nagy részének kiesett a fejéből.
    - Ó, szóval már egy hete tudni az újakról? Jobban oda kell koncentrálnom. - vörösödtem el hirtelen.
A jelek szerint, Andre-val kicsit túl sokat foglalkozunk egymással az órákon. Ezen változtatunk... majd!
    - Osztály! - kiáltott fel Mrs. Rose. - Örömmel jelentem be osztályunk három új tagját. Fogadjátok őket szeretettel! Andrew-t, Marcot és Victor-t.
És akkor lépett a terembe az a Drew, akire számítottam! Csak ezt ne! Tehát nem is idősebbek nálunk? Azt hittem lefordulok a székről, mikor a szemembe nézett és rám mosolygott. Pedig azt hittem, megutált miután újból összejöttem Andre-val. Hiszen a lépcsőházban akárhányszor meglátott csak köszönt és ennyi. És pont azok lesznek velünk egy osztályba, akikkel aznap reggel kötözködött Andre?! Miért érzem úgy, hogy ennek még nagyon rossz vége lesz? Reflexszerűen fordultam Andre irányába, aki csak mosolyogva biccentett egyet. Szóval neki ez nem ügy. Lehet nem is kéne ennyire ráizgulnom?

~Andre szemszöge

Na, jó! Ez már a pofátlanság netovábbja! Mégis mit hisz ez a Drew? Bemászik ide, rámosolyog a csajomra és el van intézve az egész? Biztos hogy nem engedem Ari közelébe azt a nyomorultat. A haverjairól nem is beszélve. Azok a taplók mit akarnak? Ha a hírnévre várnak, nyugodtan várakozzanak, hisz itt mi vagyunk a górék a srácokkal! Nem ők. Szánalmas az egész banda. Úgy néznek ki, mintha egy idióta Justin Bieber klipből léptek volna elő. Egy biztos! Ari az enyém, és ezen senki sem változtathat!
Csengetéskor rögtön Ari mellé ugrottam és csakhogy biztos legyen mindenki számára a szitu, megcsókoltam a szépségem. Drew persze csak egy darabig bámult, aztán rántott egyet táskáján és kivonult a haverjaival. Ajánlottam is, hogy csak ez legyen a reakciója. Mert, ha mondjuk beszólt volna vagy csak felröhögött volna, tuti bemosok neki! A következő órára sietett az osztály. Arival megbeszéltük, hogy suli közben a barátainkkal lógunk, s délutánonként egymással, de most nem hagyhattam magában egy percre sem! Drew biztos, hogy kihasználná az alkalmat. És nem hiányzik, hogy rámásszon a barátnőmre újból. Mivel nemrég költöztek Ariék szomszédjába, így nem is volt idejük beszélni egymással. Ezért is kell bebiztosítanom magam, s mindig Ariana közelében lennem!

~Nicole szemszöge

Hú, ezek az új srácok merőben mások, mint a többiek! Egyszerűen elállt a szavam, amikor az egyikőjük leült elém és rám kacsintott! Én mindig is csak kerítőnő szoktam lenni, de ezúttal örülnék, ha valaki más is lenne kerítő és mondjuk összehozna vele. Kék szemű, kicsit hosszabb típusú-olyan szörfös srácos frizurája van. A szerelése is erről mutatkozik és a póló nem takargatja a nyilvánvaló testet sem! Azt hiszem, már értem az "szerelem első látásra" érzést. Mert nálam most ütött be ez a felemelő érzés! A szívem hevesen dobog, alig tudok normálisan beszélni és odafigyelni. Remélem most, kémián is elém ül! Akkor legalább csodálhatom tisztes távolságból. Bár tudnám a nevét!

~Becca szemszöge

Az új fiúk Ari számára nem volt jó meglepetés. Hiszen köztük van Drew is, akinek tudniillik nagyon bejön. Sajnálom Arianát! Viszont tény és való, hogy hiába tudja mindenki, milyenek (mert tuti olyanok, mint Oliver) mégis felkeltették az osztályban az összes lány érdeklődését. Az iskola balhés hármasa! Úgy érzem a tanároknak lesznek velük gondjaik.

~Olive szemszöge

Nos, az osztály tanulmányi átlaga nem fog felül kerekedni ezekkel sem. Látszik rajtuk, hogy olyanok mint Andre, Oliver és Damon! Semmibe se veszik a jövőjüket. Nem baj, az érettségin jót röhögök majd rajtuk. A terembe érve leültem a helyemre és vártam Nicole-t, amikor hirtelen az egyik új srác pattant le mellém. Kikerekedett szemekkel bámultam a göndör, szőke hajú fiút. Mit akar? És miért nem kérdezem meg tőle? Helyette inkább úgy döntöttem, hogy elkezdek kipakolni, amikor elkezdett ő is. Felvettem a védőszemüveget (mivel ma gyakorlat lesz), erre ő is követte példám. Kezdett dühíteni, hogy bármit csináltam ő ugyanúgy tett! Idegesen ráförmedtem:
    - Befejeznéd végre?
    - Mégis mit? - nevetett fel.
    - Bármit csinálok, te is elkezded! Az agyamra mész!
    - Mike vagyok. - mutatkozott be vigyorogva.
    - Nem a nevedet kérdeztem! - vágtam rá. - És különben is a barátnőm mellett ülök, szóval jó lenne ha összeszednéd a sátorfád!
    - Nos, kedves... - nyúlt a füzetemhez, hogy leolvassa a nevem. - ...Olive, úgy vettem észre, hogy a barátnőid mind megtalálták az elfoglaltságukat! - bökött hátra gúnyosan.
Gyorsan hátrafordultam. Ari Andre-val hülyéskedett, Becca Matt mellett talált helyet és Nicole meg az egyik új sráccal bájolgott! Mi a francért ült mellé? Miért hagyott engem magamba ezzel az idiótával Nicole? Ezért kinyírom! Idegesen vállat vontam.
    - Remek! Tudod, én jó vagyok kémiából és nem szeretném lerontani az átlagom egyesek miatt, szóval...
    - Én is jó vagyok belőle. - vágott a szavamba.
    - Ja, persze! - forgattam meg a szemeimet.
    - Figyelj, tényleg jó vagyok! Így tehát nézd el nekem, hogy nem az egyik idióta haverom mellé ülök, hanem melléd, aki jó belőle.
    - Ha bármit is elrontasz, halott vagy! - mondtam határozottan.
    - Te mindig ilyen kedves szoktál lenni?
    - Általában, szokj hozzá! - vigyorogtam rá bájosan.
 

25.rész - Sodródj az árral...

~Nicole szemszöge
Hát ez is csak az én szerencsém lehet. Nem elég, hogy meglátott fürdőruhában úszni Damon, még az idióta haverjai be is próbálkoztak. Az öltözőben nagy levegőt véve öltöztem fel. Alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor felöltöztem észrevettem valamit, nincs nálam hajszárító. Vizes hajjal nem indulhatok haza, hiszen mire otthon leszek olyan tüdőgyulladást kapok! Vizes hajam gyorsan kontyba fogtam, és visszamentem valamelyik lánytól hajszárítót kunyerálni. És amilyen szerencsés vagyok, addigra minden lány a vízben pancsikált. Mert amit leműveltek az nem úszás! Még csak lubickolásnak se nevezném. Leültem az egyik száraz padra, majd csendben vártam hogy végre valaki kijöjjön a vízből és adjon egy nyomorult hajszárítót. De legalább Damon és a haverjai is neki kezdtek az úszásnak, nem engem idegesítenek halálra. Amikor megláttam hogy Vannessa (az egyik lány az uszodából, ő is hobbiszinten úszik mint én) kijött a vízből, gyorsan odarohantam hozzá. Levázoltam neki a helyzetet, majd bólintva elindult az öltöző felé. Gyorsan előkapta hajszárítóját és odanyomta kezembe.
  - Köszi. Ezer hálám. - nevetek fel, miközben bedugom.
  - Nincs mit. - mosolyodik el halványan. - Egyébként honnan ismered Damon-t?
  - Suliból. Egy osztályba járunk. - fintorodok el.
  - Ahogy látom nem épp a kedvenc osztálytársad.
  - Hát nem. Viszont nem nagyon mondhatok rá semmi rosszat, mivel az egyik legjobb barátnőm az ő haverjának a csaja.
  - És? Ezért nem sértegetheted, de ő meg simán?
  - Nagyjából. - húzom el a szám kelletlenül. - Tudom, hogy Ariana megharagudna rám, ha szíve-választottjának haverjait ugyanígy szidnám mint eddig. De Andre-t különösebben nem hatja meg, hogyan járatnak le minket a haverjai.
  - Nem irigyelek. - nevet fel harsányan.
  - Hát, ilyen az élet. Most meg már le se jöhetek úszni, mert Damon folyamatosan itt fog lógni.
  - Jaj, azért minden egyes nap nem jön le ő se, megnyugodhatsz. Meg különben is, kivel fogok versenyezni? Legalább te úszol rendesen nem úgy, mint ezek!
  - Majd még meglátom. - ölelem át. - Köszi a hajszárítót. - adom vissza.
  - Nincs mit, de ne mondj le az úszásról, nagyon ügyes vagy!
  - Tudod kiskoromban mindig a H2O-t néztem és ennek köszönhetően imádok úszni. - álmodozok. - Amikor a vízben vagyok úgy érzem, mintha én is sellő lennék. És mintha minden gondom eltűnne egyszeriben.
  - Hű, és kifelejtetted hogy egy költő veszett el benned. - mosolyog rám kedvesen.
  - Na, de most már tényleg indulok. Köszönöm, hogy meghallgattál. - ölelem meg szorosan. - Majd beszélünk, szió! - nyomok gyorsan három puszit arcára barátian.
  - Okés, de ne feledd! Tudom hol laksz, ha esetleg nem jönnél jövő héten. - nevetett fel. - Ja és ne izgasson Damon. Egy tapló, nem ismeri a sodródj az árral elméletet.
  - Rendben. - búcsúzok el jót nevetve én is. - Csak a probléma az, hogy nagyon is jól ismeri.
Kifelé siettem mint valami eszelős, és meg se álltam hazáig. Még csak az hiányzik, hogy még valakibe belefussak!

~Damon szemszöge
Úszás közben elgondolkoztam. Ami nálam hatalmas dolgot jelent, hiszen nem szoktam én csakúgy a tipikus dolgokon elgondolkozni. Mint például: Miért zöld a fű? - Szóval ez nálam szóba se jöhet. Persze, ha úgy nézzük tök természetes hogy találkoztam Nicole-lal itt az uszodában, hiszen miért ne járhatna ide? Nincs kizárva. De azért nekem ez durva volt. Mindig azt hittem, hogy az ilyen gyíkok ha nem a suliban vagy a könyvtárban lógnak, akkor otthon tanulnak szorgalmasan. Ki se dugják a lábukat. Erre most rádöbbentem, hogy igen is kidugják a lábukat, van aki pont bedugja a lábát a vízbe. Miközben kimásztam a vízből, letámadott Vanessa.
  - Mizu, Nessa?
  - Damon, igaz hogy te szívatod Nicole-t? - fonja maga előtt össze karjait. Ez most épp kioktatni készül?
  - Most jössz a "senkit se bántunk ok nélkül" elvvel? Mert azt már elégszer hallgattam végig, hogy felfogjam. Úgyhogy ha megbocsátasz...
  - Damon Scottfield! - ajjaj, az egész nevemen szólít.
  - Vanessa Scottfield! Ne akarj kioktatni, rendben?
  - De hát mégis mi bajod Nicole-lal?
  - Semmi. - vonok vállat hanyagul. - Amúgy ha ennyire "nagy barátnők" letettek miért nem tudja, hogy a húgom vagy? - húzom gúnyos mosolyra a szám.
  - Ez... ez... Ez az én dolgom! - rázza meg a fejét.
  - Jól van, majd csak belejössz. - puszilom meg a feje búbját. - Otthon találkozzunk. Szárítsd meg rendesen a hajad, nehogy megfázz nekem!
Tudom, hogy durva ilyeneket hallani tőlem, de néha be kell vállalnom a bátyó szerepet. Tényleg nem akarom, hogy megfázzon. Szeretem a húgom, csak az anyáskodását nem tudom egyszerűen elviselni. Mit vár tőlem? Hogy majd olyan leszek hirtelen mint Andre és nem bántok meg senkit valakinek a kedvéért? Hihetetlen húgom van, meg kell hagyni. Nem hiába, hiszen ő is csak egy Scottfield.

24.rész - Damon és az unalom

~Damon szemszöge
Szétunom a fejem! Andre megint a stréberrel lóg valahol, Oliver korrepen, Adam meg a húgával ment valami kislányos koncertre. És így jön képbe, hogy nincs jobb társaságom mint a tévé. Amin szintúgy nem megy semmi értelmes, csak idióta szappanoperák. "Tudod hogy szeretlek, de a gonosz ikertestvérem miatt nem lehetünk együtt" tipikus sztori. Hányinger!!!! Végül egy bő tíz perc után a tévé is gáz lett. Mit csináljak? Áhá! Elmegyek úszni. Úgyis van egy pár maca aki imádja meglesni habtestem. Hát igen, ha másért nem is, ezért megéri mindennap úsznom. Általában lemegyek úszok vagy három métert aztán pedig szédítem a szépséges "hablányokat". Útnak is indultam. Az uszoda elég messze van a mi lakásunktól, úgyhogy helyi-járatozhatok. Felszállva a helyi-járatra, megnyugodtam hogy nincs tömegnyomor. Az uszodába belépve nyugtázva vettem észre, hogy bizony akad közönségem. Pár lány már név szerint köszöngetett nekem, én meg ha jó pillanatom van épp akkor odakacsintok feléjük. És ez most jó pillanat volt! Minden egyes lánynak vagy intettem, vagy kacsintottam, vagy rámosolyogtam de egyszer csak lefagytam. A víz alól felbukkant egy meseszép lány, és tényleg úgy éreztem magam ahogyan végignéztem vizes bőrén, mintha a mesékben lennék és most jönne az hogy a meseszép lány engem választ...
És itt jött a hideg zuhany! A meseszép lány, tényleg szép de a probléma ott kezdődik hogy én már régebbről is ismerem, sőt! Túlzottan régebbről! Az én hableányom nem más mint.... Nicole Summer! Mi a franc? Mereven bámultam amíg ő is észre nem vett.
 - Te mit keresel itt? - kapott maga elé a kezével.
 - Hát tudod zsenikusz, mivel úszó vagyok itt van edzésem.
 - De ma nincs is edzésetek! - kiabálta el magát.
 - És ezt te honnan is tudod? - néztem végig rajta.
 - Onnan, hogyha edzésetek lenne otthon ülve gépeznék! Erre most itt vagy és ilyen nem volt még! Istenem, miért pont te vagy itt?
 - Bocs hogy élek! - húztam fel a szemöldököm cinikusan.
 - Oké, felejtsd el hogy itt láttál! - kapta fel hirtelen a padról a törülközőjét. - És ha van szíved, akkor hagysz ezzel az egésszel! - rohant el mellettem.
 - Héj, cica. - füttyent fel néhány haverom ahogy meglátták Nicole-t.
 - Hagyjátok srácok! Nehéz préda.  

23.rész - Olivernél

~Becca szemszöge
Nagyon nem várom a délutánt! Mi lesz, ha megint bunkó lesz Oliver vagy ami még rosszabb, megint nyomulni kezd? Mit kezdek akkor magammal? Nem beszélve Mellissáról, aki ha minden igaz akkor még mindig a barátnője. Nem akarom korrepetálni! Eddig attól aggódtam, hogy bunkó lesz erre most azon nyávogok, hogy ne csókoljon meg ismét! Bár a csók első másodperce maga a tökély volt, de akkor se csókolgasson engem egy olyan srác, aki eddig folyton beszólt nekünk és BARÁTNŐJE VAN! Az ötödik óráig minden a maga megszokott módjában zajlott. A menők a hátsó padokban dumáltak, mi meg figyeltünk a tanárra. Eddig ez stimmelt. Aztán kicsengettek és sokkot kaptam. Kimentem a teremből, elkezdtem kiszedegetni a suliboxomból a matek könyvem és a füzetem. Majd hirtelen akkorát ugrottam, hogy azt hittem, kiugrok megnézni a Marsot közelebbről! Oliver felhúzott szemöldökkel bámult, majd biccentett egyet a kijárat felé. Hatalmasat nyelve elindultam vele, majd egyszeriben kizökkentem az egyensúlyomból (Szerencsétlen vagyok, említettem már?) és elkapott. Kikerekedett szemekkel bámultuk egymást öt másodpercig (rekord idő, haha), majd Oliver lazán visszaállított a normál állapotba, így legalább levegőhöz juthattam.
                                                                       -                                                      Ennyire béna te se lehetsz! - alázott be megint bár most elég laza beszólás volt, ma meg olyan más volt!
                                                                       -                                                       Hidd el, hogy lehetek. - vontam vállat.
                                                                       -                                                       Ha te mondod. - vont ő is vállat.
                                                                       -                                                       Egyébként nem a könyvtárban tanulunk? - vettem mély levegőt zavaromban.
                                                                       -                                                       Nem, hozzánk megyünk.
                                                                       -                                                       Hozzátok? - ejtettem ki a kezemből egyszerre mindent.
                                                                       -                                                       Egy, tényleg béna vagy. - hajolt le, hogy felszedje a kezemből kiesett tárgyakat a földről. - Kettő, hozzánk. Három, probléma ezzel? - vonta fel a szemöldökét.
                                                                       -                                                       Se... se... semmi... izé, köszi. - szedtem ki a kezéből a könyvem és a füzetem.
A továbbiakban nem szóltunk egy szót sem, csak némán baktattunk a csendes utcán. Amikor a ház elé értünk, kicsit tétováztam. Biztos jó ötlet volt Oliver-hez jönni? Hiszen rettegek a tudattól, hogy ismét megcsókol! És egyáltalán mi a garancia arra, hogy korrepen némán figyelni fog? Vagy, ha nem is rendesen figyelni, legalább eljátssza hogy érdekli a jegye matekból! A hasam görcsbe rándult, de nagy nehezen odaléptem mellé. Amikor végre megnyugodtam (erős túlzás, hogy megnyugodtam de fogjuk rá) észrevettem, hogy erőteljesen vizslat engem. Aztán megfordult, majd kinyitotta a lakás ajtaját. Meglepő módon egy óriási csigalépcső vezetett felfelé, ez a városunkban szokatlan. Oliver lakása a harmadikon van, ezért sokat lépcsőztünk, röviden egy szót se szóltunk. Aminek nagyon örültem! Csak túl akartam esni az egészen, mindenféle úgy nevezett "malőr" nélkül. Nagyon modern volt a lakás. Tetszett a zöld alma színű fal, a gyönyörű régies bútorokkal. Nekem bejön a modern&antik dolgok keveréke. Ez van. Majd egy szép napon a szerelmem elfogadja az ízlésem. Ha lesz ilyen szép nap, muhahahaha! Mellesleg hihetetlennek tartottam, hogy ilyen gondolataim voltak. Sosem tanakodtam a jövőbeli férjemről, mint minden épeszű kislány, sosem tudtam megmondani a konkrét elképzelésem az ideálról, mint minden normális tini lány. Nem érdekeltek a szerelmes regények-filmek, mindig is elcsépelt, unalmas, kitalált mesének hittem. Hiszen ugyan! Mikor fog megjelenni nekem a tündérkeresztanyám, hogy elkészüljek a bálra és minden varázs elveszik a semmibe éjfélkor, viszont az üvegcipőm megmarad? Szép álom, tény. Mert akkor megoldódna minden gondom! Végre békén hagyna anyu a folytonos cikizésével, miszerint ő már ilyen idősen a negyedik szerelmét élte. Talán értelmet nyerne a Dr. Szösziből az a jelenet, mikor a főszereplő neki dobja a bonbont a tévének miután dobták. Majd egyszer átélem, ha pedig nem jöhet a B-terv! Egy fakunyhóban fogok élni száz macskámmal és kötögetek a képzeletbeli unokámnak sálakat. Bolond nénike leszek, igaz, viszont eredeti B-terv, nem? Elkalandoztak a gondolataim, tehát észre sem vettem magam, csak mikor már Oliver szobájában ültünk az ágyon. Csak mi ketten egy üres lakásban. Még a gondolattól is kirázott volna a hideg, de most meg rendesen vert a víz! Alig kaptam levegőt, a torkomban egy óriási gombóc alakult. Végül erőt véve magamon fellapoztam a könyvem és füzetem, majd nekikezdtem az okításnak. Igaz, sokat ásítozott, viszont egész jól haladtunk. Főleg, hogy én csináltam meg a feladatok többségét, ő meg csak leírta a válaszokat. Öntelten vigyorgott rám, amikor elkezdtem pakolni. Annyira felidegesített ezzel a vigyori pofával, hogy felkaptam minden cuccom és búcsút intve elindultam hazafelé. Ekkora egy beképzelt majmot! Én többet nem korrepetálom! Befejeztem!

22.rész - Kínos beszélgetés

~Ariana szemszöge ~

Kinyitottam az ajtót, és meglepetésemre Mrs.Scott állt előttem. Kicsit meglepett az idős szomszédunk jelenléte. Mármint néha átjön hozzánk, de csak ha anyuék is itthon vannak. Szóval picit ledöbbentem, pláne hogy pont most jött át amikor Andre tök romantikus! De nem lehettem bunkó, nem zavarhattam el, ezért beengedtem. Andre persze még mindig a konyhában ült, és amikor észrevette a váratlan vendéget totál kikerekedtek szemei. Ki tudja mit gondolhatott?! Talán, hogy Mrs.Scott a nagyi a szomszédból. Bár mivel itt élt mikor mi beköltöztünk, (tehát amikor megszülettem) mindig is a nagymamámként tekintettem rá, de persze sosem tegeztem le. 
- Jaj, a szüleid nem mesélték hogy vendéged van. - lepődött meg Mrs.Scott. 
- Ó, hát igen... Én sem számítottam rá, csak úgy egyszercsak átjött. - nevettem fel zavartan.  - Andre, ő Mrs.Scott. A szomszédban él, és Mrs.Scott Andre pedig az osztálytársam és... a fiúm. - pirultam ki.
- Jó estét. - intett Andre mosolyogva.
- Szervusz. Ariana, drágám! A szüleid hívtak fel engem, hogy szóljak neked, mert te valamiért nem vetted fel a telefont, hogy kicsit késnek mert lerobbant az autójuk viszont egy kedves pár segít nekik. 
- Jaj, köszönöm szépen hogy tetszett szólni. - simítottam végig karján mosolyogva. 
- Nagyon szíveseen. Csak ennyit akartam, további jó szórakozást, én már nem is zavarok. - nevet fel utalva. 
- Nem tetszik zavarni! - teszem fel kezem védekezően. - Tetszik kérni egy szelet pizzát? 
- Kedvesek vagytok, de nem kedvelem ezeket a gyors ételeket. Jóétvágyat, és szervusztok. Örültem, Andre. 
- Részemről a szerencse, Mrs.Scott. - mosolygott rá Andre.
De tudtam, hogy alig tudja megállni nevetését. Amikor a kedves szomszédunk elment, már én sem tudtam magam tovább tartani és röhögve dőltem le a kanapéra. Andre követte a példám, leült és röhögve figyelte az ajtót. Sokáig nevettünk ezen a kellemetlen dolgon, majd egyszercsak Andre az ölébe emelt, így az ölében feküdtem. Mosolyogva néztem szemeibe, ő meg simogatta az arcom. Fantasztikus fiú! Szerelmes vagyok belé, és nem érdekel mások véleménye, ő az én idióta deszkásom! 

21.rész - Édes pizza

~Andre szemszöge~

Hú, most megnyugodtam. Két legyet ütöttem egy csapásra! A srácok úgy tudják még egy darabig, hogy csak a hecc kedvéért maradtam stréber palántával, de közben vissza is szereztem. Szóval csak jól jártam. Talán a héten színt vallok a srácoknak... talán. Na, mindegy. Nem agyalok ezen egy darabig, inkább élvezem a fecsegését. Olyan aranyosan tudja mondani a magáét, hihetetlen hogy be se áll a szája! Mióta megrendeltem a pizzát, azóta arról csacsog hogy lehet meg kéne csinálnia azt a nyomorult rántottát is, de most lefoglaltam az agyát mert bekapcsoltam a tévét, hogy megnézzünk valami romantikus filmet. Bár nem az én ötletem volt a romantikus, ám legyen. Hadd örüljön. A lényeg nekem, hogy mosolyogni lássam, nempedig szenvedni! Sosem vettem ennyire komolyan egy lányt sem. A film végére a pizza is megérkezett, a futártól átvettem és kifizettem majd becsuktuk a bejárati ajtót és nekiestünk a kis vacsinknak. Persze a konyhában kajáltunk, mert Ari nem tud szabályt szegni. Hihetetlen! Épp nagyban ettük a pizzánkat, amikor megláttam a hűtőn egy kiskori képet róla. Azt hittem elájulok, kislányként is ilyen szép volt! Az oviban tuti lecsaptam volna rá. Már akkor voltak csajozós dumáim. Kár, hogy nem használhatom fel őket most is! Mosolyogva figyeltem a kiskori képet, amikor felpattant és leszedte a mágnesezett fotót. Kirohant a konyhából, és egy olyan két perc múlva visszatért üres kézzel. Kikerekedett szemekkel néztem barátnőmre, aki nyugodt szívvel ült vissza és folytatta a pizzaszeletét. 
- Öm... - néztem rá még mindig lepetten. - Miért vitted el azt a képet?
- Mert az egy borzasztó kép! - rázta meg fejét. - Tömzsi kéz, idióta haj. Anyuék meg imádnak ezzel égetni, mert szerintük "aranyos". Bah! Bezzeg Mason-ről sose mutogatnak képeket, még a barátnőjének se! 
- Hát... - sóhajtok. - Szerintem is nagyon aranyos.- Ja, gondolom. - forgatja meg gyönyörű szemeit. 
- Héj, oviba biztos hogy melletted akartam volna aludni a délutáni pihinél. - kacsintottam rá mosolyogva. 
- Te már oviban is csajoztál? - nevetett fel hitetlenül.
- Naná! De akkor még könnyebb dolgom volt, akkoriban az idősebb csajok zabálni valónak tartottak. Régi szép idők! - merengtem el a múltba. - Viszont az egy nagyon édes kép egy gyönyörű kislányról. - fogtam meg a kezét. 
- Ha te mondod. - jelent meg egy pici pír arcán. 
Közelebb csúsztam a székemmel, majd áthúztam az ölembe. Nevetgélve hajolt a vállamba és ígértette meg velem, hogy sose hozom fel ezt a képet. Pedig tényleg nagyon aranyos rajta! Ne már! Hogy nem veszi észre? A csajok vakok, be kell látnom végre. Ha ők kitalálják hogy csúnyák akkor az nekik úgyis van. Miután megígértem neki, megcsókoltam majd a derekáról egy picit feljebb csúsztattam kezem hogy bejárhassa Ariana felső testét. Persze ő rögtön elröhögte magát, szóval nem volt valami romantikus, mondjuk nekem annak számított. A hosszadalmasra sikerült csókunkba a csengő zavart be. 

20.rész - Vacsora kettesben

~Ariana szemszöge~

Mikor hazaértem csak magam voltam. Anyuék elmentek mert készülődnek a színházba (engem is vinni akartak, bah!), Mason pedig a barátnőjénél volt és minden bizonnyal nem ér haza vacsorára. Mikor hazaértem, lezuhanyoztam majd neki kezdtem a leckének. Fizika, biológia, matek, dupla angol. Nem valami kemény nap. Fizika tanárunk hiányzik, bioszból nincs tanulnivaló, matekból csak házi van, angolból meg már feleltem. Tehát hamar végeztem a tanulással is. Olyan hét óra körül főzni kezdtem. Egy pici rántotta, nem nagy szám! Épp vertem fel a tojást, mikor csengettek. Odamentem a csengőhöz, majd beleszóltam: 
- Ki vagy és mit akarsz?
Azt hittem a lányok azok, ezért fogtam ilyen lazára a hangnemet, de amikor meghallottam az ismerős fiú hangot majdnem elájultam.
- Szia, itt egy zombi. Kéne az agyad, mert holnap felelek fizikából és alapból is éhes vagyok. - nevet fel. 
- Komolyan mit akarsz, Andre? - rázom meg a fejem 
- Ha felengedsz, elmondom. Ha nem, addig nyomkodom a csengőt amíg fel nem engedsz. 
Lementem majd beengedtem. Közelebb hajolt gondolom, hogy megcsókoljon, de elfordultam és felfelé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót és betessékeltem azon. 
- Bocs a kupiért, ha tudtam volna hogy jön valaki elpakolok. - magyarázkodok neki, bár magam sem értem miért. 
- Hát ez semmi a szobámhoz képest. - mosolyog rám megértően. - Épp főzöl?
- A főzés szó azért egy picit erős. - vonok vállat majd folytatom a rántottám. - Miért jöttél? 
- Ari, figyelj. Bocsánatot szeretnék kérni. - nyel egy óriásit.
- Te, Andre King bocsánatot kérsz? - színleltem döbbenetet.
- Igen, mindenért. Én tudom, hogy nehéz nekem hinni de komolyan nem gondoltam komolyan.
- Komolyan nem gondoltad komolyan? Ez elég hülyén hangzott. 
- Mert még sosem csináltam ilyet. - ráza meg a fejét tanácstalanul. 
- Mit? 
- Sosem kértem még őszintén bocsánatot. De most őszinte akarok lenni, és nem tudom mit kell mondanom azért hogy meghallgass és megbocsáss. 
- Andre... - lépek hozzá majd megfogom a kezét. 
- Ari, szeretlek és tényleg nagyon sajnálok mindent amivel megbántottalak. - ölel át.
- Én... nem tudom, mit mondjak...
- Szeretsz annyira, hogy megbocsáss? 
- Azt... Azt hiszem... igen. - mosolyodok el. 
- Igen? - emel fel és pördül meg velem a karjaiban. 
- Igen, csak tegyél le. - nevetem el magam. - Meg kell csinálnom a rántottát! Egyébként maradsz vacsira? 
- Hát nem tudom, hogy mondhatnék nemet egy ilyen gyönyörű szakácsnak. - von vállat. - Meg amúgyse vicceltem azzal, hogy éhes vagyok. Mert baromira az vagyok, csak anyámék színházba mentek. - mondja nekem, miközben én folytatom a vacsinkat. 
- Neked is? - nevetek fel. - Kitalálom, téged is el akartak rángatni. - mondom háttal neki. 
- Anyám szinte már térden állva könyörgött, de én nem adtam be a derekam. - ölelte át a derekam szorosan. - Mázli hogy egyikőnk se akart elmenni, nem? - suttogta a fülembe miközben megpuszilta a nyakam. 
- Még mázli. - pirulok ki egyből. - De ha így folytatod, nem lesz vacsora. Eltereled teljesen a figyelmem.
- Nem hat meg különösebben. - fordít magával szembe, majd hosszasan megcsókol. 
- Andre, a rántotta... - fordulnék vissza. 
- Hagyd már abba, te hülye. - nevet fel, és magához ránt.
- De én tényleg éhes vagyok. - vágom rá.
- Rendelünk pizzát. 
- Nincs egy fillérem se perpillanat, és nem nyúlok anyuék pénztárcájához! 
- Viszont nálam itt a pénztárcám, van is benne annyi hogy elég legyen egy sonkás pizzára. - rántja elő zsebéből pénztárcáját. 
- De Andre, már neki kezdtem.
- Beteszed a hűtőbe, csak lazulj már el végre! - röhögi el magát hitetlenül.

19.rész - Szeret, nem szeret!

~Ariana szemszöge~

Mivel ma edzésem van nem mentem a csajokkal a plázába. Remélem azért gondolnak rám...
Mondjuk vesznek valami kis csecsebecsét. Az öltözőben feltűnően susogtak az edzőtársaim. És mindannyian úgy, hogy még csak egy szót se tudjak meghallani. Furán méregettek engem, és amikor megkérdeztem hogy miért bámulnak, csak megrázták a fejüket. Mi bajuk ezeknek? De hiába kérdeztem meg bárkit, senki nem mondott semmit. Remek! Már az edzőtársaim se hajlandóak szóba állni velem? Még egy ilyen eset és esküszöm felakasztom magam a legközelebbi fára! Ígyis van elég bajom, nem kell még az is hogy edzésen ne érezzem magam jól. Általában együtt nevetgélek a csajokkal , ma meg! Mintha ott sem lettem volna. Amikor az edző jött szólni hogy kezdünk, kibaktattam magamban a cipőm orrát bámulva. Miért történik velem ennyi rossz? Mit ártottam én a világnak? Mindig jó voltam, sosem hazudtam, sosem örültem más kárának. Viszont az edzés felénél belejöttem a menetbe, és a lányok egyre élénkebben koncentráltak a játékra mitsem a pletykákra. Észhez kellett térítenem őket, hogy edzésen vagyunk nempedig teadélutánon. Ott pletykáljanak, ne itt! Az edzés végén izzadtan másztunk ki a tornateremből, és mindenki csak gratulált nekem. Az edző például megköszönte hogy beindítottam a csapatot. Nos, szívesen. Gyorsan befújtam magam és megfésülködtem, és indultam hazafelé amikor magam előtt találtam Andre-t. Vigyorogva vizslatott, én meg azt hittem elájulok! Deszkás cipője hanyagul állt lábán, kék csőnadrágban és egy fehér pólóban állt, haja pedig igénytelenül de mégis rosszfiúsan keszekuszán állt. Óriásit nyelve léptem egy picit oldalra, hogy kikerülhessem de ehelyett ő is lépett velem együtt. Már azt hittem hogy elkeringőzünk a házunkig, amikor megfogta a kezem és felnevetett. 
- Jól táncolsz. 
- Bocs, de ismerjük egymást? - ráztam le gyorsan kezét kezemről, mielőtt elfog a szerelem. 
- Ari, ne csináld már! Meddig játszuk még ezt? Te levegőnek nézel, én meg koslatok utánad. 
- Tudod az idegeneket általában levegőnek nézik az emberek. - tanakodtam. 
- Akkor azt a Drew gyereket se ismered bizonyára. - bólintott egyet. 

- Nem tudom, mit akarsz de hagyj békén! Elegem van, érted?
- Képzeld nekem is! Elég volt a gyerekeskedésedből! Torkig vagyok! 

- Akkor szerintem nincs is miről beszélünk!  
- Tökéletes. - röhög fel cinikusan. 
- Arébb mész végre? - kiabálok rá. 
- Csak még egy dolgot megteszek, amit már akkor meg kellett volna tennem amikor megláttalak Drew-al. - tesz egy lépést felém hogy összeérjen a testünk. 
És hiába léptem hátrébb, ő visszahúzott és amilyen gyorsan csak tudott megcsókolt. Beleszédültem a gyönyörbe. Istenkém, miket beszélek? Hiszen ezelőtt pár órával még a nevét se akartam hallani, most meg itt szédelgek a csókjától. Kicsit odébbtoltam magamtól, majd könnyes szemekkel ránéztem és elordítottam magam.
- Most már jobb az egódnak? 
És sírva elrohantam. Hazáig lihegve futottam, majd a lépcsőházban elmosolyodtam egy picit. Hogy mennyire hiányzott, azt hiszem szavakba se tudom önteni. De akkor sem hagyhatom magam, az érzéseimet el kell zárnom a szívem legeslegmélyére. Még egy picit érzem, hogy milyen fontos számomra ez a deszkás idióta!

18. rész - Álmatlan éjszaka, meglepetések naponta

~Becca szemszöge~

Alig várom, hogy kifaggassam Arianát! Ez a Drew biztos rendes srác. De előbb sajnos muszáj vagyok a saját dolgaimmal szembenézni. Sajnos beszélnem kell Oliverrel, hogy most döntse el: kell a segítségem, vagy hagyjuk a francba és mondjam meg Mr.Parks-nak, hogy nem megy ez nekem. Remélhetőleg a második verzió mellett szavaz, és vége lesz ennek a feszkónak és többé nem kell hallanunk a menőkről! 
A folyosón üveges tekintettel keresem Olivert, amikor pont belebotlok. 
- Khm. - köhintek. 
- Mit akarsz, zsenikusz? 
- Én csak... a korrepetálást szerettem volna meg... beszélni veled. - nyeltem egy óriásit. - Ha kell a segítség, segítek. Ha nem, akkor szólok magamtól Mr.Parks-nak, hogy nem megy. 
- Állj! Azt mondod, hogy feladod? - nevet fel. - De azzal semmit se érek el, mert akkor valamelyik stréber barátnődre sóznának. 
- Akkor eljössz és próbálsz odafigyelni? - csillan fel a szemem.  
- Dehogy! Szépen megcsinálod a feladatokat mintha én csinálnám, és leadod a tanárnak. A tanár azt hiszi, járok korrepre, holott nem.
- Egy frászt! - vágom rá. - Nem csinálom meg helyetted! 
- Dehogynem! 
- Kész, én feladom! Veled nem lehet együtt működni! Szia. - fordulok meg amilyen gyorsan csak lehet.  De Oliver visszaránt és benyit az egyik terembe, majd belök. Kikerekedett szemekkel bámultam, hogy mit művel és amikor megláttam hogy be is zárta az ajtót, szívinfarktust kaptam. Mit akar? Tússzul ejt, amíg nem egyezek bele a feltételeibe? Vagy megöl és itthagy aztán feladják vele? A gondolkozásomba belezavart. Nekinyomott a falnak, majd lekapott! És nem, nem fényképezővel! Megcsókolt! Mi a francot képzel ez magáról? Idegeségemben odébbtoltam magamtól és lekevertem neki egy pofont. 
- Mégis mi a fenét csinálsz? Te Mellissával jársz! 
- Héj, nem mondhatod hogy nem jött be. - nevetett fel. 
- Pedig nem! A pofon és a mondatom eléggé arra utal szerintem! - akadtam ki. 
- Azért merőben ajánlom, hogy Mellisa erről semmit se tudjon meg. Ja, és ha így oktatnál talán figyelnék is. - kacsint rám. 
- Akkor csak gyere el korrepre, nem kell figyelned! Mert engem, jól figyelj! Sohatöbbé nem csókolsz meg! 
- De mégis mi hasznom akkor belőle? 
- Hogy örömöt okozol a szüleidnek? Nem? Tényleg? 
- Gondolkozz, és szólj ha van valami. - kapja fel a táskáját, majd elindul kifelé.
- Nem bezártad azt az ajtót?! - kerekedett ki a szemem hirtelen. 
- Tádám! Nem. Csákány.
Ekkora egy... Erre nincsenek szavak! Uramisten, ezt meg hogy... És... Mégis mit csináljak, ha nem akarja megbeszélni velem a korrep időpontokat? Végül elindultam én is a terem felé, ahol a lányok nagyban susogtak. Nem értettem, mi a franc történt de aztán rájöttem. Ariana és Andre elsuhantak mellettem. Csak ezt ne! Ugye nem jöttek össze megint? Odarohantam hozzájuk, és beavattak mindenbe. 

~Ariana szemszöge~

Annyira elegem van Andre-ból! Mégis hol él? Odajön és kiránt a beszélgetés közepén. Ráadás mindenki minket figyelt! 
Az egész suli figyelte, ahogyan Andre a kezemet fogva húz maga után, én meg ordítozok vele. Remek előadás, erre bukik a nép! Annyira kivagyok bukva. Nem tudná abbahagyni a színjátékát? Már rájöttem a trükkre, és bár nekem nem volt vicces nyugodtan röhöghet a haverjaival. Én már kitöröltem az életemből! Mit akar? Igaz, hogy ki akartam osztani, de otthon megvilágosodtam. Ha kiosztom, akkor még jobban rám száll! És nem hagy békén. Egyszercsak behúzott a fiú öltözőbe. Meglepetten dermedtem le. 
- Itt büdös van. 
- Ne nyávogj már! - nevet fel. - Szóval...
- Szóval? 
- Mit akartál azzal a nyomoronccal tegnap este? Mármint hogy... Randiztatok vagy sem?! - vágta ki kérdéseit idegesen. 
- Mi közöd hozzá? - teszem keresztbe a karom. 
- Ugye ezt te sem kérdezed komolyan? - fogja meg a kezem. - Szerinted?
- Ugyan! - rázom le a kezét. - Nem kell már a színjáték. Tudod, tegnap este kibőgtem a szemem! Aztán olyan félnégy körül rájöttem, hogy egy olyan után sírok aki meg sem érdemli.
- Te sírtál? - döbben le. 
- Az első fiú voltál az életemben, szerinted hogy esett amit mondtál? 
- Voltam?
- Voltál!  
- Ari, én esküszöm hogy nem mondtam komolyan!
- Hagyd abba. Elég volt! Játszadoztál velem, én bedőltem. De többször velem ezt nem teszed!  
- Nem dobhatsz el. Ez egy félreértés...
- Órára kell mennünk. - mondtam halkan. - És amúgyse volt semmi félreérthető a mondatodban. 
Elindultam az ajtó felé, majd kinyitottam azt és kimentem rajta. Nem érdekelt! Soha többé nem versz át Andre! Remélem észhez térítettem. Vagy mégsem? Hiszen a szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megfogta a kezem. De ez már nem számít. A lényeg, hogy több ilyen nem lesz és visszatérek a normál életemhez.  Edzések, tanulás, lógás a csajokkal a városban. Mert a barátaim fontosabbak, mint holmi Andre féle srác! Úgy érzem, felnőttem ahhoz hogy nőiesen továbblépjek a történteken és úgy tegyek mintha nem is ismerném. Hála az égnek, hogy elindultam vissza, mert pont mentünk befelé. Futva kapkodtam fel a földről a cuccaim, majd beugrottam a tanár mögött. Aztán persze Andre is megjelent a hátam mögött, szóval visszaértünk. Leültem a helyemre, és a csajok leveleket dobáltak hogy mégis mi a franc történt. De mivel már mondtam, hogy nekem többé nincs Andre nevű ismerősöm, ezért nem írtam vissza. Majd szünetben úgyis elmesélek mindent! Akkor meg minek kapjunk beírást a hülye levelezésért? Na, azt már nem. 
Szünetben persze letámadtak a lányok, nembeszélve arról hogy a félsuli rólunk pletykálkodott hogy Andre mit akart tőlem. Egész nap engem bámultak. Volt, aki úgy nézett rám mint egy fogyatékosra, volt aki lesajnálóan. Még csak ez hiányzott! Itt már mindenkinek bele kell szólnia másnak a magánéletébe? Köszi, számomra nem létező személy, akinek nem mondom ki a nevét! Ja, és még amit Becca mesélt! Oliver megcsókolta??? Mi van, a menők ránk kattantak? Mindannyiunkat át akarnak verni? Mert abból nem esznek!

17. rész - A balhé

~Ariana szemszöge~

Tudtam, hogy Andre az hisz csak ő szólít így. Kelletlenül megfordultam, de mire az ajtó felé néztem volna, már ott állt Drew és köztem. Már megint a sírás kerülget. Nem elég hogy elrontja az egész hetem, most még az estém is? Ilyen nincs! Nem értem Andre-t. Rám nézett, majd Drew-ra. Felálltam és elhúztam onnan. 
- Mit akarsz? Nem volt még elég? Neked semmi se szent? - förmedek rá.
- Mi a fene ez? Mit akarsz ezzel a paraszttal?
- A neve Drew, és ezt inkább rád mondanám! 
- Ariana, jössz? - szólalt meg mosolyogva Drew mögöttünk.
- Persze. Szia, Andre! - fordulok meg.
Hiába Andre visszarántott. Elegem van abból, hogy azt hiszi az van amit ő akar! Kirántottam a kezem, majd Drew mellé álltam. 
- Gyere. - indultunk ki a főútra. 
- Ari! - fut utánunk Andre. - Szeretlek.
- Szép próbálkozás. - forgatja meg a szemeit Drew. 
- Mit pofázol? - rázza meg a fejét Andre. - Ari! 

- Gyere, Drew. Nem érdemes leállni vele vitatkozni. 
- Rendben. - fújja ki idegesen a levegőt. 
- Andre, te pedig tűnj el az életemből! Nem akarlak látni! 
- Tudod ez egy picit nehéz, mivel egy osztályba járunk. - nevet fel. 
- Leszállnál végre Arianáról? Mert ez kezd egyre idegesítőbb lenni! - húz magához Drew. 
- Vedd le a kezed róla! - mondta ki egyszerűen Andre. - Ha jót akarsz magadnak. 
- Drew, szépen kérlek! Gyere, hagyd rá. - kérlelem. 
- Drew, hagyd rám! 
- Andre, fejezd már be végre! - kiabálok torkomszakadtából. - Gyere, Drew. Hallod? 
Drew végre elindult velem együtt, de azért Andre nem hagyta magát.
- Héj, Drew! Megvan miért bír téged, irányítható vagy! - nevet fel. - Ari, suliban beszélünk, rendben?

Idegesen megráztam a fejem és elindultam hazafelé. Drew persze rögtön jött velem, nem hagyott magamra. Legalább ő nem! Már megint követett volna Andre? Ezt nem hiszem el! Vagy hogy a fenébe került oda? Olyan hirtelen! Ki tudja mióta követett minket, lehet hogy már a lakástól. Elegem van ebből! Holnap reggel ezért még számolok vele, és lezárom ezt a kapcsolatot egyszer s mindekorra! De azért csak kimutatta a maga valós tapló énjét! 
És én még azt hittem, szeretem! 
A lépcsőházban sírva leültem és a térdemre könyököltem. Drew leült mellém és átölelt. Közelebb bújtam hozzá egy picit, mivel most valakire szükségem volt. 
- Sajnálom, hogy leálltam vele vitatkozni. - súgta a fülembe.
- Nem a te hibád. Köszönöm! - öleltem át én is. - És te legalább befejezted, amikor megkértelek rá.  
- Akkoris elcsesszte az esélyeim. - húzta kellemetlenül el a száját. 
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Nagyon édes volt, hogy megvédtél. 
- Szóval van esély még egy esti futásra? 
- gen, csak legközelebb nem oda megyünk. - nevettem fel. - Egyébként tényleg megismételhetnénk, jól éreztem magam. - mondtam őszintén. 
- Nem akarok semmit se elsietni. - mondta ki egyszerűen. - De azért felteszek egy kérdést!
- Rendben. - bólintottam. 
- Megcsókolhatlak? 
- Igen. - mosolyodtam el.

16. rész - Drew és Ariana -> Kialakuló románc?

~Drew szemszöge~

Mire bepakoltunk mindent és berendeszkedtünk azt hittem, meghalok. Pedig még futni is megyek. Nem hagyhatom ki a napi edzésem! Még mit nem! Ráadásul Ariana története is érdekel. Szívesen behúznék ennek az Andre kölyöknek! Komolyan, faképnél hagyni egy ilyen csajt? Erre csakis egy nyomoronc kiskölyök képes. De Ariana is rájön majd, ha észrevesz engem. Egyébként egész aranyos lány. És apánál is jó benyomást tett. Há, álomcsaj! Még az hiányzik belőle, hogy sportoljon valamit! Ha sportol, eskü elveszem feleségül. Majd rájön Andre hogy mit veszített. Csak rá kell ébresztenem Arianát is erre. Félnyolc van, azt hiszem lemegyek a lépcsőházba és bevárom. Remélem nem fogja nagyon kicsípni magát, hiszen futni megyünk. De az öltözködéséről rögtön rájöttem, hogy ő bizony sportol. Egy Adidas melegítőt vett fel, haját szorosan összefogta. Hüm, mivel kérjem meg a kezét? Nevetve szaladt le.
- Bocsi a késésért, csak a szüleimnek elkellett mesélnem mindent. - húza el a száját. 
- Semmi gond. - mosolygok rá. - Mehetünk?
- Persze. - bólint. - És merre?
- Ööö... Te élsz itt régebbóta, én csak ezt az utcát ismerem... - utalgatok mosolyogva. 
- Ó, de hülye vagyok! Tényleg! Akkor mondjuk a park? Oda szoktam járni általában, ha rámjön a futhatnék. 
- Rendben.
Elindultunk kocogva a park felé. Közben sokat beszélgettünk, nevettünk. Elmesélte, hogy röplabdázik három éve. Aztán én is elmeséltem, hogy focizok, meglepetés; három éve.
Ezen is jót röhögtünk. A parkba érve Ariana megállt, majd kifújta a levegőt. Kicsit megizzadt, bár én is. Levette a melegítője felsőjét, így már jobban látszott hogy milyen formás egy lány.
Remek teste van! Nem hiába szúrtam én ki a buszmegállóban is! És igaz, gyönyörű látvány volt, rögtön rászóltam.
- Nem akarok anyáskodni felletted, de vedd vissza mert megfázol. - veszem ki kezéből a felsőt és adom rá. 
- Köszi. - pirul ki egyből. 
Na, ez már tetszik. Ha ilyen hamar zavarba lehet hozni, akkor nem olyan egynapi csaj. Rögtön csillagos ötöst adok rá! És akkor még a haverjaim szerint a röplabdás csajok beképzeltek.
Mázli, hogy nem vetettek szemet Arianára. Még a neve is szép. Bár ezen nem lepődöm meg, hiszen gyönyörű lányhoz gyönyörű név illik! Végül nekiindultunk a parknak.
Mikor körbefutottuk az egészet, ránéztem majd felnevettem:
-T e aztán bírod a strapát! Elismerésem. - bólintok elismerően. 
- Hát te is jól nyomod a menetet. - röhögi el magát. - Egyébként nehéz a foci? Mint sport.
- Szerintem minden sport ugyanúgy nehéz. - vonok vállat. - Miért, be akarsz állni? Van még hely a csapatban.
- Ó, köszi de maradok inkább a röpinél. A foci a te sportod. 

- Rendben. - nevetek fel.
- Figyelj, elég hideg van. És itt a sarkon van egy kávézó, nem ülünk be egy forrócsokira? Lefagyott a kezem. - remeg meg egy kicsit. 
- Oké, akkor menjünk. Gyere. - fogom meg a kezét. 
És hála az égnek nem húzta ki egyből. Szóval kézen fogva elindultunk a kávézó felé.
A kávézóban természetesen én álltam mindent! Vagyis a csokis sütitől elkezdve a forrócsokiig. Ariana picit tiltakozott, de végül rámhagyta a költségeket. Amikor kifizettem, néztünk egy jó kis helyet ahová ha leül egy srác és egy lány simán elüthetik az időt a forrócsoki és a csokis süti társaságában.  Leültünk és elkezdtük szürcsölgetni a forrócsokinkat. Ariana kicsit zavartan iszogatta, majd megfogtam a kezét:
- Szerintem szürcsöljük mindketten, mitsem hogy leégjen a nyelvünk. 
- Remek ötlet! - bólint nevetve. 
Szóval végre szürcsölhettünk mindketten. A sütik apránként de elfogytak, és az utolsó darabért odakaptunk és pont Ariana kezére tettem kezem. Kipirulva visszahúzta a kezét. Én is visszahúztam kezem, majd Ariana felé csúsztattam a tálat azzal az egy sütivel. 
- Köszi, de ez így nem fair. - gondolkozik el.
- Nekem már nem kell, edd meg nyugodtan. 
- Várj! Mi lenne ha elfeleznénk? 
- Edd meg nyugodtan. - mosolyodok el ismét. 
- Ragaszkodom hozzá, hogy elfelezzük! - hajol egész közel mosolyogva. - Süti témában nálam nincs vita! 
- A tiéd! - hajolok én is bizalmasan közel. 
- Akkoris elfelezem! - nevet fel. - És ha neked nem fog kelleni a fele, akkor itt marad a tálon. 
- Most komolyan azon vitatkozunk, hogy elfelezd-e az utolsó sütit? - röhögöm el magam. 
- Nagyon úgy tűnik. 
- Ari?! - szól valaki az ajtóból.

15. rész - A barátság a legfontosabb

~Ariana szemszöge~

Mikor végeztem a házival, gondoltam elugrok vásárolgatni. Persze rögtön rájöttem, hogy egyedül az nem móka! Gyorsan felhívtam a csajokat, hogy ráérnek-e. Alap, hogy ráérnek! Főleg Nicole. Neki elég lett volna egy sms, hogy egy tizenöt perc múlva találkozzunk és menjünk el shoppingolni. Mire kiértünk a buszmegállóba nagyjából elmeséltem nekik mindent. Olive már neki kezdett volna a viggasztalásnak, de megnyugtattam őket, hogy jól vagyok. 
És ígyis éreztem, hála Masonnek. Azért ezt mégsem mesélem el a csajoknak, hiszen totál dilisnek néznének. Különben is rosszat tenne drágalátos bátyuskám imidzsének. 
Mert abba nemigen tartozik bele az aggódó testvéri szerep. Szóval ez kettőnk között marad. 
A plázában egy nagycsomó cuccot összevásároltam! Például: egy Moyra körömlakk "szettet", egy kis retikül félét, egy nyárias egyberuhát bár nem nagyon illett az időjáráshoz de beleszerettem, és egy fülbevallót. Bár anyuék nem szeretik, ha elszórom a zsebbpénzem szerintem megbocsátanak, ha megtudják a történetem.  Sőt! Már biztosan tudják, hiszen fél öt van. És Mason biztos, hogy nem megy sehova se így kitálal anyuéknak. De ha nem is ő, én biztosan. Mindent elmondtam nekik eddig, és ez nem fog változni. Még a Matt-es részt is elmondom, bár azt nagyon szégyellem. A lányok egyébként nem vettek semmit se, csak a Mekiben egy fagyit, amit természetesen én is bevállaltam. Ott kicsit nyitottabban beszélgettünk. 
Mindenféle témát kitárgyaltunk: Cipők, ruhák, az új cuccaim, a változásom, a hangulatom, Andre, Matt. És elmeséltem nekik végül Drew-t is. Hiszen ő is beletartozik a sztoriba valamilyen szinten. 
- Akkor randiztok? - sikoltott fel Nicole. 
- Dehogy, csak elmegyünk futni és elmesélem neki is a dolgokat. 
- Szóval randiztok. - nevetett fel Olive.
- Nem, ez nem randi! - nyaffogtam kelletlenül. 
- De bizony! - bökött bele az oldalamba Becca.
- Maximum barátias találkának mondanám. - vontam vállat mosolyogva. 
- Ja, "barátias". - néztek össze a lányok röhögcsélve. 
- Lányok, nem is ismerem. - tettem fel a kezem védekezően. 
- Figyiii, majd megismered! Okééés? - ölelt át a vállamon Nicole. 
- És ha jól jön össsze, talán több is lesz majd mint barátság. - mosolyodott el halványan Becca. - Ja, és mesélj neki rólunk is! - köhintett egy picit Olive. - De főbbként arról, hogy ismerek egy remek temetkezési vállalatot. 
- Minek neki temetkezési vállalat? - kerekedett ki a szemem egyből. 
- Csak ha át akarna verni. - vont vállat vigyorogva. - Mert akkor szüksége lesz a szüleinek a számára. 
- Csajok, imádlak titeket! - öleltem át őket.
-  Mi is téged. - mondták egyszerre.

14. rész - Mason és az aggodalom

~Ariana szemszöge~

Gyorsan leült mellém, kikapta a kezemből a kapcsolót és kinyomta a filmet. Felültetett, majd kivett egy zsepit a táskájából.
- Szóval? - nézett rám aggódva.
- Nem akarok beszélni róla, oké? Add vissza az irányítót és menj ki. 
- Ariana Smith! Utoljára kérdezem, mit tett veled?! 
- Átvert! - sírva borultam a bátyám karjaiba. - Én... meg... be...be...bedőltem neki! - szipogtam hosszasan. 
 - Hugi... - ölelt át. - Na, ne sírj! Minden jóra fordul, oké? Nem lesz semmi baj! 
- Egynapi csaj vagyok, hát nem érted?! Nem kellek egy fiúnak se! Vagy akinek kellettem is, azt eldobtam. 
- Figyelj, az egynapi csajok egyáltalán nem olyanok, mint te. Világos? Azoknak ez a céljuk, nem akarnak komoly kapcsolatot! 
- De... látod.... mi történt! - bőgtem el magam megint. 
- Igen, viszont én ismerek egy pár olyan csajt. És te nem azok közé tartozol! Andre egy seggfej, te meg csak beleszerettél! 
- Miért szerettem bele? 
- Mert jól tudja felszedni a csajokat. - vont vállat. - Viszont nem az én húgom veri át így! Hol lakik az a görény? - ugrott fel hirtelen.
- Mason, nagyon szépen kérlek hogy ne avatkozz ebbe bele! 
- Valakinek móresre kell tanítania! - rázta meg a fejét értetlenül.   
- Majd móresre tanítja az élet. Engem nem érdekel. - suttogtam alig hallhatón. 
- Nem hiszem el, hogy ennyiben hagyod! 
- Nem erről van szó, én csak továbblépek. - vontam vállat. - Na, nekikezdek a leckének. Angolból fogalmazást kell írnunk a céljainkról! Hurrá! 
Mason persze értette a cinizmusom, de azért még egyszer szorosan átölelt és megpuszilta a fejem búbját mint mikor kiskorunkban elestem a biciklivel ő pedig felsegített. 
Azt hittem, már kinőttünk az aggodalmaskodásból. De úgy érzem, életünk végéig aggódni fogunk egymásért. Például, hogy felveszik-e a fősulira, vagy éppenséggel hogy ki veri át az ember húgát. Régen nem volt ennyire testvéries velem, sőt! Szinte azt hittem már, hogy nem is tekint rám úgy mintha a kishúga lennék. De rá kell jönnöm, neki mindig is az icipici húga maradok, akit fel kell segítenie ha elesik a biciklivel.

13. rész - Az új lakók

~Ariana szemszöge~

Gyorsan megtöröltem a szemem és türelmesen vártam, hogy felvigyék a szekrényt. Mivel láttam, hogy nem az első emeletre készülődnek, leültem a lépcsőházba. Nem volt nálam semmim, csak a kulcsom. Dúdorászni kezdtem, amikor egy kamion állt meg a ház előtt. Biztos a költöztetők, na meg az újdonsült lakók. Felálltam, és letöröltem utoljára is a szemem. Kukucskálva figyeltem. Egy terhes nő szállt ki a kamionból legelőször, aztán egy férfi. Végül pedig Andrew! Az a reggeli srác. Már csak ez hiányzott! Baromira nincs kedvem hozzá. A terhes nő egy óriási dobozzal küszködött, amikor Andrew odaszalt és kiszedte a kezéből. 
- Drew, terhes vagyok nem halálos beteg! 
- Akkorse cipekedj! Menj be és ülj le a lépcsőházban. Majd mi apával felviszünk mindent, oké? 
- Hallottad, drágám a főnököt. - nevetett fel gondolom, hogy az apja. - Gyere, fiam! 
Drew a dobozzal a kezében lépett az ajtóhoz, én meg rögtön kinyitottam neki. Épp megköszönte, amikor észrevett engem. 
- Szia. - mosolyodott el halványan a doboz mögött. 
-Ti lesztek az új lakók? - kerekedik el a szemem. 
- Úgy tűnik igen. - rakja le a dobozt. - Tudom, hogy a pasid nem komál de attól még lehetnénk normál kapcsolatban is. 
- Andre nem a pasim! - sírom el magam. - Bocs, csak... Á, hosszú sztori! 
- Hékás! Ne sírj. - nevet fel viggasztalóan. - Nekem most muszáj segítenem de mit szólnál egy esti futáshoz? Ott elmondhatnád.
- Öm... rendben. - nézek végig rajta. 
- Akkor olyan hét-nyolc körül. - kacsint rám. 
- Drew, ne most csajozz! - szól oda az apukája. 
- Bocs, fater! - nevet fel. - Már indulok is. 
- Jó napot, Ariana Smith. - mutatkozok be gyorsan. - Segítsek a pakolásban? 
- Szervusz, Craig Parker. Nem kell, köszönjük. De nagyon kedves vagy. 
Drew és Craig előreengedtek engem hogy felmenjek a lakásunkba. Otthon bedőltem az ágyamba, és betettem a Dr.Szöszit. Jobb ötletem nem volt. Tehát neki kezdtem a filmnek. Amikor jött a szakítás, természetesen elbőgtem magam. Egyszercsak hallottam, hogy megjött Mason. Remek! Nekem fog esni, hogy mekkora egy liba vagyok. Sose bírta az ilyeneket. Szóval most nekem fog esni, tökély!  Amikor belépett a szobámba ledermedt a sok használt zsepi, a dvd és a szétbőgött fejemtől.
- Mit tett veled az a rohadék? - ugrott oda mellém. 

12. rész - Korrepetálás, a szerelem hálójában

~Ariana szemszöge~

Reggel minden remekül indult, bár ezt a tegnaphoz képest nem mertem kijelenteni hangosan. Hiszen tegnap is ugyanígy indultam útnak.  A buszmegállóban ismét ott voltak az ismeretlen gimnazisták, de most csak a fiúk. Az egyikük sajnos merőben méregetett, én meg ismét alig vártam hogy megjöjjön a busz. Már a karórámat nézegettem öt másodpercenként, amikor odajött mellém és elkezdett ismét nézni majd fütyölgetett. Nem törődtem vele, csak bámultam a földet.  Amikor azt hittem végem lesz mindjárt,egy ismerős arc állt be elém és mosolyogva puszilt arcon. Mély levegőt vettem, majd megnyugodtam. 
Andre mindig tudja mikor van rá szükségem. A srác rögtön vette az adást és visszahúzott a haverjaihoz. Nevetve figyeltem a távolodó alakot, mikor megfogta a kezem Andre majd magához húzott.  Épp hajolt egyre közelebb hogy megcsókoljon, amikor előjött a hiányérzetem.
- Héj, hol hagytad Katie-t? - néztem végig rajta.  
- Kicsi lány, nem elég hogy ilyen szakadt a srác de még mással is jár? - kiáltott oda nekem a srác a haverjai közül. 
- Ez most hozzám beszél? - kérdeztem halkan Andre-tól, ő pedig bólintott. 
- Tudod, Katie nem egy konkrét lány. A deszkám neveztem el így, és mivel Ari jól tudja hogy sehova se megyek nélküle, rákérdezett. Egyébb kérdés? - vágott vissza Andre. 
-  Hát a deszkás srácokkal általában nem jársz valami jól, édes. A végzős bálba konkrétan begurultok? - pacsizott össze a haverjaival. - Egyébként Andrew, de a haveroknak Drew. - kacsintott rám.
-  Nem hinném, hogy kérdezte volna a neved. - húzta fel a szemöldökét Andre. 
-  Hékás, gyere. Jön a busz. - bököm meg Andre-t. 
-  Skacok, gyerünk mi is ezzel. Mire ideér a miénk, megfagyok! - mutatott a buszunkra Andrew.
Remek! Ígyis remegtem mint a nyárfalevél, most meg még egy buszon is kell utaznunk. Andre hátrébb húzott, hogy megvárjuk amíg felszállnak. Hála az égnek leghátra ültek be. 
Rögtön be is ültem egy előli ülésre. Nem hiányzik, hogy a buszon is közbeszóljanak. Egyébként az az öt perces buszozás remek hangulatban telt el. Andre annyira megnevetett, hogy fájt a hasizmom! Amikor beértünk a suliba, természetesen mindenki minket bámult. És ami meglepett, Andre direkt mutogatta is hogy bizony vele vagyok! Megfogta a kezem, a fülembe sugdolózott. Szóval nem is érdekelte a többi diák véleménye, bátran mutatkozott velem. Amikor a teremhez értünk, Andre egy gyors szájra puszival búcsút mondott és ment a haverjaihoz. Kipirulva léptem a csajokhoz, csak aztán a szívem egy picit megrepedt. Észrevettem a csajok közt Matt is ott állt. Biztosan látott minket. Basszus, ebből hogy vágom ki magam? Én nem akartam csalódást okozni neki! De mielőtt szóhoz juthattam volna, elment közülünk. Néma csendben néztem végig, ahogyan Matt átszalad a reggeli tömegen. 
Lehajtottam a fejem, de Olive odajött és átölelt:
-  Nem lett volna nagy jövőtök Matt-tel. - mondta viggaszképp.
-  Egy dög vagyok. - rázom meg a fejem csalódottan. 
Sosem csalódtam még ekkorát önmagamban! A franccért kellett hitegetnem őt és magam? Tudhattam volna, hogy az egész csók vagy mi Andre miatt volt. 
- Figyelj, picúr. - fogta meg a vállam Nicole. - Ez az egész az én hibám. Ha nem találtam volna ki ezt az ostobaságot, nem lenne ez. 
- Lányok, ez igazából hármunk hibája. - szólalt meg végül Becca is. - Ha elfogadjuk ezt az Andre-s ügyet, akkor nem történt volna ez! Szörnyű barátok voltunk! 
- De akkoris én vagyok a bűnbak. - vonok vállat. - Beszélnem kell Matt-tel órák után! 
- Héj, Ari! - szólt nekem Andre. - Lesz ma edzésed? 
- Lesz, miért? - nevetek fel. 
- Mert akkor bevárlak! - válaszol mosolyogva. 
- Értitek már az érzéseim? - fordulok vissza a csajokhoz kipirulva.   
Egyszerűen hihetetlen még mindig hogy Andre és én szóval egy pár lettünk. Mármint nem is tudom, de boldog vagyok! 

~Becca szemszöge~

Suli után még elmentem a suliboxomhoz kivenni pár cuccot, amikor valaki megállt mellettem.
Na, most jön el a halálom! Bealáz, eltipor és végem lesz. Viszont akkor őt más fogja korrepetálni, tehát nem nekem kellene küszködnöm vele. Ez remek lenne! 
Amikor észrevette rajtam az aggodalmam (naná, hogy látni lehetett!) felröhögött. 
- Na, a vagány beijjedt. Hol akarod a kiselőadásod előadni? - forgatja meg a szemeit unottan Oliver. 
- A könyvtárban? 
- Most nincs akkora szád. 
- Békén hagynál? - teszem fel költői kérdésem. - Segíteni szeretnék neked, hogy ne kelljen évet ismételned de ha te ezt nem értékeled, rendben! - csapom be idegesen a suliboxom ajtaját. - Sok sikert a következő dogákhoz! 
A drámai mondatom egy drámai távozás követte volna, ha Oliver nem ránt vissza. 
- Megígérted! 
- Neked nem ígértem semmit, és örülnék ha elengednél! - förmedtem rá. 
- Indulás a könyvtárba! 
- Nem vagy a főnököm. 
- Szegény, Becca. - rázta meg a fejét nevetve. - Még mindig nem jöttél rá? Ebben a gimiben én vagyok a főnök, te pedig a titkárnő aki kávét főz, és csinálja a feladatát. 
- Mekkora egy paraszt vagy megint! Nem csoda, hogy nincs csajod. 
- Azért nincs csajom, mert nem akarom hogy legyen. Neked mi a mentséged a szingliségre, stréberkém? 
- Most akkor indulunk a könyvtárba, vagy itt állunk mint két idióta? - adom be a derekam. 
Semmi kedvem bevallani, hogy nem érdeklem a fiúkat. Nagyívből kerülnek, vagy haverként tekintenek, vagy a barátnőimre hajtanak. Én örök szingli vagyok, ez van.  De legalább belátom. Nem úgy, mint ő! Oliver túlságosan is öntelt ahhoz, hogy észrevegye nem kell senkinek se. Méghogy csak azért nincs csaja, mert nem akarja hogy legyen. Ennyi erővel én is ráfoghatnám erre! Gyerekesen viselkedik ahhoz képest, hogy ő a gimi sztárja. A gimi álompasija. Puff neki! Komolyan egy rövid mondatra se méltó, nemhogy egy randira! Erre nekem kell korrepetálnom. Miért nem egy olyan "kivagyok-mivagyok" fajtának? Azoknál legalább nem unná a fejét. És azok se unnák a fejüket. Én meg matekozhatok délutánonként, holott lenne bőven programmom! A Twilight újranézése programm, nem?   

~Oliver szemszöge~

Ez a Rebbecca szánalmas! És rá kell pazarolnom a drága időm. Bárkivel szívesebben matekoznék! Miért egy ilyen nyomoronccal kell bedugni a könyvtárba? 
Mellesleg a könyvtár teli volt (ennyi strébert egy rakáson, uramatyám!). Lenéztem Mrs.Stréberkére és felröhögtem.
- Há, a haverjaid itt vannak. 
- Ők nem a haverjaim! - förmedt rám idegesen. - Nem is ismerem egyikőjüket se!  
- Héj, Becca! - kalimpált neki az egyik nyomoronc. 
- Na, jó! Csak egyet. - rázta meg a fejét. - Szia, Matt. Nem haragszol rám?
- Rád? Miért haragudnék? Dehogy! Te nem tehetsz semmiről. Egyedül Ariana volt a hibás! 
-  Hú, halljátok? - szóltam közbe. - Ez elég durva téma, asszem' itt is hagylak titeket, hogy kitárgyaljátok! - indultam a kijárat felé.
- Ha még egy egyest akarsz, rendben. - vonta meg a vállát Becca. 
- Tudod, a zsaroláson még csisszolnod kell. - grimmasszolva válaszoltam. - De majdnem megvolt! Csá, stréber csapat! 
Szabadság! Semmi könyv, se könyvmoly stréberek, akiknek nincs magánéletük. Végre valahára! Go haza, aztán talán átmegyek Andre-hez hogy kifaggasam mi a halált akar ettől az Arianától?! Mert ez még nekem mindig homályos. Az is csak egy a sok stréber közül. 

*később*

Hazaérve gyorsan ledobtam a cuccom, és átmentem Andre barátomhoz. Persze nem kezdem rögtön a legelején, mert még a végén nekem esik. Szerencsétlen azt se tudja, hova süllyedt!
Mint jó barát muszáj vagyok észhez téríteni, ha már a többi nem képes erre! Megálltam a ház előtt, majd becsengettem. 
- Csá, haver. Mi a téma? - lépek be. 
- Cső, semmi. Ö, gyors kérdés! Mit akarsz? - vonja fel a szemöldökét. 
- Mi van a "csajod" megtiltatja, hogy velem lógj? - röhögök fel. 
- Nem, de mi volt ez a mutogatás?
- Hát azért mégse gondolhatod komolyan ezt. - súgom oda neki. - Ő is csak egy a sok stréber közül. 
- Ezért jöttél? - forgatja meg a szemeit. - Jut eszembe! Neked nem korrepen kéne lenned Beccával?
- Mit becézgeted? - lepődök meg. - Tesó, ugye ez most nem komoly közted és Ariana között? 
- Szóval innen fúj a szél. De, komoly... 
- Eddig csak annyiról volt szó, hogy egy kicsit beeteted aztán csáó! 
- Tudom, és így is lesz. - bólint határozottan. - Csak még élvezem egy picit! 
- Akkor jó, már megijjedtem hogy belezúgtál! - fújom ki a levegőt nyugodtan. - Na, lépek. Anyám most már biztos megnyugodott hogy korrepen voltam eddig. - nevetek fel jóízűen. 

~Ariana szemszöge~

Andre egyre kedvesebb. És jófej! Megvárt, hazakísért. Én vadbarom még csak meg sem köszöntem neki! Természetesen gyorsan át is szaladtam hozzá, viszont amikor odaértem picit hallgatóztam. Oliver volt nála, az ajtó pedig tárvanyitva állt. És hallottam, hogy rólam beszélnek. Elmosolyodtam, hiszen száz százalékig biztos voltam benne, hogy Andre észhez téríti. 
Viszont az utolsó három mondatnál lefagytam. "Tudom és ígyis lesz. Csak még élvezem egy picit!" Andre nem is gondolta komolyan! Én meg megint bedőltem a színjátékának! 
Amikor Oliver kilépett az ajtón, naná hogy mindketten lefagytak akárcsak én a hallottaktól. 
- Héj, Ari. Szia. - mosolygott rám kedvesen Andre. 
- Mindketten aljasak vagytok! - vágom hozzájuk. - Gyűllölek, Andre King! Gyűllölek! 
És sírva kiszaladtam a lépcsőházból. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire aljas féreg tud lenni! És még csak annyi sincs benne, hogy utánnam jöjjön és elmagyarázza? Gratulálok! Szegény, Matt. Igazuk volt a csajoknak, és mégis csak Matt-tel kellett volna foglalkoznom. De hiába a sajnálkozásom, az már a múltté.  A jelen pillanat darabokban, a jövő puzzle készletéből pedig néhány darab van meg. Most mégis mitévő legyek? Hazaérve csalódottan nyomkodtam be a kódot.  A lépcsőházba lépve láttam hogy vagy öt ember cipelt fel egy óriási szekrényt. Új lakók vannak? 

11.rész - Esti mese - Chat mindenkivel mindenhol

~Nicole szemszöge~

Mikor megkaptam Ariana sms-t már kezdtem örülni, hogy biztosan összejött Matt-tel. Naná, hogy örülnék nekik! Izgatottan kaptam elő a laptopom, majd az ágyra zuhantam. Alig várom a sztorit. Szerintem a házuk előtt beszélhették meg, és egy apró csókkal hitelesítették kapcsolatukat. Naná, hogy láttuk őket elmenni a suliból a csajokkal! Mi zavartuk ki azt a szerencsétlen fiút, hogy kísérje haza Arianát, ő meg persze hogy nem ellenkezett. Még Becca sem szólt ránk, sőt! Ő is bíztatta Matt-et. Alig várom a mesét a kapcsolat kezdetéről! 

~Olive szemszöge~

Hüm, Ariana sms-e elég félreérthető volt. Boldogan fogalmazott, ráadás a végére szívecskét tett. Tényleg összejött Matt-tel? Hiába nem verné át, de akkor sem tartom jó ötletnek ezt a kapcsolatot. Nagyon szorítok, hogy egy talált kiskutyáról fog szólni a történet. Nem akarok hallani erről a Matt-ről.
Bármennyire is megbízhatónak mutatja magát, nem bízom benne. Eddig azt hittem Beccára hajt! Folyton segített, hízelget neki. Erre Arianára hajt? Vagy mindkettőre? Inkább örülnék annak, hogyha valami ismeretlen tetovált huszonéves pasival jönne össze perpillanat! 

~Becca szemszöge~

Alig bírtam kivárni, mire a gép betöltött. Bár anyuék általában nem örülnek, hogy esténként gépezek, most nem érdekelt! Hiszen Ariana boldog volt az sms-ben. Szóval pozitívan sülhetett el a "séta". Szerintem ezt vehetjük randinak is. 
Mikor végre betöltött az egész, megnyitottam az MSN-t és gyorsan ráírtam a csajokra a közösben. Közben felnéztem Facebook-ra is, hátha történt valami érdekes. 
- Haliiiii csajok! - szólt bele röhögve a mikrofonba Ariana. 
- Szia, picúúúr! - köszönt neki rögtön Nicole. 
- Na, mi történt már az elmúlt órákban? - szólalok meg én is nevetve. 
- Csak azt ne mond, hogy összejöttettek! - szólalt meg váratlanul hűvösen Olive. 
- Öm, szóhoz juthatok? - kérdezi hangosan Ari. 
Mivel a lányokkal egyértelműen elhallgattunk, végre neki kezdhetett az esti mesének, miközben bekapcsoltuk a webcamerát is. 
- Nem hiszitek el ki volt itt ezelőtt öt perccel a ház előtt!
- Matt! - szólalunk meg kórusban. 
- Hát nem. - pirul ki. - Andre! Kaptam egy sms-t hogy jöjjek le a ház elé. Mivel ismeretlen volt a szám én is Matt-re gondoltam. 
- Várj! Most ennek örülsz? - állítom meg. 
- Úgy érzem belehabarodtam! - sikít fel. 
Jaj ne! Pont ettől féltünk. Ha ő beleszeretett, akkor nehezen állítjuk meg ezt a románcot, hiszen az első szerelme. Mind elhallgattunk. A sikítozás közepébe nekem bezavart valaki. Rám írtak Facebook-on. Szóltam is rögtön a csajoknak:
- Ariana, sikítozz tovább! Ne haladjunk a sztorival, mert rám írt valaki. Lerázom, utána folytatjuk! 
Gyorsan megnyitottam, majd kikeredett a szemem. 
*Oliver West üzenete: Cső. 
*Rebbecca Ewing üzenete: Szia. 
*Oliver West üzenete: Mielőtt még beájulnál, hogy rádírtam, a korrepről akartam dumálni. 
*Rebbecca Ewing üzenete: Nem állt szándékomban beájulni... Jól van. 
*Oliver West üzenete: Ja, persze. xD 
*Rebbecca Ewing üzenete: Veled lehet komolyan beszélni? 
*Oliver West üzenete: Hű, de kemény lány lett valaki hirtelen neten keresztül. :O
*Rebbecca Ewing üzenete: Bocsi, de dolgom van. Szóval ha lehetne leírnád gyorsan amit szeretnél? 
*Oliver West üzenete: Oké, most először elnézem. xddd Szóval neked mikor jó?
*Rebbecca Ewing üzenete: Nem tudom, átgondolom és majd megírom. 
*Oliver West üzenete: Nekem az nem jó. Most kell tudnom. 
*Rebbecca Ewing üzenete: De most semmiképp se tudnám leírni... Na, jó! Holnap megfelel? 
*Oliver West üzenete: Tőlem aztán. Na csá, vagány!
*Rebbecca Ewing üzenete: Szia. 
*Oliver West üzenete: Megvan milyen dolgod van. 
*Rebbecca Ewing üzenete: Milyen?
*Oliver West üzenete: Holnap írunk töriből és magolsz. :P Stréberekhez méltóan. 
*Rebbecca Ewing üzenete: Miért jó neked másokat alázni? Komolyan! 
*Oliver West üzenete: Jó hobbi, próbáld ki. xd
*Rebbecca Ewing üzenete: Inkább kötögess. Azt hobbinak hívják. Vagy főzz, horgássz. 
*Oliver West üzenete: Nem kötögetek, mert nem vagyok nagymama és nem is leszek.xd Főzni max akkor főzök, ha anyám nincs itthon. Horgászás, nem az én műfajom hisz köztudott, hogy utálom a halat. ;D
*Rebbecca Ewing üzenete: Te mindenből kivágod magad? o.O 
*Oliver West üzenete: Én csak megmagyaráztam a dolgokat. Te mondtál idióta hobbikat. :/ xd
*Rebbecca Ewing üzenete: Egyébként mi közöd hozzá, hogy tanulok-e vagy sem? Az én életem! Mellesleg Msn-en beszélgetek a barátnőimmel és ezért sietek. 
*Oliver West üzenete: Ezt ennyire nehéz volt bevallani? ;D 
*Rebbecca Ewing üzenete: Nem hittem volna, hogy érdekelne téged. Egyébként te írtad, hogy korrepp miatt írtál rám. Mégis itt írogatsz még. Miért? 
*Oliver West üzenete: Senki nincs fent, gondoltam szórakoztatom a köznépet. 
*Rebbecca Ewing üzenete: Hogy te mekkora bunkó paraszt vagy! 
Életemben először mertem ilyet mondani/írni a menők közül bárkinek. Erre pont a legmenőbbnek írom ezt! Istenem, végem van! Ezt még visszakapom holnap. 
*Oliver West üzenete: Hogy mondod? 
*Rebbeca Ewing üzente: Bocs, de most lépek! Szia. 
Gyorsan leléptem Facebook-ról. Engem holnap tuti bealáznak! Miért kell pont őt korrepetálnom? Miért nem lehet mást? Ó, istenem! Meg fognak szívatni, alázni, eltaposnak mint egy apró bogarat.
Már az élet kedvem is elment, ezért elköszöntem a lányoktól "anyu miatt" (csakhogy ne MSN-en kezdjük el ezt is vitatni, hiszen ígyis volt már tizenegy óra és rajtam ez merőben hat másnap reggel).
Gyorsan leágyaztam, átöltöztem és elaludtam. Már amennyire tudtam aludni. Rettegtem a holnapi szívatástól, mert ezt tuti nem úszom meg. 

10.rész - Javuló nap

~Ariana szemszöge~

Folyton Andre jár a fejemben. "Talán jobb is így!" - gondoltam magamban. - "Macera egy ilyen srácot megtartani". 
Különben is. Sehogyse tudtam volna megtartani, bármennyire is szerettem volna / szeretném. Képtelenség, és hiába harcoltam volna. 
Ennyit a szerelemről! Állandó egynapi csajként fognak emlegetni a gimiben. A suliból kifelé igyekezve lassítottam a tempómon, mivel megláttam Andre-t ahogyan magában áll a kapuban. Nehogy már mellette kelljen elmennem! Legalábbis magamban biztosan nem megyek el mellette. Beszól, megaláz, és összetöri a szívem újfent. 
Nekem ez semmiképp nem hiányzik! Megálltam a járda szegélyén és úgy tettem, mintha várnék valakit. Amit persze rögtön észre is vett. Viszont sajnos a suliból csak ismeretlen arcok jöttek ki, akikhez tuti nem csapódom oda a látszat kedvéért. Kezdtem megunni a semmit tevésem, és megindultam amikor valaki megfogta a karom majd visszarántott. Meglepett az illető. Sosem tett még ilyet, de egy biztos! Megmentette a napom, hiszen nem magamban megyek haza tehát nem tűnök hülyének. Amint megláttam, hogy Matt az, a nyakába ugrottam örömömben.
- Matt, el se tudod képzelni mennyire örülök neked! 
- Té... Tényleg? - nyelt hatalmasat izgulva. - Hát én is örülök neked, legalább nem kell magamban elmennem amellett. - bökött Andre felé. 
- Hát... egy cipőben járunk, kedves! - nevetek óriásit. - Gyere, tuti nem szól be! Vagy, ha igen akkor egyik füleden be, másikon ki. - fogom meg kezét majd útnak indítom. 
 
~Matt szemszöge~

Mikor Ariana átölelt vagy amikor megfogta a kezem... Az fantasztikus volt. De meglepően fantasztikus! 
Hogy örülhet egy ilyen gyönyörű, okos lány egy magamfajta srácnak? Ja, persze. Hát Andre miatt. Komolyan mit eszik rajta? A helyében messziről kerülném az illetőt, csak a baj van vele! És különben is... hogy nem veszi észre azt, akinek igazán fontos? Miért ilyen vak? Bár megértem. Nem vagyok macsó, menő deszkás. Nem tudnám meglepni, túlságosan kiismerhető vagyok. Semmi esélyem nála! 

~Ariana szemszöge~

Amikor Matt-tel elmentünk Andre mellett a szívem hevesen kalapálni kezdett, de nem törődtem vele. Ha neki ennyit ér a szava, legyen! Nem fogok sírva könyörögni neki! Még mitsem. Kicsit oldalra nézve, láttam a döbbenetet az arcán mikor Matt-tel a karomon léptem le a suliból. Igaz Matt nem a legnépszerűbb srác, de mégis olyan kedves és megbízható! Nagyon kedvelem, és ha nem lett volna Andre, biztosan belészerettem volna. Talán már rég járnánk és most nem itt sírnék. Mellette sétálgatva úgy éreztem, olyan furcsa minden. Hirtelen megváltozott a világ, hiszen végre mosolygok. Andre maradjon csak Katie-nél! Uramisten, már megint egy deszkáról beszélek. Hihi! Az utcánkba érve, Matt egyre jobban figyelt minden mozdulatomra. Én csak csacsogtam, ahogyan szoktam, de ő egy szót sem szólt. Talán félt megnyikani. Vagy épp nem hagytam szóhoz jutni, ami olykor előfordul. A lakás előtt, rámosolyogtam a fiúra majd egy apró csókot hintettem arcára: 
- Köszi, hogy hazakísértél. 
- Ó, hát... izé, semmiség. - nevetett fel zavarában. 
- Egyszer megismételhetnénk ezt a beszélgetést. Jól éreztem magam. - röhögtem fel. 
- Az remek lenne. - nézett rám csillogó szemekkel. 
- Akkor szia. - adtam egy apró csókot szájára. - Remélem minnél hamarabb lesz ez az egyszer.
- Én... én... is. Szia, és... öm... én is nagyon jól éreztem magam. - köszönt el zavartan majd útnak eredt. 
Matt nagyon rendes fiú. Talán egyszer ő lehetne a férjem. Jogot tanulna, majd ügyvéd lesz, én pedig mondjuk titkárnő egy cégnél. Remek páros lennénk! 
Kár, hogy szegény azt sem tudja mekkora mákja lesz egyszer annak a szerencsés csajnak aki a barátnőjeként díszeleghet a karján. 

~Andre szemszöge~

Mi a fenét akar ez a lúzer Arianától? Meg mi az, hogy hazakíséri? És Ariana miért smárolta le? Naná hogy követtem hazáig őket. Tudom, hogy nekem tutira elmentek otthonról, de akkorsem hagyom szó nélkül hogy ez a kis nyomorék rámásszon! 
Nem akarok nyálas hős lovagot játszani, de nem hagyom hogy ez a kis gerinctelen féreg a közelébe férkőzzön! Nem hallott még a Pasi kódexről? Lehet adok neki egy-két leckét belőle. Például, hogy nem mászunk rá más kiszemeltjére! Szánalmas. 
De komolyan mi a francot eszik Ariana ezen a Matt-en? Sokkal jobb vagyok nálla, és láttam rajta hogy totál belémzúgott. Különben miért nézett volna vissza rám? Na, ennyit Matt-ről. Még mindig én vagyok az ideál, csak Ariana nem meri bevallani. De hogy érjem el, hogy végre belássa? 

~Matt szemszöge~

Tényleg csókolóztam Ariana Smith-el? El sem hiszem, hogy valóra vált az álmom. Csak a beképzelt Andre kellett ahhoz, hogy végre észrevegyen engem!
Hihetetlen, de igaz. Csókoloztunk és mosolyogva köszönt el tőlem, tehát ő is élvezte. Most akkor mi járunk? Vagy mi van? Csak egy szimpla csók lett volna? 
Már kilencedik óta szerelmes vagyok belé és itt van, tizenegyedikben beteljesül az álmom! Szeretlek Ariana, tudja meg most már mindenki. 

~Ariana szemszöge~

Hazaérve gyorsan előkaptam a leckét és elkezdtem tanulni. Holnap dogát írunk történelemből, és Olive-al ülök vagyis segítenem kell neki is. Ő mindig segít nekem bioszból, néha átmegyünk egymáshoz tanulni. Csak most nem is voltunk eszünkbe ez az egész. Ch, erről is Andre tehet! Miatta magolhatok egész délután vagy talán még este! Tökéletes. Hatkor még lementem vacsorázni, utána gyorsan lezuhanyoztam és visszatértem a történelem "szépségéhez". Hiába vagyok jó belőle, ha nem szeretem. Ez van. Félnyolc körül viszont kaptam egy furcsa üzenetet: 
"Gyere le a ház elé. xxx" - Ki írhatta ezt? Talán a csajok? De nem, az ő számukat kiírná. Akkor csakis Matt lehet! Vidáman felugrottam, majd felkaptam magamra a mamuszom és leszaladtam a lépcsőházba. Mikor leértem, szétnéztem. Sehol sem láttam Matt-et. Akkor ki írhatta? És miért állok itt idétlenül félnyolckor egyszál pizsiben meg egy köntösben és a mamuszomban? Egyszercsak valaki hátulról megbökte az oldalamat, én meg hirtelen reflexből hátravágtam a könyökömmel az illető gyomrába. Hupsz! Megfordultam és merőben bocsánatot akartam kérni Matt-től, mikor megpillantottam a szemetet. 
- Héj, röplabdán önvédelmet is tanultok? - nevetett fel miközben fogta a gyomrát. 
- Mit akarsz itt, Andre? - forgatom meg a szemeim. 
- Hát gondoltam beszélhetnénk. - tárta szét a karjait. 
- Nincs miről beszélnünk. Átvertél, de engem nem érdekel. 
- Oké, te reggelire mit ettél? - ráncolta össze a szemöldökét. - Egyébként ha valaki átverte a másikat az te vagy! 
- Miről beszélsz? - rázom meg a fejem idegesen. - Te nem vettél tudomást se a tegnapról, aztán röhögtél ki a haverjaiddal! 
- Aha, és ki csókolozott délután Matt-tel? - vágott vissza egyből.
- Honnan tudsz te erről? 

- Csak tudom. - mosolyodott el halványan. - Most ő az ideálod? Bírod a szerencsétlen, bajbajutott srácokat? - húzott közel magához.  
- Először is, csak egy csók volt! Másodszor, azzal csókolózom, akivel akarok. Harmadszor, mit tudsz te az én ideálomról? És negyedszer pedig, nem érzek iránta többet barátságnál! 
- Sajnos ezt nem hiszem el. - rázza meg a fejét nevetve. - Bizonyítsd! 
- Nincs mit bizonyítanom, főleg nem neked. - suttogtam alig hallhatóan. - Főleg azokután hogy tegnap ígértél valamit, a mai napomat pedig tönkretetted. 
- Valóban tönkre tettem? - hajolt közelebb. 
- Igen, mostpedig menj el! Majd jön egy fiú, akit valóban érdekelni fogok! 
- Szerinted ha nem érdekelnél, itt lennék? - puszilt meg óvatosan. - Szerinted itt fagyaskodnék a mínuszokban? Szerinted megszereztem volna a számod, ha nem izgatnál? 
- Andre! - toltam el magamtól. - Szeretnék hinni neked, de nem megy. Vegyük a tegnap délutánt egy szép emléknek, de csakis ennyi lehet. 
- Szóval Matt az új pasid? - nevetett fel hitetlenül. - Figyelj, nem tudom meddig játszod a sértettet de nem fogok lemondani rólad csak azért mert véletlenül iskolában nem vettelek észre. 
- Kiröhögtél a beképzelt haverjaiddal, idióta deszkás! - ütök bele a vállába idegesen ököllel. 
- Csak megvédtelek, stréberpalánta. - lökött meg óvatosan. 
- Nálad a megvédés egyenlő a megalázással, deszkabajnok? - ütök bele újból a vállába. 
- És nálad a barátságos búcsúzás egyenlő a csókkal, Mrs.Tudomány? - lök meg ismét. 
De én nem figyeltem oda és elvesztettem az egyensúlyérzékem. Mázlimra Andre karjaiban kötöttem ki, bár nem lett volna szabad tetszenie. Undorodnom kellett volna tőle! Ehelyett majd elolvadtam a mínuszokban?! Ariana, térj már észhez, mielőtt... És puff! Megtörtént ismét az, amitől annyira óvni akartam magam. Újból megcsókoltuk egymást! Annyira tudtam, hogy beleesek ismét az idióta hibámba. Mert Andre ezt már direkt csinálja velem. Ez már nem a kettőnk hibája, egyedül az enyém. A csók után Andre eltolt egy picit magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Most úgy tűnik kifejezetten barátságos voltál velem. 
- Tűnj el! Most! - rázom meg a fejem értetlenül. 
- Miért? Fáj a tudat, hogy szeretsz engem? - mosolygott rám kedvesen. 
- Ha szeretnélek nem mondanék ilyeneket neked! 
- Hiszen eddig még csak szerelmes sem voltál, könyörgöm. Honnan tudod akkor? 
- Na, jó! Én ezt nem tűröm tovább! Nálad ez a bocsánatkérés? 
- És nálad? - kerekedik ki a szeme. 
- Tűnj már el végre! - mutatok a kapu felé. 
- Ari! - fogta meg a kezem. - Szeretsz? 
- Gyűlöllek! 
- Akkor a jelek szerint nálad a gyűlölet a szeretetet takarja. - mosolyodik el ismét. - Akkor csakhogy megértsd miért is jöttem ide: én is gyűlölek. - nevet fel. 
- Menj már! Neked a szüleid nem is aggódnak érted? 
- Aggódnának, ha nem abban a tudatban lennének hogy a szobámban tanulom a törit.- kacsint rám. 
- Bájos mennyire átvered a szüleidet. - forgatom meg a szemem. 
- A te szüleid talán tudják, miért vagy kint? 
- Nem. - vonok vállat. - Azt se tudják, hogy kijöttem. 
- Na, látod. - lök meg újból. 
- Oké, mielőtt újból felborulnék visszamegyek. És nem szeretnék több ilyet! Felejtsd is el ezt a házszámot, érted? - mutatok a házra, majd megfordulok. 
- Bocsi, de a memóriámból lehetetlen kitörölni a házszámokat. - röhögi el magát. - Gyűlöletből kaphatok egy jóéjt csókot? - húz vissza.
- Kizárt! - rázom meg a fejem automatikusan.
- Rendben. - tárja szét a karját. - Jóéjt, békamamuszos stréber palánta. - hint egy apró jóéjt puszit az arcomra.
- Ugye tudod, mennyire gyűlölek? - nevetek fel. 
- Én is téged. - mutatja fel a hüvelykujját. 
Ezt nem hiszem el! Hogy lehet ilyen bunkó és egyben aranyos? Gyűlöljük egymást, mégis csókolózunk. Ráadásul zavarta, hogy megcsókoltam Matt-et. És ezek szerint követett minket. Hihetetlen. Hogy lehet valaki ilyen édes, hogy ezekután képes eljönni a mínuszokban csakhogy megbeszélje a kialakult "helyzetet"?! Nem bírtam tovább, vigyorogva rohantam fel. Hála az égnek anyuék tévéztek, Mason pedig... Nos ő meg ki tudja mit csinált, de a lényeg hogy fel se tűnt senkinek hogy kimentem. Előkaptam ismét a történelmet, aztán mivel tudtam hogy úgysem tudom várni holnapig, küldtem gyorsan a lányoknak sms-t, hogy jöjjenek fel msn-re mert mesélni valóm van.

9.rész - Utálatos hétfő reggel

~Ariana szemszöge~

A hétvégém borzasztóan lassan telt. A csajoknak azt mondtam, anyu bejött értem mert elkísértem vásárolni, a mobilom meg lemerült. Hála az égnek elhitték! Bár Olive picit furcsán méregetett engem. Vasárnap megtanultam mindent és jött a hétfői nap. Azt hittem, tökéletes lesz! Ehelyett inkább rémálom volt. Na, de kezdjük az elején. Amikor beértem a suliba leültem a terem elé, mivel Nicole pomponon volt, Olive és Becca pedig a suliújságnál. Hétfői első óra mindig így telik. Én meg szépen meghúzom magam általában. Mondtam magamban az anyagot, amikor valaki lepattant mellém. Mosolyogva néztem fel, hiszen reménykedtem benne hogy Andre lesz. Sajnos nem. Matt vigyorogva figyelt, majd köszönt:
- Szia, Ariana. - köszönt a tőle megszokott halk hangnemben. 
- Szia, Matt. Mi a helyzet? - mosolygok rá kedvesen. 
- Semmi. - von vállat. - Veled?
- Tanulok, mert ha ez a doga nem sikerül jól végem van! - rázom meg a fejem letörten. 
- Ó, remélem sikerülni fog. - simítja meg a vállam. 
Furcsán néztem a kezére, ami igaz két másodperc alatt átsuhant a karomon. Nem szokott ennyire közeledni felém Matt. Kicsit meglepett ez a reakciója. 
Hirtelen felkaptam a fejem, mivel jöttek a MENŐ srácok, tehát Andre is. Már kezdtem mosolyogni, amikor Damon és Adam hahotázva néztek ránk. 
- Sok boldogságot, nyomi pár. 
- Miről beszélsz? - rázom meg a fejem értetlenül. 
- Édes páros, nem ámítás! - szólal meg röhögve Oliver. 
- A gerle pár egymásra talált. - hahotázott Andre. 
Na, ezt nem tudtam tovább tűrni. Pláne, hogy Andre ismét ilyen bunkó lett! Talán ez az egyetlen oka annak, hogy elrohantam sírva. 
Megígérte! Ezt nem hiszem el, hogy lehettem ekkora idióta? Hiszek egy sznob majomnak? Egyszercsak valaki elkapta a kezem. Tudtam, hogy nem Andre az.
Ezek után nem is számítottam rá. Matt vállára borultam, ő pedig átölelt. Így még életemben nem sírtam. Még sosem aláztak meg ennyire! 
Hogy tehette ezt velem? Egyszercsak a lépcsőn Becca rohant fel. 
- Ariana, mi a baj? - futott mellénk. - Köszi, Matt. Most már átveszem. Ariana? Hallod? Mi a baj? 
- Hogy lehetek ennyire idióta? Egynapi csaj leszek örökké! - bömbölve ölelem át Beccát. 
- Héj, csajok! Mi a baj? - rohan hozzánk Nicole és Olive is. 
- Most jöttem én is, nem tudom. - rázza meg a fejét Becca. - Hékás! Ariana! Mesélj el mindent! 
- Mennünk... keeelll.... ó... ór... órára! - veszek levegőt szakadazottan. 
- Cssss. - veszi át Becca helyét Olive. - Nem kell. Nincs tanár, elmarad az óra. Vegyél egy mély levegőt! 
- Hogy értetted, hogy egynapi csaj leszel örökké? - néz rám riadtan Nicole. 
- Nem is tudom, mit hittem. - bömbölve kezdtem neki a mesélésnek. - Én és Andre elindultunk csakúgy sétálni... 
Elmeséltem mindent barátnőimnek. Akik természetesen megértettek engem. Nem is tudom, mihez kezdenék nélkülük. Ők a legjobbak! 

~Olive szemszöge~

Tudtam, hogy Ariana nem csak az anyukájával ment el vásárolni aznap. Tudtam, hogy Andre és ő együtt voltak. De így átgondolva, szegény Ariana. Hogy tehetett ilyet vele az a szemét? Természetesen már indultunk volna kiosztani Andre-t, de Ariana visszatartott minket. Nem értem, miért védi azt a görényt. Ezekután elhiszem, hogy kerülni szeretné de mégis! Hogy hagyhatja ennyiben a dolgot? 
Ha velem tett volna ilyet egy srác, biztos hogy megkapná a magáét! De nem tehetek semmit. Megígértem szegénykének. Annyira törékeny és naív tud lenni. Viszont én biztos nem engedek több fiút a közelébe! Több ilyen nem lesz. 

~Nicole szemszöge~

Ariana, szegénykém. Itt bőg, erre ez az Andre még csak arra se méltatja magát, hogy megkérdezze mi baja? Ekkora egy szánalmas kígyót! De nem mehetünk oda, sajnos megígértette velünk Ariana. Csak akkorse fair, hogy szegény itt szenved. 
Szerezni kell neki valakit! Valakit, aki elfelejteti vele ezt az egész ügyet. Aki biztosan nem veri át. Aki mindig is szerette, vagy legalábbis tetszett neki. 
Ki lehet ez az illető? Drake mindig is kedvelte Arianát, de mint barát. Nem jó! Röplabdás srácokat nem vehetek figyelembe. Sőt! A deszkás srácok is kilőve. Viszont... Matt! Ő tökéletes lenne. Hiszen szerény srác, és nem hinném hogy kárt tenne az én törékeny virágomban. Remek srác! És Andre koppana is egy nagyot, ha meglátná hogy mégis együtt vannak. Ez remek ötlet!

~Becca szemszöge~

Szörnyű így látni Arianát. Először volt szerelmes, és pofára esett. Összetört a szíve, és nem tudom hogy ragaszthatnánk meg neki. A barátnői vagyunk, és segítenünk kell a továbblépésben. Szegény hamar beleesett a szerelem gödrébe. És kérdés, hogyan fog kimászni onnan? De mi segítünk neki! Itt vagyunk és számíthat ránk! Amikor feleszméltünk, hogy már tizenöt perce megy az óra és nem is szóltunk a többieknek, Nicole-lal elindultunk a teremhez szólni. 
- Héj, Becca! Mit gondolsz Matt-ről? - fordult felém mosolyogva. 
- Ööö... Rendes fiú, de miért? - rázom meg a fejem hirtelen. - Nicole, Arianának most törték össze a szívét! 
- Ajj, ne csináld már! - nyavajgott. - Matt tök édes fiú! Főleg most hogy láttam őket kéz a kézben. - mosolyodott el. - És gondolj bele! Matt és Ariana tökre összeillenének.
- Szerintem ne avatkozzunk bele. - tárom szét a karom. - Most menj oda és szólj a többieknek! - lököm meg. 
- Miért én? 
- Mert én nem tudok a szemükbe nézni! Pláne most nem, hogy tudom Arianát Andre babonázta meg, aztán dobta el! 
- Ja, mert arról vagy híres hogy beolvasnál neki. - nevet a szemembe. - Jól van, szólok. Menj vissza és próbáljátok megnyugtatni Arianát! 
Nicole hihetetlen! Hogyan gondolta, hogy Matt és Ariana összejöhetnének? Bár... Az tény és való, hogy Matt mindig is odáig volt érte. Na, meg persze Matt semmi pénzért nem verné át.Szóval nem kellene agódnunk érte. De nem! Ariana először is álljon talpra magától! És még elgondolkoztam ezen én is. Pedig látszik, hogy várnunk kell. Nem lehet rögtön Matt karjaiba dobnunk. Előbb tovább kell lépnie ezen az egész Andre ügyen. 

8.rész - Csak öt perc

~Ariana szemszöge~

Mikor beléptem Andre házába, kicsit megtorpantam. Miért is jöttem ide?
Mert azt hiszem, ő is tudta nagyon jól hogy itt nem a bioszról van szó. Sokkal inkább akartam beszélni vele a... csókról talán. És, hogy hirtelen milyen kedves lett velem. Pedig nem nagyon volt velem az elmúlt években. Szóval mindent meg akartam tudni. Mármint aminek köze van hozzánk. Amikor Andre észrevette, hogy az ajtóban feszengek röhögni kezdett, majd megfogta a kezem és felvitt az emeletre. 
Meglepődtem ismét a mai nap alkalmából. Kicsit furcsa, hogy ilyen közel kerültünk egy nap alatt. Amikor az egyik szoba ajtaja nyitva volt, megszepentem.
Apu mindig azt mondja, ha átmegyek egy fiúhoz (márpedig Andre fiú) akkor ne menjek be a szobájába mivel "csúnya" dolgok történhetnek bent. 
Nos igen.... Első eset hogy egy fiúnál vagyok. Mármint úgy fiúnál. Szóval izgultam nagyon. Andre bentebb lökte az ajtaját majd beinvitált. Tipikus pasi szoba. Egy ágy, amin ott hevernek a képregények és a szennyes. Normál asztal, ami szinte csak gépezés közben használatos. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény, egy fotel és egy szekrény. Na, nem beszélve Katie-ről. Ő a szoba egyik sarkán helyezkedik el. Mikor már mindent alaposan szemügyre vettem, Andre leült a fotelébe és megszólalt:
- Üdv a birodalmamban. 
- Hű! Szép ház, és egy tipikus tini srác szoba. - nevetek fel. 
- Anyám csak úgy nevezi: "a görénylak". - forgatja meg a szemét. - Figyelj, nem akarok beleszólni de miért állsz? 
- Ja, hát... - forgatom ujjaim között az egyik hajtincsem.
- Gyere, nem harapok! - tárja szét a karjait. 
- Okééé. - ülök le mellé.
Andre nevetve figyelte, hogy mit szerencsétlenkedek. Nem akartam beleesni ismét a hibába, amiből probléma lesz. 
Szóval nagyon nem akartam vele közel lenni. Inkább tisztes távolságból nézelődtem. Egyszercsak közelebb ült.
Azt hittem, megőrülök. Megint közel van! Ajj, a francba is! Ránéztem, majd visszafordultam az ajtó irányába. Az jobban tetszett. 
Andre kicsit furcsán méregetett, majd megfogta a kezem. Ne már! 
- Szóóóvaaaal.... Beszélgetünk is? 
- Öm... igen. - pirulok ki.
- Ne már! Miért vagy ennyire zavarban? - böki meg az oldalam a bal kezével. 
- Én nem...
- Aha. - húz magához. - Egyébként miről is akartál beszélni? 
- Hát... a bioszról. - vonok vállat. 
-  Remek téma! - röhögi el magát. - Szerintem van más témánk is. - néz végig rajtam.  
- Öm... kémia? - kérdezek valami idiótasságot hogy tereljem azt a témát. 
- Az ám. - bólint. 
- Tényleg? - kérdezem döbbenten. 
- Soooo... Észrevettem rajtad egy jelet. 
- Minek jelét? - rázom meg a fejem értetlenül. 
- Annak a bizonyos érzésnek, ami legtöbbször férfi és nő között alakul ki, bár ez mostanában azonos neműeknél is előfordul. 
- Vagyis? 
- Vagyis látom rajtad, hogy belémzúgtál! - böki ki egyszerűen. 
- Mi van? - nevetek fel. - Dehogy zúgtam beléd! Inkább szeretek bele egy békába és csókolgatom hogy herceggé változzon, mitsem hogy belédzúgjak! 
- Naaa! Akkor bejövök neked. 
- Nem jössz be! 
- Biztos? 
- Biztos! 
- Remek. 
- Remek. - húzódom ki az öleléséből. - Ez nevetséges. Olyan, mintha azt mondanám hogy belém zúgtál! - forgatom meg a szemem. 

~Andre szemszöge~

Aranyosan tagadja a nyilvánvalót. Sebaj, ha elértem hogy így belém habarodjon majd kijön az a száján. Amúgy tényleg aranyos, amikor teljes zavarban van. De most, hogy azt mondta, olyan mintha ő mondaná hogy belézúgtam, kicsit én is zavarba jöttem.Persze hála a macsó imidzsemnek mindig lerázom a zavartságot, és kivágom magam egy ütős mondattal. 
- Honnan tudod, hogy nem? 
- És te honnan veszed hogy igen? - vág vissza.
Cseles, okos és szép csaj. Jófogás! Hogy nem vettelek észre eddig Ariana? 
- Ez szép lecsapás volt. Látszik hogy röplabdázol. - kacsintok rá elismerően. 
Háhá, egyből kipirult. Bár ki tud ellen állni nekem? Oké, ez egoista volt. Mondjuk komolyan ki? Aztán egyből elkezdett röhögni. 
Pedig bók lett volna, nem poén. Na, mindegy. 
- Egyébként azt hittem, Katie veled alszik. - lök meg játékosan. 
- Hát egyszer próbálkoztunk, de sajnos a kerekei folyton a hátamon táncoltak. 
- Hogy lehet ennyire szeretni egy deszkát? - nevet fel. 
- Így! Amúgy egyszerű. - ölelem át.  
- Biztos mindig kedvesen beszélsz vele. - néz a szemeimbe. 
- Szívesebben beszélek kedvesen egy bizonyos lánnyal, aki a szobámban ül, mint vele. - súgom a fülébe. - De psszt! Ezt nem szabad megtudnia. 
Nevetve hajolt a vállamra. Most már totál vörös volt az arca. Tetszik ez az énje. A vidám kiscsaj énje. Sosem vettem észre, de most nem szabadul. Legalábbis ebben a percben biztos nem! Éppezért óvatosan eltoltam magamtól, majd a szemeiben egy másodpercre elvesztem. Azok a szemek meseszépek!De nem ronthattam el az adandó pillanatot, közelebb hajoltam és mikor értette a célzásom akarattal vagy akaratlanul, de ő is odahajolt és elcsattant ismét egy hosszú csók. A csók végénél átkaroltam a derekát, ő pedig a nyakam. Kicsit bele-belemosolyogtunk. És aztán Ariana felugrott és kifutott nem csak a szobámból, hanem a házból is!   Rögtön utána futottam. 

~Ariana szemszöge~

Uramisten! Hogy csókolhattam vissza megint? Hiszen ő ő! Én meg én! 
Szóval ez lehetetlen. Nem lehetek ekkora naív. Most legalábbis nem. Az út végénél járok, már épp le akartam lépni a zebrára amikor egy erős kar visszarántott. 
Tudtam, hogy Ő az. Mély levegőt véve megfordultam. Értetlenkedve nézett, de én nem tudtam a szemébe nézni. Andre átölelt, majd a fülembe súgta: 
- Héj, Ari! 
- Ne haragudj, én csak... - sírdogálva dadogni kezdtem lehajtott fejjel. 
- Hékás, mi a baj? Hallod? Miért rohantál ki? És miért sírsz? - emeli fel a fejem. 
- Én... én... Én nem akarok egynapi csaj lenni! - mondom ki gyorsan. 
- Egynapi csaj? - húza fel a szemöldökét.
- Igen. Akivel egy napig kedves meg édes a fiú, aztán másnap észre se veszi. Bocsi, de ebből én nem kérek. - rázom meg a fejem szipogva. 
- Először is ne sírj. - puszilja meg óvatosan a homlokom. - Másodszor pedig sose tennék ilyet egy lánnyal sem! 
- Biztos? - bújok hozzá. 
-  Biztos. - csókol meg újból. - Most meg szépen kérlek, hogy vedd fel a dzsekid amit otthagytál.
Ezen mindketten jót röhögtünk. Hihetetlenül bolond, és hihetetlenül édes. És most akkor mi a helyzet? Ha nem egynapi lány vagyok akkor mi? Oké, ezt inkább hanyagolom. Nem akarom elrontani a pillanatot. Andre hazakísért és a házunk előtt megcsókolt utoljára a napfolyamán.Annyira belemélyedtünk, hogy észre sem vettük a bátyám. Lazán tűrte egy darabig a látványt, majd megszólalt:
- Bocs, nem zavarok? 
- Ööö... Mason, te mit keresel itt? 
- Hát... hogy is mondjam, hogy ne értsétek félre, á megvan! Mondjuk itt lakom?! 
- Nem kell bunkózni. - rázom meg a fejem. 
- Meg különben is kérdezhetném ezt inkább tőle! - mutat hirtelen Andre-ra. 
- Csak hazakísért, mert átmentem hozzá tanulni. - ötlök ki gyorsan egy gondolatot. 
- Aha, tanulni. És mit tanultatok? 
- Bioszt. Amúgy Andre. - nyújt kezet Masonnek.
- Mason. - ráz vele kezet. - És ha tanultatok hol vannak a könyveid, hugicám? 
A franccba! Utálom, ha így szólít. És utálom, hogy ilyen jól vág az esze! 
- Andre könyveiből tanultunk. - vágom rá. 
- Oké, kivágtad magad. Na, szia Andre. Örültünk a szerencsének! - húz be az ajtón Mason. 
Nem is köszöntem el Andre-tól! Hékás! Ez nem fair.  
 

7. rész - Megbeszélés

~Ariana szemszöge~

 - Andre, izé... - kapkodtam levegöért.
 - Mi van? - neveti el magát.
 - Hát csak... Szóval... Most ez mi volt? - kérdezem kipirulva.
 - Megcsókoltalak? - mosolyog olyan... öm, macsósan.
 - Jó, értem. - rázom meg a fejem. - De miért?
 - Mert fogadtunk. És Katie az enyém marad. Sajnálom. - vigyorodott el.
Neki egy csók ennyire sima ügy? Hát, rendben. Akkor én is annak tekintem. Leszámítva hogy ez volt az elsö csókom. És hogy egy olyan sráccal smároltam, aki eddig nem is volt az estem. Hát egy  napra ez  sok. Legalább is nekem. Hú!  Andre és én elindultunk a parkból hazafelé. Meglepett. Ha neki ennyire sima ügy a csókunk, miért viselkedik még mindig úgy mintha ez egy randi lenne? Hiszen nem az! A lakás ajtaja előtt sokat vacakoltam a hülye kóddal. Bugyuta találmány! Mindig bénázok. Miután végre sikerült bepötyögnöm a kódot, hátranéztem. Andre lazán állt, és nézett. Nem mást, mint engem. És mosolygott. Én meg megint elpirultam. Méregetett, szóval tipikus filmjelenet volt. Bár a csók se egy hétköznapi elsö csók volt. Nem valami romantikus, de mégis élvezetes. Hiszen csak Katie miatt csókolt meg. Jézusom! Egy deszkáról beszélek! Öszintén sokat gondolkoztam hazafelé menet, hogy mit mondjak neki mikor a ház elé érünk. "Akkor szia" vagy... "Héj, van kedved bejönni?" De a harmadik verzió tetszett a leginkább, tehát ezt mondtam:
 - Viszlát a suliban, idióta deszkás. - köszönök el nevetve.
 - Ja, csövi stréber palánta. - kacsint egyet.
Már épp léptem volna be az ajtón, mikor visszarántott:
 - Héj, valamelyik nap megismételhetnénk. - mondta öszinte mosollyal.
 - Oké. - mosolygok vissza.
Miután ezt megbeszéltük , végre bejuthattam. A lépcsöházban nem bírtam tovább és elsikítottam magam.
Kár, hogy szegény Mrs. Scott-ra ráhoztam a frászt.  Azt hitte, hogy valami komoly bajom van. Például: egy huligán, vagy egy rabló.  Bár nem hiszem, hogy pont ide törne be bárki is. Na, mindegy. Megnyugtattam, hogy semmi bajom.
 - Jól van, kedves. De azért vigyázz magadra!
 - Rendben. - mosolygok rá. - Segítsek a szatyrokkal?
 - Ó, köszönöm. Hát ezért vagy te a legkedvesebb ebben a házban. - simítja meg a vállamat.
 - Semmiség. Amúgyse kell tanulnom, holnap szombat. - vonom meg a vállam.
Felfelé menet Mrs. Scott elmesélte hogy egyszer kirabolták egy buszmegállóban. De a rendörség elkapta a rablót. Persze végighallgattam, de akárhányszor lehunytam a szemem Andre-t láttam.  Istenem! Teljesen megbolondultam. Hogy a fenébe vett engem észre hirtelen?! És én őt?!

~Olivia szemszövege~

Nem értem. Mindenki megbolondult?! Oké, hogy Becca aggódik hiszen Ariana se szó, se beszéd lelépett.
De mit tehetnék? Lehet az anyukája hívta fel. Nagy ügy! Megesett már vagy ezerszer. És hála ennek a gyerekes dolognak, Becca biztosan megfeledkezik a cikkéröl. Pedig jövöhétre kell! Csak én veszem ennyire komolyan a dolgom?  Bár nyilvánvaló hogy Ariana valamit titkol. És ez az Andre is. De mit akarnak egymástól?! Két különbözö világban élnek! Ariana a "rózsaszín & egyszarvú világ" hercegnöje, Andre meg a "deszkapark" királya. Komolyan! Mit esznek ezek egymáson? Ez nevetséges. Viszont érzem, hogy igazam van. És, ha én valamit tudni akarok, azt meg is fogom tudni! Elöbb vagy utóbb, de megtudom Ariana és Andre titkát!

~Andre szemszöge~

Stréber palánta... Hmm, egész jól csókol. Meg szép is. És kedves... De mi van? Megbolondultam?! Ez a csaj és én két külön világban élünk. Míg én az új trükkökkel csábítom a csajokat, Ariana röplabda edzésen csábítja a pasikat. Uramisten! Ez beteg! Na, mindegy. Térjünk vissza az élet nagy dolgaihoz. Hol a távkapcsoló?Amikor megtaláltam egy magamnak való adást, a Family Guyt, lazán elhelyezkedtem a fotelemen. Há, haláli ez a Peter! Amikor szakadtam ezen a sorozaton megcsörrent a mobilom. Felkaptam lazán, majd kicsit nagyot nyeltem. - Hé, cimbi! Hova lettél? Nem úgy volt, hogy megvársz?

- Ja, de bocs. Na, mi volt?
- Semmi, Mrs. Nyomi korrepetálni fog engem. Á, dögunalom lesz! 
- Gáz, haver. De figyelj van benne jó is! 
- Mi?
- Eljátszod, hogy sík vagy és megírja neked a házid sajnálatból. Ergó, leszállnak rólad a szüleid,nembeszélve a tanárról. - játszom meg magam. 
- Igaz. - röhögött fel. - De amúgy kajakra hova mentél? Csak nem randevúztál a stréberek egyikével?
Bakker! Ez most fején találta a szöget. Ha rájönnek, hogy randiztam Arianával, akkor se rólam, se róla nem szállnak le. És ráadásul, akkor nem hagynak minket békén. Én megfeledkezhetek egy tök rendes csajról, a haverjaim meg földbe döngölnek. 
-  Haver, itt vagy? 
-  Ja, persze. Csak anyám megérkezett, le kell tennem! 
Csaptam le a telefont gyorsan. Hirtelen ötletből leszaladtam a bejárati ajtóhoz, ahol ott állt előttem Ariana. Mintha csak a gondolataimban olvasna, mintha tudta volna hogy hozzá készülök. Wow! Jó, a csaj. 
-  Öm, szia. - köszönt zavartan. - Csak elfelejtettem mondani, hogy... 
-  Szia. - mosolygok rá. 
De aranyos amikor zavarban van. Térj észhez, Andre! Ne veszítsd el az eszedet! 
-  Szóval, hogy... - gondolkozik erőteljesen. - Bioszból holnap írunk, és... Készülj! 
- Aha. - nevetek fel. - Tényleg csak ez az oka, amiért annyit gyalogoltál? - húzom fel a szemöldököm. 
- Jaa, bocs. Elfelejtettem mondani, milyen jól belőtted a hajad! - jegyzi meg cinikusan. 
- Ó, kösz. - mosolygok rá megint. - Bejössz vagy az ajtóban beszélgetünk a "bioszról"? - rajzolok macskakörmöt a levegőbe kezemmel. 
- Csak egy öt percre. - mosolyodik el ő is.