18. rész - Álmatlan éjszaka, meglepetések naponta

~Becca szemszöge~

Alig várom, hogy kifaggassam Arianát! Ez a Drew biztos rendes srác. De előbb sajnos muszáj vagyok a saját dolgaimmal szembenézni. Sajnos beszélnem kell Oliverrel, hogy most döntse el: kell a segítségem, vagy hagyjuk a francba és mondjam meg Mr.Parks-nak, hogy nem megy ez nekem. Remélhetőleg a második verzió mellett szavaz, és vége lesz ennek a feszkónak és többé nem kell hallanunk a menőkről! 
A folyosón üveges tekintettel keresem Olivert, amikor pont belebotlok. 
- Khm. - köhintek. 
- Mit akarsz, zsenikusz? 
- Én csak... a korrepetálást szerettem volna meg... beszélni veled. - nyeltem egy óriásit. - Ha kell a segítség, segítek. Ha nem, akkor szólok magamtól Mr.Parks-nak, hogy nem megy. 
- Állj! Azt mondod, hogy feladod? - nevet fel. - De azzal semmit se érek el, mert akkor valamelyik stréber barátnődre sóznának. 
- Akkor eljössz és próbálsz odafigyelni? - csillan fel a szemem.  
- Dehogy! Szépen megcsinálod a feladatokat mintha én csinálnám, és leadod a tanárnak. A tanár azt hiszi, járok korrepre, holott nem.
- Egy frászt! - vágom rá. - Nem csinálom meg helyetted! 
- Dehogynem! 
- Kész, én feladom! Veled nem lehet együtt működni! Szia. - fordulok meg amilyen gyorsan csak lehet.  De Oliver visszaránt és benyit az egyik terembe, majd belök. Kikerekedett szemekkel bámultam, hogy mit művel és amikor megláttam hogy be is zárta az ajtót, szívinfarktust kaptam. Mit akar? Tússzul ejt, amíg nem egyezek bele a feltételeibe? Vagy megöl és itthagy aztán feladják vele? A gondolkozásomba belezavart. Nekinyomott a falnak, majd lekapott! És nem, nem fényképezővel! Megcsókolt! Mi a francot képzel ez magáról? Idegeségemben odébbtoltam magamtól és lekevertem neki egy pofont. 
- Mégis mi a fenét csinálsz? Te Mellissával jársz! 
- Héj, nem mondhatod hogy nem jött be. - nevetett fel. 
- Pedig nem! A pofon és a mondatom eléggé arra utal szerintem! - akadtam ki. 
- Azért merőben ajánlom, hogy Mellisa erről semmit se tudjon meg. Ja, és ha így oktatnál talán figyelnék is. - kacsint rám. 
- Akkor csak gyere el korrepre, nem kell figyelned! Mert engem, jól figyelj! Sohatöbbé nem csókolsz meg! 
- De mégis mi hasznom akkor belőle? 
- Hogy örömöt okozol a szüleidnek? Nem? Tényleg? 
- Gondolkozz, és szólj ha van valami. - kapja fel a táskáját, majd elindul kifelé.
- Nem bezártad azt az ajtót?! - kerekedett ki a szemem hirtelen. 
- Tádám! Nem. Csákány.
Ekkora egy... Erre nincsenek szavak! Uramisten, ezt meg hogy... És... Mégis mit csináljak, ha nem akarja megbeszélni velem a korrep időpontokat? Végül elindultam én is a terem felé, ahol a lányok nagyban susogtak. Nem értettem, mi a franc történt de aztán rájöttem. Ariana és Andre elsuhantak mellettem. Csak ezt ne! Ugye nem jöttek össze megint? Odarohantam hozzájuk, és beavattak mindenbe. 

~Ariana szemszöge~

Annyira elegem van Andre-ból! Mégis hol él? Odajön és kiránt a beszélgetés közepén. Ráadás mindenki minket figyelt! 
Az egész suli figyelte, ahogyan Andre a kezemet fogva húz maga után, én meg ordítozok vele. Remek előadás, erre bukik a nép! Annyira kivagyok bukva. Nem tudná abbahagyni a színjátékát? Már rájöttem a trükkre, és bár nekem nem volt vicces nyugodtan röhöghet a haverjaival. Én már kitöröltem az életemből! Mit akar? Igaz, hogy ki akartam osztani, de otthon megvilágosodtam. Ha kiosztom, akkor még jobban rám száll! És nem hagy békén. Egyszercsak behúzott a fiú öltözőbe. Meglepetten dermedtem le. 
- Itt büdös van. 
- Ne nyávogj már! - nevet fel. - Szóval...
- Szóval? 
- Mit akartál azzal a nyomoronccal tegnap este? Mármint hogy... Randiztatok vagy sem?! - vágta ki kérdéseit idegesen. 
- Mi közöd hozzá? - teszem keresztbe a karom. 
- Ugye ezt te sem kérdezed komolyan? - fogja meg a kezem. - Szerinted?
- Ugyan! - rázom le a kezét. - Nem kell már a színjáték. Tudod, tegnap este kibőgtem a szemem! Aztán olyan félnégy körül rájöttem, hogy egy olyan után sírok aki meg sem érdemli.
- Te sírtál? - döbben le. 
- Az első fiú voltál az életemben, szerinted hogy esett amit mondtál? 
- Voltam?
- Voltál!  
- Ari, én esküszöm hogy nem mondtam komolyan!
- Hagyd abba. Elég volt! Játszadoztál velem, én bedőltem. De többször velem ezt nem teszed!  
- Nem dobhatsz el. Ez egy félreértés...
- Órára kell mennünk. - mondtam halkan. - És amúgyse volt semmi félreérthető a mondatodban. 
Elindultam az ajtó felé, majd kinyitottam azt és kimentem rajta. Nem érdekelt! Soha többé nem versz át Andre! Remélem észhez térítettem. Vagy mégsem? Hiszen a szívem majd kiugrott a helyéről, amikor megfogta a kezem. De ez már nem számít. A lényeg, hogy több ilyen nem lesz és visszatérek a normál életemhez.  Edzések, tanulás, lógás a csajokkal a városban. Mert a barátaim fontosabbak, mint holmi Andre féle srác! Úgy érzem, felnőttem ahhoz hogy nőiesen továbblépjek a történteken és úgy tegyek mintha nem is ismerném. Hála az égnek, hogy elindultam vissza, mert pont mentünk befelé. Futva kapkodtam fel a földről a cuccaim, majd beugrottam a tanár mögött. Aztán persze Andre is megjelent a hátam mögött, szóval visszaértünk. Leültem a helyemre, és a csajok leveleket dobáltak hogy mégis mi a franc történt. De mivel már mondtam, hogy nekem többé nincs Andre nevű ismerősöm, ezért nem írtam vissza. Majd szünetben úgyis elmesélek mindent! Akkor meg minek kapjunk beírást a hülye levelezésért? Na, azt már nem. 
Szünetben persze letámadtak a lányok, nembeszélve arról hogy a félsuli rólunk pletykálkodott hogy Andre mit akart tőlem. Egész nap engem bámultak. Volt, aki úgy nézett rám mint egy fogyatékosra, volt aki lesajnálóan. Még csak ez hiányzott! Itt már mindenkinek bele kell szólnia másnak a magánéletébe? Köszi, számomra nem létező személy, akinek nem mondom ki a nevét! Ja, és még amit Becca mesélt! Oliver megcsókolta??? Mi van, a menők ránk kattantak? Mindannyiunkat át akarnak verni? Mert abból nem esznek!