Hát ez is csak az én szerencsém lehet. Nem elég, hogy meglátott fürdőruhában úszni Damon, még az idióta haverjai be is próbálkoztak. Az öltözőben nagy levegőt véve öltöztem fel. Alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor felöltöztem észrevettem valamit, nincs nálam hajszárító. Vizes hajjal nem indulhatok haza, hiszen mire otthon leszek olyan tüdőgyulladást kapok! Vizes hajam gyorsan kontyba fogtam, és visszamentem valamelyik lánytól hajszárítót kunyerálni. És amilyen szerencsés vagyok, addigra minden lány a vízben pancsikált. Mert amit leműveltek az nem úszás! Még csak lubickolásnak se nevezném. Leültem az egyik száraz padra, majd csendben vártam hogy végre valaki kijöjjön a vízből és adjon egy nyomorult hajszárítót. De legalább Damon és a haverjai is neki kezdtek az úszásnak, nem engem idegesítenek halálra. Amikor megláttam hogy Vannessa (az egyik lány az uszodából, ő is hobbiszinten úszik mint én) kijött a vízből, gyorsan odarohantam hozzá. Levázoltam neki a helyzetet, majd bólintva elindult az öltöző felé. Gyorsan előkapta hajszárítóját és odanyomta kezembe.
- Köszi. Ezer hálám. - nevetek fel, miközben bedugom.
- Nincs mit. - mosolyodik el halványan. - Egyébként honnan ismered Damon-t?
- Suliból. Egy osztályba járunk. - fintorodok el.
- Ahogy látom nem épp a kedvenc osztálytársad.
- Hát nem. Viszont nem nagyon mondhatok rá semmi rosszat, mivel az egyik legjobb barátnőm az ő haverjának a csaja.
- És? Ezért nem sértegetheted, de ő meg simán?
- Nagyjából. - húzom el a szám kelletlenül. - Tudom, hogy Ariana megharagudna rám, ha szíve-választottjának haverjait ugyanígy szidnám mint eddig. De Andre-t különösebben nem hatja meg, hogyan járatnak le minket a haverjai.
- Nem irigyelek. - nevet fel harsányan.
- Hát, ilyen az élet. Most meg már le se jöhetek úszni, mert Damon folyamatosan itt fog lógni.
- Jaj, azért minden egyes nap nem jön le ő se, megnyugodhatsz. Meg különben is, kivel fogok versenyezni? Legalább te úszol rendesen nem úgy, mint ezek!
- Majd még meglátom. - ölelem át. - Köszi a hajszárítót. - adom vissza.
- Nincs mit, de ne mondj le az úszásról, nagyon ügyes vagy!
- Tudod kiskoromban mindig a H2O-t néztem és ennek köszönhetően imádok úszni. - álmodozok. - Amikor a vízben vagyok úgy érzem, mintha én is sellő lennék. És mintha minden gondom eltűnne egyszeriben.
- Hű, és kifelejtetted hogy egy költő veszett el benned. - mosolyog rám kedvesen.
- Na, de most már tényleg indulok. Köszönöm, hogy meghallgattál. - ölelem meg szorosan. - Majd beszélünk, szió! - nyomok gyorsan három puszit arcára barátian.
- Okés, de ne feledd! Tudom hol laksz, ha esetleg nem jönnél jövő héten. - nevetett fel. - Ja és ne izgasson Damon. Egy tapló, nem ismeri a sodródj az árral elméletet.
- Rendben. - búcsúzok el jót nevetve én is. - Csak a probléma az, hogy nagyon is jól ismeri.
Kifelé siettem mint valami eszelős, és meg se álltam hazáig. Még csak az hiányzik, hogy még valakibe belefussak!
~Damon szemszöge
Úszás közben elgondolkoztam. Ami nálam hatalmas dolgot jelent, hiszen nem szoktam én csakúgy a tipikus dolgokon elgondolkozni. Mint például: Miért zöld a fű? - Szóval ez nálam szóba se jöhet. Persze, ha úgy nézzük tök természetes hogy találkoztam Nicole-lal itt az uszodában, hiszen miért ne járhatna ide? Nincs kizárva. De azért nekem ez durva volt. Mindig azt hittem, hogy az ilyen gyíkok ha nem a suliban vagy a könyvtárban lógnak, akkor otthon tanulnak szorgalmasan. Ki se dugják a lábukat. Erre most rádöbbentem, hogy igen is kidugják a lábukat, van aki pont bedugja a lábát a vízbe. Miközben kimásztam a vízből, letámadott Vanessa.
- Mizu, Nessa?
- Damon, igaz hogy te szívatod Nicole-t? - fonja maga előtt össze karjait. Ez most épp kioktatni készül?
- Most jössz a "senkit se bántunk ok nélkül" elvvel? Mert azt már elégszer hallgattam végig, hogy felfogjam. Úgyhogy ha megbocsátasz...
- Damon Scottfield! - ajjaj, az egész nevemen szólít.
- Vanessa Scottfield! Ne akarj kioktatni, rendben?
- De hát mégis mi bajod Nicole-lal?
- Semmi. - vonok vállat hanyagul. - Amúgy ha ennyire "nagy barátnők" letettek miért nem tudja, hogy a húgom vagy? - húzom gúnyos mosolyra a szám.
- Ez... ez... Ez az én dolgom! - rázza meg a fejét.
- Jól van, majd csak belejössz. - puszilom meg a feje búbját. - Otthon találkozzunk. Szárítsd meg rendesen a hajad, nehogy megfázz nekem!
Tudom, hogy durva ilyeneket hallani tőlem, de néha be kell vállalnom a bátyó szerepet. Tényleg nem akarom, hogy megfázzon. Szeretem a húgom, csak az anyáskodását nem tudom egyszerűen elviselni. Mit vár tőlem? Hogy majd olyan leszek hirtelen mint Andre és nem bántok meg senkit valakinek a kedvéért? Hihetetlen húgom van, meg kell hagyni. Nem hiába, hiszen ő is csak egy Scottfield.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése