~Becca szemszöge~
Nem értem Arianát. Megbeszéltük, hogy megvár, erre? Elmegy, és még csak a telefonját se veszi fel! Mit tegyek most? Ha átmegyek, akkor hülyének néz mindenki. Ha nem keresem akkor meg én leszek a rossz barátnő, akit nem is érdekel hol kószál. Hagyok neki egy üzenetet. Miután elküldtem neki, felhívtam Olíviát, hátha ő tud valamit Ariana rejtélyes eltűnéséről. Hátha. Kicsöng, ez már egy jó jel. Általában kikapcsolja. Egyszer csak felkapja:
- Haliii! Na, hétfőre kell majd a vázlat hogy mit tennél a cikkbe.
- Oké, meglesz. Figyelj csak...
- És a képekért ne aggódj, majd én gondoskodom róluk!
- Olive! - kiabáltam a telefonba.
- Ja, mondd!
- Nem tudod hol van Ariana?
- Veled?!
- Nem. Eltűnt. És ráadásul megint bunkózott velem Oliver. Mert az ő haverja, Andre is eltűnt.
- Ez neked nem gyanús? - kuncog halkan.
- Mi?
- Ariana és Andre... Egymással?
- Mi???? Dehogy! Arianának annál jobb az ízlése.
- Most miért?
- Mert! Egyszerűen nem tudom elhinni.
- Vagy csak nem akarod.
2013. július 20., szombat
5.rész - Hol van Ariana?
~Becca szemszöge~
Mikor kitessékelt minket Mr. Parks, sietősre vettem a tempót. Nem akartam, hogy beszóljon nekem valamit az a tapló Oliver. De sajnos beért.
- Héj!
- Igen? - fordulok meg izgulva.
- Nem láttad valahol Andre-t?
- Nem. De én se találom Arianát. - vonom meg a vállam.
- Ne már! Az az idióta elment?
- A jelek szerint igen.
- Mi? - nézett rám idiótán.
- Semmi, azt mondtam szia.
- Ja, csá. Ne felejtsd el a korrepet, bízik benned Mr. Parks. - vigyorgott rám.
Erre nem akartam és nem is tudtam mit válaszolni, csak fogtam és otthagytam. Ha ez nekem folyton be fog szólni, én otthagyom! Nem fog érdekelni ha megbukik! Amikor kiértem az udvarra, szétnéztem hátha meglátom valamerre Arianát, de sehol. Elnyelte a föld! Vajon mit csinál most?
~Ariana szemszöge~
- Akkor? - közelebb húz magához.
- Valaki. - mondom magabiztosan.
Bár bevallom, jó érzés volt végre egy fiú karjaiban lenni. Tiszta libabőrös lettem, tetőtől-talpig. Hihetetlen hogy ezt hozta ki belőlem! Ilyen nincs!
- Na, gyerünk! Ha nem mondod el, itt azonnal lekaplak!
- Ez nálad a fenyegetés? - röhögök egy óriásit.
- Miért? Általában bejön. - mosolyog.
- Általában, de nem most. - bújok ki a karjai közül.
- Nana! - ránt vissza. - Ha nem mondod el, tényleg megteszem!
- Úgysem mernéd!
- Fogadjunk?
- Fogadjunk Katie-ben hogy nem mered!
- Szavaid számomra parancs.
És akkor ledobta óvatosan Katie-t és szorosabban magához húzott, majd közelebb hajolt... És megcsókolt! Wow! Ez durva. Egy olyan sráccal csókolózom, akit nem is kedveltem eddig. Amikor elhúzódtam tőle, mivel azt hittem vége a fogadásnak, ő nyert, akkor visszarántott és megcsókolt újból. Levegőt nem kaptam! Bár, ha belegondolunk nem csak ő nyert. Megnyertem életem első csókját, amit bevallom élveztem.
Mikor kitessékelt minket Mr. Parks, sietősre vettem a tempót. Nem akartam, hogy beszóljon nekem valamit az a tapló Oliver. De sajnos beért.
- Héj!
- Igen? - fordulok meg izgulva.
- Nem láttad valahol Andre-t?
- Nem. De én se találom Arianát. - vonom meg a vállam.
- Ne már! Az az idióta elment?
- A jelek szerint igen.
- Mi? - nézett rám idiótán.
- Semmi, azt mondtam szia.
- Ja, csá. Ne felejtsd el a korrepet, bízik benned Mr. Parks. - vigyorgott rám.
Erre nem akartam és nem is tudtam mit válaszolni, csak fogtam és otthagytam. Ha ez nekem folyton be fog szólni, én otthagyom! Nem fog érdekelni ha megbukik! Amikor kiértem az udvarra, szétnéztem hátha meglátom valamerre Arianát, de sehol. Elnyelte a föld! Vajon mit csinál most?
~Ariana szemszöge~
- Akkor? - közelebb húz magához.
- Valaki. - mondom magabiztosan.
Bár bevallom, jó érzés volt végre egy fiú karjaiban lenni. Tiszta libabőrös lettem, tetőtől-talpig. Hihetetlen hogy ezt hozta ki belőlem! Ilyen nincs!
- Na, gyerünk! Ha nem mondod el, itt azonnal lekaplak!
- Ez nálad a fenyegetés? - röhögök egy óriásit.
- Miért? Általában bejön. - mosolyog.
- Általában, de nem most. - bújok ki a karjai közül.
- Nana! - ránt vissza. - Ha nem mondod el, tényleg megteszem!
- Úgysem mernéd!
- Fogadjunk?
- Fogadjunk Katie-ben hogy nem mered!
- Szavaid számomra parancs.
És akkor ledobta óvatosan Katie-t és szorosabban magához húzott, majd közelebb hajolt... És megcsókolt! Wow! Ez durva. Egy olyan sráccal csókolózom, akit nem is kedveltem eddig. Amikor elhúzódtam tőle, mivel azt hittem vége a fogadásnak, ő nyert, akkor visszarántott és megcsókolt újból. Levegőt nem kaptam! Bár, ha belegondolunk nem csak ő nyert. Megnyertem életem első csókját, amit bevallom élveztem.
4. rész - Séta, talán nem is olyan flúgos Andre?
~Ariana szemszöge~
Andre a suliból kiérve reflexből letette kezéből az ő Katie-jét. Olyan vicces! A menő Andre nem egy élő csajba, hanem a deszkájába szerelmes! Ez biztos nem normális. Ráérősen követem az engem már rég lehagyó fiút. Elég ügyesen deszkázik. Nem is rossz. Egyszer csak lefékez majd hátraszól:
- Na, mi van? A stréberek nem bírják a tempót?
- Nem, csak a stréberek nem őrült módján futnak egy idióta deszkás után. - mondom nevetve.
- Na, bevárlak. Nem hagylak magadra, még a végén valaki kirabol.
- Miért pont engem? - akadtam ki.
- Mert te egyszerű célpont vagy.
- Ezt meg hogy értsem?
- Miért? Tudsz karatézni, esetleg birkózni, bokszolni? - nevetett fel gúnyosan.
- Ööö... Nem.
- Akkor?
- Akkor hanyagoljuk ezt a témát. - vonom meg sértődötten a táskám pántját. - Amúgy miért pont Katie?
- He? - kérdez vissza ''értelmesen''.
- Úgy értem, miért pont Katie lett a neve?
- Ja, passz. Csakúgy jött. Miért? Nevezzem el Arianának? - vonja fel a szemöldökét.
- Isten ments!
- Gyere, menjünk el a mennyországba!
- Vagyis?
- Vagyis a gördeszkapályára. - tárja szét a karját mintha ez nyilvánvaló lenne.
Hát persze! Egy deszkás srácnak mi más lehetne a mennyország? Elindultunk a parkba, miközben én vettem magamnak egy vattacukrot. Nem, nem nézett hülyének Andre. Sőt! Ezt ne áruljátok el, de aranyosnak találja ha egy lány nem annyira komoly, például egy randin simán vesz magának vattacukrot. De ez nem randi volt! Ez csak... egy olyan találka, ami a tanár miatt volt, hisz ha Beccát és Olivert nem tartják bent, akkor nem lettem volna Andre-val. Szóval a lényeg, hogy ez nem randi volt. Amikor odaértünk a parkba, Andre mutatott egy pár trükköt, többek között: Ollie-t, Flip-t, meg még valami.... Valami furát, aminek a nevét nem jegyeztem meg. Még az is teljesítmény, hogy ezeket megjegyeztem. Mikor meguntuk/untam elkezdtünk sétálgatni a környéken. Valahogy szóba jött az első csók-téma. Persze, hogy nem én hoztam fel! Hiszen életemben nem csókolóztam!!! Ezért rögtön elkezdtem szívatni, hogy biztos Katie-vel történt meg neki az a fontos esemény.
- Á! Attól hogy Katie életem szerelme, más körökben mozgunk. - röhög fel.
- Aha. - nézek rá furán.
- Na, és mi a helyzet Mrs.Illedelemmel? Neked kivel jött össze?
- Lényegtelen.
- Nem az! - bök meg az oldalamnál.
- De, mivel te se mondtad meg! - nyújtom rá a nyelvem.
- Jól van. - bólint amolyan "te győztél" stílusban. - Az unokabátyám csajával. Rávettem még régen, és megcsókolt. Persze nem rendes csók volt, de annak számít. - vonja meg a vállát. - Mi tagadás! Ellenállhatatlan vagyok!
- Jaj, attól félek én is. - nevetek fel hitetlenül.
- Na, de visszatérve. - rázza meg a fejét. - Ki volt az első csók nyertese?
- Ovitársam.
- Jaaj, menj már! Ez most olyan mint a pisisek kijelentik hogy "jaj mennyire összetörte xy a szívem" Egyem a szívét, Thomas a gőzmozdony visszautasított. Nem baj, Micimackónál szabad a pálya!
- Hülye! - nevetem el magam.
- Szóval? - néz rám komolyan.
- Jó, rendben. De ne röhögj ki!
- Matt?
- Mi? Nem!
- Azt hittem, bocs. Szóval?
- Nem volt még meg. - mondom halkan.
- WTF???
- Nem volt még egy olyan srác se.
- Na ne!
- Na de.
- Ne!
- DEE!
- És? Van már jelölt?
- Talán. - mosolygok.
- Ki az? Ha nem tudnád, jó vagyok titoktartásban. - kacsint rám.
- Valaki.
- Értem. Ez a valaki itt van?
- Hol?
- Itt. - mutat végig magán.
- Nem te vagy, idióta!
Andre a suliból kiérve reflexből letette kezéből az ő Katie-jét. Olyan vicces! A menő Andre nem egy élő csajba, hanem a deszkájába szerelmes! Ez biztos nem normális. Ráérősen követem az engem már rég lehagyó fiút. Elég ügyesen deszkázik. Nem is rossz. Egyszer csak lefékez majd hátraszól:
- Na, mi van? A stréberek nem bírják a tempót?
- Nem, csak a stréberek nem őrült módján futnak egy idióta deszkás után. - mondom nevetve.
- Na, bevárlak. Nem hagylak magadra, még a végén valaki kirabol.
- Miért pont engem? - akadtam ki.
- Mert te egyszerű célpont vagy.
- Ezt meg hogy értsem?
- Miért? Tudsz karatézni, esetleg birkózni, bokszolni? - nevetett fel gúnyosan.
- Ööö... Nem.
- Akkor?
- Akkor hanyagoljuk ezt a témát. - vonom meg sértődötten a táskám pántját. - Amúgy miért pont Katie?
- He? - kérdez vissza ''értelmesen''.
- Úgy értem, miért pont Katie lett a neve?
- Ja, passz. Csakúgy jött. Miért? Nevezzem el Arianának? - vonja fel a szemöldökét.
- Isten ments!
- Gyere, menjünk el a mennyországba!
- Vagyis?
- Vagyis a gördeszkapályára. - tárja szét a karját mintha ez nyilvánvaló lenne.
Hát persze! Egy deszkás srácnak mi más lehetne a mennyország? Elindultunk a parkba, miközben én vettem magamnak egy vattacukrot. Nem, nem nézett hülyének Andre. Sőt! Ezt ne áruljátok el, de aranyosnak találja ha egy lány nem annyira komoly, például egy randin simán vesz magának vattacukrot. De ez nem randi volt! Ez csak... egy olyan találka, ami a tanár miatt volt, hisz ha Beccát és Olivert nem tartják bent, akkor nem lettem volna Andre-val. Szóval a lényeg, hogy ez nem randi volt. Amikor odaértünk a parkba, Andre mutatott egy pár trükköt, többek között: Ollie-t, Flip-t, meg még valami.... Valami furát, aminek a nevét nem jegyeztem meg. Még az is teljesítmény, hogy ezeket megjegyeztem. Mikor meguntuk/untam elkezdtünk sétálgatni a környéken. Valahogy szóba jött az első csók-téma. Persze, hogy nem én hoztam fel! Hiszen életemben nem csókolóztam!!! Ezért rögtön elkezdtem szívatni, hogy biztos Katie-vel történt meg neki az a fontos esemény.
- Á! Attól hogy Katie életem szerelme, más körökben mozgunk. - röhög fel.
- Aha. - nézek rá furán.
- Na, és mi a helyzet Mrs.Illedelemmel? Neked kivel jött össze?
- Lényegtelen.
- Nem az! - bök meg az oldalamnál.
- De, mivel te se mondtad meg! - nyújtom rá a nyelvem.
- Jól van. - bólint amolyan "te győztél" stílusban. - Az unokabátyám csajával. Rávettem még régen, és megcsókolt. Persze nem rendes csók volt, de annak számít. - vonja meg a vállát. - Mi tagadás! Ellenállhatatlan vagyok!
- Jaj, attól félek én is. - nevetek fel hitetlenül.
- Na, de visszatérve. - rázza meg a fejét. - Ki volt az első csók nyertese?
- Ovitársam.
- Jaaj, menj már! Ez most olyan mint a pisisek kijelentik hogy "jaj mennyire összetörte xy a szívem" Egyem a szívét, Thomas a gőzmozdony visszautasított. Nem baj, Micimackónál szabad a pálya!
- Hülye! - nevetem el magam.
- Szóval? - néz rám komolyan.
- Jó, rendben. De ne röhögj ki!
- Matt?
- Mi? Nem!
- Azt hittem, bocs. Szóval?
- Nem volt még meg. - mondom halkan.
- WTF???
- Nem volt még egy olyan srác se.
- Na ne!
- Na de.
- Ne!
- DEE!
- És? Van már jelölt?
- Talán. - mosolygok.
- Ki az? Ha nem tudnád, jó vagyok titoktartásban. - kacsint rám.
- Valaki.
- Értem. Ez a valaki itt van?
- Hol?
- Itt. - mutat végig magán.
- Nem te vagy, idióta!
3. rész - A matek rémálom...
~Becca szemszöge~
A folyosói incidens után az osztályterembe beosontunk szép halkan. Legalábbis én. A lányokat annyira nem hatotta meg, sőt! Még továbbhajtották a maguk igazát. Leültem a helyemre, persze hogy engem ültetnek legelső padba. Miért is ne? Úgyis a tanárok kedvence vagyok. A többieket idézve. Amint leültem, be is jött a matek tanárunk, Mr. Parks. Az óra elején síri csendben jegyzeteltünk, mármint én és a lányok. Az osztály többi része röhögött, és megtárgyalta az élet nagy dolgait, mint például: Vajon mi lesz az ebéd? Mert ezt aztán matek órán kell megbeszélni, igazuk van. Valamikor az óra felénél Mr. Parks felszólt:
- Oliver West, tudja a megfejtést?
- Perszeee tanár úr, hogyne tudnám! Kint parkol az egyszarvúm is. - pacsizott össze a padtársával, Adammal.
- Nagyon szellemes, Mr. West. Ajánlanám a cirkuszt. Oda biztos el kellenek az ilyen bohócok.
Oliver felröhögött, majd rábólintott a tanár cinikus megjegyzésére. Az óra végéig csend állt ismét a teremben, hála az égnek! Már épp futottam volna ki az ajtón, amikor végre megszólalt a csengő hiszen utolsó óránk volt, de Mr. Parks köhintett egyet, majd én mint engedelmes diák visszatolattam és megálltam a tanári asztal előtt. Oliver és a bandája nagyban röhögtek azon, hogy milyen menők lennének már a cirkuszban (ja, eltudom képzelni) amikor a tanár úr ismét köhintett. Oliver vette az adást, odalépett majd így szólt:
- Tanár úr, nekem edzésem lesz. Sietnék. Nem lehetne, hogy a prédikációját elnapoljuk?
- Mr. West, üljön le! Te is, Rebecca.
Visszaültem az eredeti helyemre, hisz pont szembe kerültem a tanárral. Oliver már épp hátraindult, mikor Mr. Parks intett neki és lemutatott a mellettem lévő üres helyre. Oliver megrázta a fejét röhögve, majd beült mellém.
- Nos. Oliver, te talán tudhatod miért is vagy itt.
- Ja, mert büntetik ha nem járok be suliba?
- Szörnyen humoros. - forgatta meg szemeit a tanár a szemüvege mögött. - Rebecca téged azért marasztaltalak itt, mivel a segítségedet kérném.
- Bármikor segítek.
- Hú, jön a nyál. - fintorodott el mellettem Oliver grimaszolva.
- Tehát szívesen korrepetálod Olivert heti háromszor.
- Persze... Hogy mi? - kerekedik el a szemem.
- Az időpontokat ti beszélitek meg. Mehettek haza, vagy akár ma is elkezdhetitek.
- Hát el kell napolnunk, mert én húzok edzésre. De ott is lediktálhatod a Pitagorasz tételt. - mosolygott rám gúnyosan.
- Rendben, tanár úr.
- Nos, majd beszéljétek meg. És, Rebecca. Bízom benned.
Bólintottam. Most mit tehetnék? Velem mindig olyan rendes!
~Ariana szemszöge~
Gyerünk már! Siess, Becca! Mi tart eddig? Ahogy állok a folyosón egyre hülyébben érzem magam, hiszen akinek nincs valami szakköre az mind hazament. És nekem a röplabda kedden van. Szóval elég idiótának nézek ki. Amikor már ott tartok, hogy benyitok a terembe és kirángatom onnan Beccát, inkább odébb szökdelek és megnézem mi a helyzet a tesiteremben. Péntekenként nem csak foci szokott lenni, hanem néha jönnek táncosok meg mindenfélék. Múltkor mazsorettesek voltak, irtó ügyesek! Mire hátraérek a tesiteremhez, hallom az idióta focisokat ahogy rúgják a bőrt. Azt hiszik, ők a kemények! Nevetséges. Amikor nyitnám ki az ajtót, hirtelen az ajtó nem a falnak hanem az arcomnak csapódik.
- Áúcs! - ordítok fel.
- Héj, bocs. Jé, stréber palánta! Hol hagytad a barátnőidet? - vigyorodik el szélesen Andre.
- Nem mindegy neked? És amúgy nem hallottál még bocsánatkérésről?!
- Miért? A bocs minek számít?
- Bunkó! - bokszolok egyet a vállába.
- Stréber. - lök meg játékosan.
- Gyerekes barom. - bokszolok ismét vállába.
- Nyálgép! - mosolyog rám, majd a derekamnál fogva lök meg óvatosan.
- Nem vagy normális. Egyébként hol a haverod?
- Na, és a te "barinőd"?
- Akkor még bent vannak. Csak tudnám mit akarhat Mr. Parks tőlük. - vonom meg a vállam.
- Passz, de én lépek. Nem maradok itt, ki tudja meddig maradnak bent! Jössz?
- Hova? - vonom fel a szemöldököm.
- Virágot szedni. - nevet fel hitetlenül. - Csakúgy, sétálni. Unnám magam otthon. - vonja meg ő is rutinosan a vállát.
- Ó, hogy te tudsz sétálni is? - mosolygok. - Azt hittem csak gurulni tudsz.
- Héj! Állj! Katie a szerelmem!
- Katie? - kerekedik el a szemem egyből.
- A deszkám. Ő az egyetlen nő az életemben! Na, jössz vagy maradsz?
- Jövök. - vágom rá talán túl hirtelen. - Mármint, tényleg ki tudja mikor jönnek ki.
A folyosói incidens után az osztályterembe beosontunk szép halkan. Legalábbis én. A lányokat annyira nem hatotta meg, sőt! Még továbbhajtották a maguk igazát. Leültem a helyemre, persze hogy engem ültetnek legelső padba. Miért is ne? Úgyis a tanárok kedvence vagyok. A többieket idézve. Amint leültem, be is jött a matek tanárunk, Mr. Parks. Az óra elején síri csendben jegyzeteltünk, mármint én és a lányok. Az osztály többi része röhögött, és megtárgyalta az élet nagy dolgait, mint például: Vajon mi lesz az ebéd? Mert ezt aztán matek órán kell megbeszélni, igazuk van. Valamikor az óra felénél Mr. Parks felszólt:
- Oliver West, tudja a megfejtést?
- Perszeee tanár úr, hogyne tudnám! Kint parkol az egyszarvúm is. - pacsizott össze a padtársával, Adammal.
- Nagyon szellemes, Mr. West. Ajánlanám a cirkuszt. Oda biztos el kellenek az ilyen bohócok.
Oliver felröhögött, majd rábólintott a tanár cinikus megjegyzésére. Az óra végéig csend állt ismét a teremben, hála az égnek! Már épp futottam volna ki az ajtón, amikor végre megszólalt a csengő hiszen utolsó óránk volt, de Mr. Parks köhintett egyet, majd én mint engedelmes diák visszatolattam és megálltam a tanári asztal előtt. Oliver és a bandája nagyban röhögtek azon, hogy milyen menők lennének már a cirkuszban (ja, eltudom képzelni) amikor a tanár úr ismét köhintett. Oliver vette az adást, odalépett majd így szólt:
- Tanár úr, nekem edzésem lesz. Sietnék. Nem lehetne, hogy a prédikációját elnapoljuk?
- Mr. West, üljön le! Te is, Rebecca.
Visszaültem az eredeti helyemre, hisz pont szembe kerültem a tanárral. Oliver már épp hátraindult, mikor Mr. Parks intett neki és lemutatott a mellettem lévő üres helyre. Oliver megrázta a fejét röhögve, majd beült mellém.
- Nos. Oliver, te talán tudhatod miért is vagy itt.
- Ja, mert büntetik ha nem járok be suliba?
- Szörnyen humoros. - forgatta meg szemeit a tanár a szemüvege mögött. - Rebecca téged azért marasztaltalak itt, mivel a segítségedet kérném.
- Bármikor segítek.
- Hú, jön a nyál. - fintorodott el mellettem Oliver grimaszolva.
- Tehát szívesen korrepetálod Olivert heti háromszor.
- Persze... Hogy mi? - kerekedik el a szemem.
- Az időpontokat ti beszélitek meg. Mehettek haza, vagy akár ma is elkezdhetitek.
- Hát el kell napolnunk, mert én húzok edzésre. De ott is lediktálhatod a Pitagorasz tételt. - mosolygott rám gúnyosan.
- Rendben, tanár úr.
- Nos, majd beszéljétek meg. És, Rebecca. Bízom benned.
Bólintottam. Most mit tehetnék? Velem mindig olyan rendes!
~Ariana szemszöge~
Gyerünk már! Siess, Becca! Mi tart eddig? Ahogy állok a folyosón egyre hülyébben érzem magam, hiszen akinek nincs valami szakköre az mind hazament. És nekem a röplabda kedden van. Szóval elég idiótának nézek ki. Amikor már ott tartok, hogy benyitok a terembe és kirángatom onnan Beccát, inkább odébb szökdelek és megnézem mi a helyzet a tesiteremben. Péntekenként nem csak foci szokott lenni, hanem néha jönnek táncosok meg mindenfélék. Múltkor mazsorettesek voltak, irtó ügyesek! Mire hátraérek a tesiteremhez, hallom az idióta focisokat ahogy rúgják a bőrt. Azt hiszik, ők a kemények! Nevetséges. Amikor nyitnám ki az ajtót, hirtelen az ajtó nem a falnak hanem az arcomnak csapódik.
- Áúcs! - ordítok fel.
- Héj, bocs. Jé, stréber palánta! Hol hagytad a barátnőidet? - vigyorodik el szélesen Andre.
- Nem mindegy neked? És amúgy nem hallottál még bocsánatkérésről?!
- Miért? A bocs minek számít?
- Bunkó! - bokszolok egyet a vállába.
- Stréber. - lök meg játékosan.
- Gyerekes barom. - bokszolok ismét vállába.
- Nyálgép! - mosolyog rám, majd a derekamnál fogva lök meg óvatosan.
- Nem vagy normális. Egyébként hol a haverod?
- Na, és a te "barinőd"?
- Akkor még bent vannak. Csak tudnám mit akarhat Mr. Parks tőlük. - vonom meg a vállam.
- Passz, de én lépek. Nem maradok itt, ki tudja meddig maradnak bent! Jössz?
- Hova? - vonom fel a szemöldököm.
- Virágot szedni. - nevet fel hitetlenül. - Csakúgy, sétálni. Unnám magam otthon. - vonja meg ő is rutinosan a vállát.
- Ó, hogy te tudsz sétálni is? - mosolygok. - Azt hittem csak gurulni tudsz.
- Héj! Állj! Katie a szerelmem!
- Katie? - kerekedik el a szemem egyből.
- A deszkám. Ő az egyetlen nő az életemben! Na, jössz vagy maradsz?
- Jövök. - vágom rá talán túl hirtelen. - Mármint, tényleg ki tudja mikor jönnek ki.
2. rész - Ezt nem hiszem el...
~ Becca szemszöge~
Mikor kiértünk a teremből, nem kaptam levegőt. Olivia, ezt még megbánod!
- Olive, ezt mégis hogy gondoltad?! - térek magamhoz a sokk után.
- Miért, van divatérzéked és jól írsz. Ergo, kellesz a csapatba.
A vitát folytatni akartam, de megzavart Matt bámulása. Mindketten felé fordultunk, majd furcsán bámultuk egymást. A csendet pedig Olive törte meg.
- Segíthetünk?
- Becca, hozzád jöttem. Ha bármiben segítség kell, rám számíthatsz.
- Ó, de édes vagy. De itt a legjobb barátnője, nem kell a segítséged! - vágta rá Olive.
Már épp meg akartam köszönni, de mint mindig Olive leelőzött.
- Olive! - néztem rosszallóan barátnőmre. - Köszi Matt. - mosolyogtam kedvesen.
- Szívesen...akkor szia..vagyis..izé..sziasztok. - nyögte ki végül Matt.
Megvártam, amíg Matt elszaladt. Folytatni akartam monológom mikor meghallottam hogy a folyosó túlsó oldalán áll a bál. Szó szerint! A látottak alapján, a menők ismét belekötöttek a gyengébbe, jelenesetben Matt-be. Nem akartam közbeszólni, hiszen engem már bealáztak a napfolyamán, de amikor megláttam hogy a tömegben (naná, hogy a birkanyáj odatömörült) Nicole-t és Arianát, tudtam, ennek nem lesz jó vége. Nicole mindig is megvédte a gyengébbeket, Ariana pedig a szeretteit. Tehát egyértelműen védték egymást, a menők pedig őket oltották. Épp figyeltem a fejleményeket, mikor Olive megragadta a karom és áttörtetett (velem a karján) a tömegen.
- Na, jön már a többi lúzer is! - oltott be rögtön minket is Andre.
Remek! Kiszúrtak minket egyből.
- Figyeljetek. Csajokként ne nagyon szóljatok bele.. - kezdett bele a tipikus "ez a pasik dolga" szlogenjébe Oliver.
- Ezt meg hogy érted? - vonta fel a szemöldökét Olive. - Na, idefigyelj! Lányként is jogom van beleszólni a vitákba, sőt! Kötelességem megvédeni azokat, akik tanulni járnak ide nem pedig melegedni.
- Mi legalább vagyunk itt valakik, nem úgy mint ti! - nevetett fel jóízűen Oliver.
- És azzal mit érsz el majd ha elballagtunk? - teszem fel kicsit hangosan költői kérdésem.
- Kis naiv. - mosolyodik el halványan. - Na, tipli srácok! Unom a fejem, inkább megyek edzésre. Csá, "vagányok". - rajzolt a levegőbe idézőjeleket megalázásképp.
Mikor kiértünk a teremből, nem kaptam levegőt. Olivia, ezt még megbánod!
- Olive, ezt mégis hogy gondoltad?! - térek magamhoz a sokk után.
- Miért, van divatérzéked és jól írsz. Ergo, kellesz a csapatba.
A vitát folytatni akartam, de megzavart Matt bámulása. Mindketten felé fordultunk, majd furcsán bámultuk egymást. A csendet pedig Olive törte meg.
- Segíthetünk?
- Becca, hozzád jöttem. Ha bármiben segítség kell, rám számíthatsz.
- Ó, de édes vagy. De itt a legjobb barátnője, nem kell a segítséged! - vágta rá Olive.
Már épp meg akartam köszönni, de mint mindig Olive leelőzött.
- Olive! - néztem rosszallóan barátnőmre. - Köszi Matt. - mosolyogtam kedvesen.
- Szívesen...akkor szia..vagyis..izé..sziasztok. - nyögte ki végül Matt.
Megvártam, amíg Matt elszaladt. Folytatni akartam monológom mikor meghallottam hogy a folyosó túlsó oldalán áll a bál. Szó szerint! A látottak alapján, a menők ismét belekötöttek a gyengébbe, jelenesetben Matt-be. Nem akartam közbeszólni, hiszen engem már bealáztak a napfolyamán, de amikor megláttam hogy a tömegben (naná, hogy a birkanyáj odatömörült) Nicole-t és Arianát, tudtam, ennek nem lesz jó vége. Nicole mindig is megvédte a gyengébbeket, Ariana pedig a szeretteit. Tehát egyértelműen védték egymást, a menők pedig őket oltották. Épp figyeltem a fejleményeket, mikor Olive megragadta a karom és áttörtetett (velem a karján) a tömegen.
- Na, jön már a többi lúzer is! - oltott be rögtön minket is Andre.
Remek! Kiszúrtak minket egyből.
- Figyeljetek. Csajokként ne nagyon szóljatok bele.. - kezdett bele a tipikus "ez a pasik dolga" szlogenjébe Oliver.
- Ezt meg hogy érted? - vonta fel a szemöldökét Olive. - Na, idefigyelj! Lányként is jogom van beleszólni a vitákba, sőt! Kötelességem megvédeni azokat, akik tanulni járnak ide nem pedig melegedni.
- Mi legalább vagyunk itt valakik, nem úgy mint ti! - nevetett fel jóízűen Oliver.
- És azzal mit érsz el majd ha elballagtunk? - teszem fel kicsit hangosan költői kérdésem.
- Kis naiv. - mosolyodik el halványan. - Na, tipli srácok! Unom a fejem, inkább megyek edzésre. Csá, "vagányok". - rajzolt a levegőbe idézőjeleket megalázásképp.
1.rész - Az új tag
~Olivia szemszöge~
A suliújság terme felé egyre idegesebben megyek. Mi van, ha Jessica megsértődött a múltkori megjegyzésem miatt? (Bár tök igazam volt, mint mindig.) De ez mellékes. Ha megsértődött, kirak. És akkor hol fotózok? Az öregek-otthonában? Na, mindegy. Elég az aggodalomból! Mindjárt elkések. Kicsaptam az ajtót magam előtt, és lefagytam. Mindenki, ismétlem mindenki bent volt!
- Gratulálok, Olivia! Tudod, bármikor találok egy másik fotóst, aki nem késik!
Na, tessék! Kezdi már a diktátor szerepet. Pedig én jobb vagyok ebben is!
- Szóval. Megvannak a cikkek, fotók? Olivia? - gúnyosan rám vigyorgott.
Azt hiszi, hogy ő a királynő? A huszonegyedik században élünk, könyörgöm. Nincs királyság. És akkor még a tanárom azt hajtja, hogy hülye vagyok töriből.
- Parancsolj! - nyújtom át. - Minden fotót külön mappába raktam, hogy össze ne keveredjen. Persze, találhatsz másik fotóst, de még egy ilyen maximalistát nem!
- Köszönöm, szép munka! De még egy ilyen beszólás és repülsz!
~Becca szemszöge~
Hát mit ne mondjak, elég beképzelt liba ez a Jessica! Nem kritizálom, mert megértem hogy muszáj ilyennek lennie ahhoz, hogy teljesítsék a feladatukat, de mégis, azért ez már túlzás! Nagyban figyeltem az eseményeket, de a végére elvesztettem a fonalat. Csak annyit vettem észre, hogy a divatcikk író, Miranda felkapja a táskáját és kiront a teremből.
- Remek! Még valaki? Utána lehet menni! - mutatott az ajtó felé lazán Jessica. - Senki? Pompás! Akkor folytassuk.
- De... akkor ki fogja megírni Miranda cikkét? - nyújtja fel a kezét félénken Matt.
- Nem tudom. - ült le Jessica a tanári asztalhoz, könyökével támasztva a fejét. - Ki az, aki vállalná átmenetileg?
- Majd Becca megírja! - kapta fel fejét hirtelen barátnőm.
- Tényleg? - néz rám a diktátor.
- Ööö.... Hát, izé... Ha mindenki beleegyezik átmenetileg vállalhatom... - pirulok ki egyből, mivel mindenki engem bámult a teremben.
- Tökély! Üdv a csapatban. De ha elszúrod, véged!
A suliújság terme felé egyre idegesebben megyek. Mi van, ha Jessica megsértődött a múltkori megjegyzésem miatt? (Bár tök igazam volt, mint mindig.) De ez mellékes. Ha megsértődött, kirak. És akkor hol fotózok? Az öregek-otthonában? Na, mindegy. Elég az aggodalomból! Mindjárt elkések. Kicsaptam az ajtót magam előtt, és lefagytam. Mindenki, ismétlem mindenki bent volt!
- Gratulálok, Olivia! Tudod, bármikor találok egy másik fotóst, aki nem késik!
Na, tessék! Kezdi már a diktátor szerepet. Pedig én jobb vagyok ebben is!
- Szóval. Megvannak a cikkek, fotók? Olivia? - gúnyosan rám vigyorgott.
Azt hiszi, hogy ő a királynő? A huszonegyedik században élünk, könyörgöm. Nincs királyság. És akkor még a tanárom azt hajtja, hogy hülye vagyok töriből.
- Parancsolj! - nyújtom át. - Minden fotót külön mappába raktam, hogy össze ne keveredjen. Persze, találhatsz másik fotóst, de még egy ilyen maximalistát nem!
- Köszönöm, szép munka! De még egy ilyen beszólás és repülsz!
~Becca szemszöge~
Hát mit ne mondjak, elég beképzelt liba ez a Jessica! Nem kritizálom, mert megértem hogy muszáj ilyennek lennie ahhoz, hogy teljesítsék a feladatukat, de mégis, azért ez már túlzás! Nagyban figyeltem az eseményeket, de a végére elvesztettem a fonalat. Csak annyit vettem észre, hogy a divatcikk író, Miranda felkapja a táskáját és kiront a teremből.
- Remek! Még valaki? Utána lehet menni! - mutatott az ajtó felé lazán Jessica. - Senki? Pompás! Akkor folytassuk.
- De... akkor ki fogja megírni Miranda cikkét? - nyújtja fel a kezét félénken Matt.
- Nem tudom. - ült le Jessica a tanári asztalhoz, könyökével támasztva a fejét. - Ki az, aki vállalná átmenetileg?
- Majd Becca megírja! - kapta fel fejét hirtelen barátnőm.
- Tényleg? - néz rám a diktátor.
- Ööö.... Hát, izé... Ha mindenki beleegyezik átmenetileg vállalhatom... - pirulok ki egyből, mivel mindenki engem bámult a teremben.
- Tökély! Üdv a csapatban. De ha elszúrod, véged!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)