~Olive szemszöge
Azóta is Mike-n rágódom. Hogyan terelhette el a figyelmemet ennyire a kémiáról? Nem akarok szerelmes lenni! Mindig is utáltam a romantikus filmeket, s néztem meg inkább egy dokumentum filmet a pingvinekről mintsem egy nyálas szerelmeset. Kiskorom óta megvetem a hercegnős meséket, hiszen fiú nélkül is lehet egy lány boldog, gazdag és sikeres. Mindig így gondoltam, de most... Ha egy másodpercre is elkalandoznak a gondolataim, rögtön az a perc ugrik be! Amikor véletlen egyszerre kaptunk a kémcsőért, eszem ágába se lett volna elereszteni, de nem azért mert feltétlenül szükségem volt arra a vacak tárgyra. Sokkal inkább azért, ahogyan kaptunk érte! Ujjai az én ujjaimmal ölelték át a csövet. Hirtelen a csengő zavarta meg az álmodozásom. Gyorsan felugrottam, megigazítottam a hajam és mielőtt ajtót nyitottam volna, belenéztem a tükörbe. Elégedetten bólintottam. Dehát miért törődtem a külsőmmel? Itthon sose szokott érdekelni, hogyan áll a hajam, makulátlan-e a sminkem, esetleg a ruhám nem-e gyűrött rajtam?! Amikor ajtót nyitottam, szinte fellélegeztem. Csak Ari az! Hála az égnek nem Mike. Még csak az kellene. Ígyis elrontotta a napomat azzal, hogy belépett az osztályterembe és mellém ült! Állj, miért érdekel, hogy Mike-e az?! Hiszen kit érdekel. Engem nem! Legalábbis nem szabad érdekelnie... Igen! Felőlem aztán egy csokor rózsával is térdelhetne az ajtó előtt! Röhögőgörcsöt kapnék. De mégis milyen jó lenne, ha tényleg így történe...!
Ariana idegesen rágcsálta a körmét és fel-alá szaladgált a házban. És mivel amióta megjött (tíz perce) csinálja ezt, ezért megállítottam és magam felé fordítottam.
- Ari, mi van?
- Az a... Az a szemét Drew!
- Drew? - döbbentem le. - Egész nap nem is szólt hozzád. Pontosítok! Esélye sem volt, mivel ma rajtunk lógott Andre is.
- De igen! Pont akkor lépett a zebrához suli után, amikor én...
- Éééés?
- Mi az, hogy és?! - tárta szét a karját. - Kijelentette, hogy úgyis át fog verni Andre és akkor majd... Most figyelj! Nem is hozzátok, hanem hozzá fogok fordulni.
- Ez egy abszúrd színjáték. - forgattam meg a szemem. - Manipulálni akar téged. A fiúk már csak ilyenek!
- Ki vagy te és hol van Olive? - nevetett fel. - Honnan tudsz te ilyeneket?
- Öm... a tévében láttam egy dokumentumfilmet az emberi érzelmekről. A fiúk csak akkor mondanak ilyet, ha manipulálni akarnak. Hiszen nézz már magadra! Itt rágod a körmöd idegesen, hogy mi van ha mégis igaza van?! És elárulom, mi lesz akkor!
- Mi?
- Meg fogsz bolondulni és naná, hogy elmész hozzá hogy átrágd vele ezt. De nem fog megtörténi! - fogtam meg a kezét bíztatóan. - Valami fura oknál fogva, röplabda hercegnő és deszka herceg egymásra talált.
- Erre volt szükségem. - fújta ki a levegőt higgadtan. - A könyörtelen igazságra, köszönöm! - ölelt át.
- Szívesen.
- Na és mi a helyzet Mike-kal?
- Mi lenne?
Úristen, Ari valamit sejt!
- Jaj, ne már! Végülis helyes srác... - mosolyodott el sejtelmesen.
- Igen, helyes. - vontam vállat. - De... kit... kit érdekel? - pirultam ki hirtelen.
- Olive!!!
- Ariii!!!!
- Ne már! Nagyon látszik rajtatok, hogy csakúgy szikrázik köztetek a levegő.
- Még csak egy napja ismerem. - ráztam meg a fejem.
- Egy nap is bőven elég az ilyenekhez. - csikizett meg játékosan.
- Ari, engem tényleg nem érdekel. Felőlem aztán fel is fordulhat!
- Oké... oké...
- De miért? Mondott valamit rólam valamelyik fiúnak, aki elmondta Andre-nak?
- Tudtam!
- Mégis mit?
- Kedves Olive! Üdv a szerelmesek között, már vártunk rád! - ölelt át a vállamnál nevetve.
2014. augusztus 24., vasárnap
29.rész - Két tűz közt
~Ariana szemszöge
Egész nap azon imádkoztam, hogy Drew-t elkerülhessem. Egész jól sikerült, bár Andre mellettem volt kivételesen a nap végéig. Még haza is akart kísérni, de sietnie kellett mivel megbeszélte Damonékkel, hogy elmennek valahova. És persze én nem tartoztam attól függetlenül bele a programba, hogy járunk. Azóta is úgy néznek ránk, mint a leprásokra. Szóval elindultam hazafelé, de a zebrán nem sikerült gyorsan átmennem. Drew pont beért mellém! Nem akartam magyarázkódni neki. Tudom jól, hogy kioktatna. És oké, meg is érdemelném, mert vele is csak szórakoztam... Akárcsak Matt-tel. Sajnálom, amit tettem de egyszerűen Andre valami furcsa módon olyan erővel hat rám, amivel szemben esélytelen bármelyik fiú. Hiába, jöhet ezer fiú is rózsával a kezükben, mégis azt választom, aki hanyagul támaszkodik gördeszkájára, rám várva. És ezellen nem tudok tenni. Talán majd egyszer vége lesz a hipnotizálásának, s felébredek, de az nem most lesz. Nem tudok nélküle meglenni. Olyan számomra, mint valami rossz alkoholistának a pia. Képtelenség nélküle az életem! Mason azóta is elhord minden idiótának, s lehet az vagyok. De már nem érdekel mások véleménye. Mindenki törődjön a saját életével, mert tudtommal nem csak nekem vannak gondjaim... Ez mind átfutott az agyamon, amíg odaért mellém Drew. Mosolyogva végignézett rajtam.
- Látom, nem sokáig bírtad néküle. - jegyezte meg cinikusan.
- Szeretem őt. - jelentettem ki határozottan. - És szeretném, ha csak osztálytársak lennénk egymás számára.
- Ja, hogy már elő is írta a szabályokat! - nevetett fel. - Ennyire vak nem lehetsz, Ari!
- Csak a barátaim szólíthatnak így!
- És én a barátod kedvéért már csak egy "osztálytárs" leszek?
- Szerintem nem szeretne egyikőnk sem balhét. - ráztam meg a fejem. - Sajnálom, de mást nem tudok megadni.
- Hagyod, hogy így kihasználjon? És akkor ennyi erővel te nem tilthatnád meg neki, hogy megalázzanak ezekután is a haverjai?
- Nem tud ellene tenni... - nyeltem egy óriásit.
- Tudod, ha az én csajom lennél, soha többé nem bánthatna meg se téged se a barátaidat senki! - fogta meg a kezem.
- Arra kérlek, hogy tartsuk be a tisztes távolságot, mert nekem barátom van és őszintén szeretem! - ráztam le automatikusan.
- Na és ő téged?
Hirtelen erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. Hiszen annyi balhé volt már köztünk... Inkább csendben maradtam.
- Erről beszélek. - rázta meg a fejét. - Csak sajnálni tudlak, de majd ha rájössz milyen életed szerelme, nyugodtan jöhetsz hozzám sírni!
- Te lennél az utolsó ember, akihez mennék! - vágtam hozzá idegesen.
- Ari... ana! - tette hozzá a nevem második felét gyorsan. - Én leszek a legelső, akihez jönni fogsz! Hogy miért? Egyszerű!
- Álmodozni szabad!
- Mert nem lesz más, akihez fordulhatnál. - fejezte be mondanivalóját. - A barátnőid nem fognak megérteni, de én igen. És hamar elfog jönni ez az idő!
- Bolond vagy! - vágtam a fejéhez. - Hagyj békén! És kerülj el engem!
- Kicsit nehéz lesz. Egy ház, egy suli...
- Inkább mászom ki a tűzlétrán, mitsem hogy még egyszer a közeledben legyek! - hagytam magában.
Jobban mondva elmenekültem. Hogy jön ahhoz, hogy megmondja nekem mit fogok tenni? És a barátnőimre bármikor számíthatok! És Andre tudom, ritkán mondja ki mit érez, de érzem, hogy szeret. Hiszen akkor mi másért lenne mellettem?! Szomorkásan kihúztam magam és inkább Olive-k háza felé vettem az irányt.
Egész nap azon imádkoztam, hogy Drew-t elkerülhessem. Egész jól sikerült, bár Andre mellettem volt kivételesen a nap végéig. Még haza is akart kísérni, de sietnie kellett mivel megbeszélte Damonékkel, hogy elmennek valahova. És persze én nem tartoztam attól függetlenül bele a programba, hogy járunk. Azóta is úgy néznek ránk, mint a leprásokra. Szóval elindultam hazafelé, de a zebrán nem sikerült gyorsan átmennem. Drew pont beért mellém! Nem akartam magyarázkódni neki. Tudom jól, hogy kioktatna. És oké, meg is érdemelném, mert vele is csak szórakoztam... Akárcsak Matt-tel. Sajnálom, amit tettem de egyszerűen Andre valami furcsa módon olyan erővel hat rám, amivel szemben esélytelen bármelyik fiú. Hiába, jöhet ezer fiú is rózsával a kezükben, mégis azt választom, aki hanyagul támaszkodik gördeszkájára, rám várva. És ezellen nem tudok tenni. Talán majd egyszer vége lesz a hipnotizálásának, s felébredek, de az nem most lesz. Nem tudok nélküle meglenni. Olyan számomra, mint valami rossz alkoholistának a pia. Képtelenség nélküle az életem! Mason azóta is elhord minden idiótának, s lehet az vagyok. De már nem érdekel mások véleménye. Mindenki törődjön a saját életével, mert tudtommal nem csak nekem vannak gondjaim... Ez mind átfutott az agyamon, amíg odaért mellém Drew. Mosolyogva végignézett rajtam.
- Látom, nem sokáig bírtad néküle. - jegyezte meg cinikusan.
- Szeretem őt. - jelentettem ki határozottan. - És szeretném, ha csak osztálytársak lennénk egymás számára.
- Ja, hogy már elő is írta a szabályokat! - nevetett fel. - Ennyire vak nem lehetsz, Ari!
- Csak a barátaim szólíthatnak így!
- És én a barátod kedvéért már csak egy "osztálytárs" leszek?
- Szerintem nem szeretne egyikőnk sem balhét. - ráztam meg a fejem. - Sajnálom, de mást nem tudok megadni.
- Hagyod, hogy így kihasználjon? És akkor ennyi erővel te nem tilthatnád meg neki, hogy megalázzanak ezekután is a haverjai?
- Nem tud ellene tenni... - nyeltem egy óriásit.
- Tudod, ha az én csajom lennél, soha többé nem bánthatna meg se téged se a barátaidat senki! - fogta meg a kezem.
- Arra kérlek, hogy tartsuk be a tisztes távolságot, mert nekem barátom van és őszintén szeretem! - ráztam le automatikusan.
- Na és ő téged?
Hirtelen erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. Hiszen annyi balhé volt már köztünk... Inkább csendben maradtam.
- Erről beszélek. - rázta meg a fejét. - Csak sajnálni tudlak, de majd ha rájössz milyen életed szerelme, nyugodtan jöhetsz hozzám sírni!
- Te lennél az utolsó ember, akihez mennék! - vágtam hozzá idegesen.
- Ari... ana! - tette hozzá a nevem második felét gyorsan. - Én leszek a legelső, akihez jönni fogsz! Hogy miért? Egyszerű!
- Álmodozni szabad!
- Mert nem lesz más, akihez fordulhatnál. - fejezte be mondanivalóját. - A barátnőid nem fognak megérteni, de én igen. És hamar elfog jönni ez az idő!
- Bolond vagy! - vágtam a fejéhez. - Hagyj békén! És kerülj el engem!
- Kicsit nehéz lesz. Egy ház, egy suli...
- Inkább mászom ki a tűzlétrán, mitsem hogy még egyszer a közeledben legyek! - hagytam magában.
Jobban mondva elmenekültem. Hogy jön ahhoz, hogy megmondja nekem mit fogok tenni? És a barátnőimre bármikor számíthatok! És Andre tudom, ritkán mondja ki mit érez, de érzem, hogy szeret. Hiszen akkor mi másért lenne mellettem?! Szomorkásan kihúztam magam és inkább Olive-k háza felé vettem az irányt.
2014. augusztus 22., péntek
28.rész - Miért láttál meg?!
~Nicole szemszöge
Iskola után még egy kis csevelyt megengedhettem magamnak úszás előtt Victorral. Nagyon aranyos srác, csak egy kicsit zűrös... Dehát annyi baj legyen! Nagyon ért a lányok nyelvén, két perc alatt teljesen az ujja köré csabart engem. Ha most azt mondaná, hagyjam ki az úszást, a nyakába ugorva követném, mint egy kiskutya! Teljesen belehabarodtam. Pedig még csak egy napja ismerem! Éppen beszélgettünk és már éreztem, ahogyan egyre közelebb kerülünk egymáshoz, amikor Damon ugrott közénk.
- Csá, Victor! - kezelt le vele.
- Helló, Damon.
- Akkor én megyek. - indultam volna el gyorsan.
Nem akartam, hogy valamilyen kínos megjegyzést tegyen rám Victor előtt! Hiszen képes rá. Például: mindenféle lúzernek elmond, aztán ajánl neki sokkal jobb csajokat. De teljesen más céljai voltak!
- Nyugi, Nicole. Én is az uszodába készülök. - mosolygott rám Damon.
- Egy helyre mentek? - vonta fel a szemöldökét Victor.
- Hát igen, de nem együtt... - motyogtam kínosan.
- Ugyan már! Most miért tagadod le a múltkorit, Nicole?
- Mit? Hogy megláttál az uszodában?!
- Oké, akkor jó szórakozást. Hellótok!
Ezzel Victor el is indult. Meg se várta a válaszomat.
- Most ezzel mit értél el? - ripakodtam rá.
- Jaj, mit akarsz te Victor-tól? Sokkal jobb csajokat ismert meg ma, kétlem hogy pont téged akarna.
- Hogy lehetsz... ennyire szemét?
- Ez nem szemétség, hanem igazság. Egyébként Nessa mesélte, hogy miket mondtál rólam neki az öltözőben.
- Honnan ismered őt? - tettem egy védekező lépést hátra.
- Ja, persze. Nessa még nem mutatkozott be neked? A húgom.
- Mi van?
- Bizony. Úgyhogy én a helyedben meggondolnám, kinek mit mondok el.
- Hát így lesz, megnyugodhatsz! - fordultam meg.
- Akkor az uszodában, sellőlány!
- Fordulj fel! - motyogtam halkan.
Iskola után még egy kis csevelyt megengedhettem magamnak úszás előtt Victorral. Nagyon aranyos srác, csak egy kicsit zűrös... Dehát annyi baj legyen! Nagyon ért a lányok nyelvén, két perc alatt teljesen az ujja köré csabart engem. Ha most azt mondaná, hagyjam ki az úszást, a nyakába ugorva követném, mint egy kiskutya! Teljesen belehabarodtam. Pedig még csak egy napja ismerem! Éppen beszélgettünk és már éreztem, ahogyan egyre közelebb kerülünk egymáshoz, amikor Damon ugrott közénk.
- Csá, Victor! - kezelt le vele.
- Helló, Damon.
- Akkor én megyek. - indultam volna el gyorsan.
Nem akartam, hogy valamilyen kínos megjegyzést tegyen rám Victor előtt! Hiszen képes rá. Például: mindenféle lúzernek elmond, aztán ajánl neki sokkal jobb csajokat. De teljesen más céljai voltak!
- Nyugi, Nicole. Én is az uszodába készülök. - mosolygott rám Damon.
- Egy helyre mentek? - vonta fel a szemöldökét Victor.
- Hát igen, de nem együtt... - motyogtam kínosan.
- Ugyan már! Most miért tagadod le a múltkorit, Nicole?
- Mit? Hogy megláttál az uszodában?!
- Oké, akkor jó szórakozást. Hellótok!
Ezzel Victor el is indult. Meg se várta a válaszomat.
- Most ezzel mit értél el? - ripakodtam rá.
- Jaj, mit akarsz te Victor-tól? Sokkal jobb csajokat ismert meg ma, kétlem hogy pont téged akarna.
- Hogy lehetsz... ennyire szemét?
- Ez nem szemétség, hanem igazság. Egyébként Nessa mesélte, hogy miket mondtál rólam neki az öltözőben.
- Honnan ismered őt? - tettem egy védekező lépést hátra.
- Ja, persze. Nessa még nem mutatkozott be neked? A húgom.
- Mi van?
- Bizony. Úgyhogy én a helyedben meggondolnám, kinek mit mondok el.
- Hát így lesz, megnyugodhatsz! - fordultam meg.
- Akkor az uszodában, sellőlány!
- Fordulj fel! - motyogtam halkan.
27.rész - Azt hiszem, megvan a kémia...
~Olive szemszöge
Ez a... Erre a fiúra nincs szó! Nem elég, hogy bepofátlankodik Nicole helyére, de még el is várja hogy kedves legyek hozzá? Na, arra várhat! Van, amikor még a legjobb barátnőimmel se vagyok kedves... Megmondom könyörtelenül az igazat és ha ez nem tetszik valakinek, csak annyit tudok rá mondani, hogy sokszor fáj az igazság! Egyáltalán nem kérdeztem a nevét, s nem is akartam hogy mellém üljön. Most meg jó pofát vágjak hozzá, csakmert új? Az kizárt! A tanárnő belépett a terembe és szokásához híven, késett. Én ezért levonnék a tanárok fizetéséből! Elővette a kísérlethez szükséges dolgokat, s amíg magyarázott valamit arról, hogy szeretné az összes védőkesztyűt visszakapni óra után, Mike felé fordultam:
- Ha Marc-nak szólított az osztályfőnök, akkor miért Mike?
- Mert a második nevem Michael.
- És hogyhogy a másodikat használod?
- Jobban szeretem. - vont vállat. - A Marc egyáltalán nem nekem való.
- Értem. Felvetted már a kesztyűt, amit a tanárnő mondott? - kédeztem szigorúan.
Hirtelen megijesztett, hogy elkezdtem vele fecsegni. Mi ütött belém? Órán, ráadásul nem figyeltem oda a tanárnőre! Én ilyet nem szoktam. Ez általában Ari műfaja!
- Persze. - mosolygott rám kedvesen. - És te?
- Természetesen. Nálad jóval hamarabb!
- Marc, nagyon örülök, amiért Olive mellé szegődtél! - ért be mellénk a tanárnő.
- Tanárnő, megkérhetném hogy Mike-nak szólítson?
- Ó, rendben. Olive, ugye segítesz neki?
- Igen, tanárnő. - húztam be a nyakam.
- Remek! És ahogy látom, már a kesztyűt is felvetéttek. De remélem, hogy... - kezdett volna bele újból.
- Visszakerül a helyére. - bólintott Mike.
- Köszönöm.
Ezzel a tanárnő tovább is ment.
- Melyik a kedvenc tantárgyad? - érdeklődtem újból.
- Kémia. Hogyhogy nem figyelsz a tanárnőre?
- Á, mindig ugyanazt hajtja ilyenkor. - legyintettem.
- Aha. - mondta sokat sejtően Mike.
- De azért jobb lesz neked odafigyelni! Hiszen új vagy. - tértem hirtelen észhez.
- Majd elmondod nekem. Hiszen te úgyis tudod! - kacsintott rám nevetve.
Ezután már nem szóltam semmit sem, inkább figyeltem a tanárnő utasításaira. Amikor befejezte, nekikezdhettünk a kísérletnek. Nagyon odafigyeltem arra, nehogy mondjak újból valami olyat, ami egyáltalán nem igaz rám. És véletlenül se kerüljünk közeli kontaktusba Mike-al. Nem hiányzott nekem. Viszont amikor egyszerre nyúltunk a kémcsőért, hozzáért ujjaimhoz én pedig akarattal vagy akaratlanul, de nem húztam odébb a kezem. Megvártam, amíg ő veszi le a kezét először, de ő is erre várt. Így sokáig fogtuk egymás kezét a kémcsővel, s rá kellett jönnöm, hogy valahogyan megvan a kémia életemben legelőször egy fiúval...!
Ez a... Erre a fiúra nincs szó! Nem elég, hogy bepofátlankodik Nicole helyére, de még el is várja hogy kedves legyek hozzá? Na, arra várhat! Van, amikor még a legjobb barátnőimmel se vagyok kedves... Megmondom könyörtelenül az igazat és ha ez nem tetszik valakinek, csak annyit tudok rá mondani, hogy sokszor fáj az igazság! Egyáltalán nem kérdeztem a nevét, s nem is akartam hogy mellém üljön. Most meg jó pofát vágjak hozzá, csakmert új? Az kizárt! A tanárnő belépett a terembe és szokásához híven, késett. Én ezért levonnék a tanárok fizetéséből! Elővette a kísérlethez szükséges dolgokat, s amíg magyarázott valamit arról, hogy szeretné az összes védőkesztyűt visszakapni óra után, Mike felé fordultam:
- Ha Marc-nak szólított az osztályfőnök, akkor miért Mike?
- Mert a második nevem Michael.
- És hogyhogy a másodikat használod?
- Jobban szeretem. - vont vállat. - A Marc egyáltalán nem nekem való.
- Értem. Felvetted már a kesztyűt, amit a tanárnő mondott? - kédeztem szigorúan.
Hirtelen megijesztett, hogy elkezdtem vele fecsegni. Mi ütött belém? Órán, ráadásul nem figyeltem oda a tanárnőre! Én ilyet nem szoktam. Ez általában Ari műfaja!
- Persze. - mosolygott rám kedvesen. - És te?
- Természetesen. Nálad jóval hamarabb!
- Marc, nagyon örülök, amiért Olive mellé szegődtél! - ért be mellénk a tanárnő.
- Tanárnő, megkérhetném hogy Mike-nak szólítson?
- Ó, rendben. Olive, ugye segítesz neki?
- Igen, tanárnő. - húztam be a nyakam.
- Remek! És ahogy látom, már a kesztyűt is felvetéttek. De remélem, hogy... - kezdett volna bele újból.
- Visszakerül a helyére. - bólintott Mike.
- Köszönöm.
Ezzel a tanárnő tovább is ment.
- Melyik a kedvenc tantárgyad? - érdeklődtem újból.
- Kémia. Hogyhogy nem figyelsz a tanárnőre?
- Á, mindig ugyanazt hajtja ilyenkor. - legyintettem.
- Aha. - mondta sokat sejtően Mike.
- De azért jobb lesz neked odafigyelni! Hiszen új vagy. - tértem hirtelen észhez.
- Majd elmondod nekem. Hiszen te úgyis tudod! - kacsintott rám nevetve.
Ezután már nem szóltam semmit sem, inkább figyeltem a tanárnő utasításaira. Amikor befejezte, nekikezdhettünk a kísérletnek. Nagyon odafigyeltem arra, nehogy mondjak újból valami olyat, ami egyáltalán nem igaz rám. És véletlenül se kerüljünk közeli kontaktusba Mike-al. Nem hiányzott nekem. Viszont amikor egyszerre nyúltunk a kémcsőért, hozzáért ujjaimhoz én pedig akarattal vagy akaratlanul, de nem húztam odébb a kezem. Megvártam, amíg ő veszi le a kezét először, de ő is erre várt. Így sokáig fogtuk egymás kezét a kémcsővel, s rá kellett jönnöm, hogy valahogyan megvan a kémia életemben legelőször egy fiúval...!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)