~Ariana szemszöge~
Tudtam, hogy Andre az hisz csak ő szólít így. Kelletlenül megfordultam, de mire az ajtó felé néztem volna, már ott állt Drew és köztem. Már megint a sírás kerülget. Nem elég hogy elrontja az egész hetem, most még az estém is? Ilyen nincs! Nem értem Andre-t. Rám nézett, majd Drew-ra. Felálltam és elhúztam onnan.
- Mit akarsz? Nem volt még elég? Neked semmi se szent? - förmedek rá.
- Mi a fene ez? Mit akarsz ezzel a paraszttal?
- A neve Drew, és ezt inkább rád mondanám!
- Ariana, jössz? - szólalt meg mosolyogva Drew mögöttünk.
- Persze. Szia, Andre! - fordulok meg.
Hiába Andre visszarántott. Elegem van abból, hogy azt hiszi az van amit ő akar! Kirántottam a kezem, majd Drew mellé álltam.
- Gyere. - indultunk ki a főútra.
- Ari! - fut utánunk Andre. - Szeretlek.
- Szép próbálkozás. - forgatja meg a szemeit Drew.
- Mit pofázol? - rázza meg a fejét Andre. - Ari!
- Gyere, Drew. Nem érdemes leállni vele vitatkozni.
- Rendben. - fújja ki idegesen a levegőt.
- Andre, te pedig tűnj el az életemből! Nem akarlak látni!
- Tudod ez egy picit nehéz, mivel egy osztályba járunk. - nevet fel.
- Leszállnál végre Arianáról? Mert ez kezd egyre idegesítőbb lenni! - húz magához Drew.
- Vedd le a kezed róla! - mondta ki egyszerűen Andre. - Ha jót akarsz magadnak.
- Drew, szépen kérlek! Gyere, hagyd rá. - kérlelem.
- Drew, hagyd rám!
- Andre, fejezd már be végre! - kiabálok torkomszakadtából. - Gyere, Drew. Hallod?
Drew végre elindult velem együtt, de azért Andre nem hagyta magát.
- Héj, Drew! Megvan miért bír téged, irányítható vagy! - nevet fel. - Ari, suliban beszélünk, rendben?
Idegesen megráztam a fejem és elindultam hazafelé. Drew persze rögtön jött velem, nem hagyott magamra. Legalább ő nem! Már megint követett volna Andre? Ezt nem hiszem el! Vagy hogy a fenébe került oda? Olyan hirtelen! Ki tudja mióta követett minket, lehet hogy már a lakástól. Elegem van ebből! Holnap reggel ezért még számolok vele, és lezárom ezt a kapcsolatot egyszer s mindekorra! De azért csak kimutatta a maga valós tapló énjét!
És én még azt hittem, szeretem!
A lépcsőházban sírva leültem és a térdemre könyököltem. Drew leült mellém és átölelt. Közelebb bújtam hozzá egy picit, mivel most valakire szükségem volt.
- Sajnálom, hogy leálltam vele vitatkozni. - súgta a fülembe.
- Nem a te hibád. Köszönöm! - öleltem át én is. - És te legalább befejezted, amikor megkértelek rá.
- Akkoris elcsesszte az esélyeim. - húzta kellemetlenül el a száját.
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Nagyon édes volt, hogy megvédtél.
- Szóval van esély még egy esti futásra?
- gen, csak legközelebb nem oda megyünk. - nevettem fel. - Egyébként tényleg megismételhetnénk, jól éreztem magam. - mondtam őszintén.
- Nem akarok semmit se elsietni. - mondta ki egyszerűen. - De azért felteszek egy kérdést!
- Rendben. - bólintottam.
- Megcsókolhatlak?
- Igen. - mosolyodtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése