~Becca szemszöge
Nagyon nem várom a délutánt! Mi lesz, ha megint bunkó lesz Oliver vagy ami még rosszabb, megint nyomulni kezd? Mit kezdek akkor magammal? Nem beszélve Mellissáról, aki ha minden igaz akkor még mindig a barátnője. Nem akarom korrepetálni! Eddig attól aggódtam, hogy bunkó lesz erre most azon nyávogok, hogy ne csókoljon meg ismét! Bár a csók első másodperce maga a tökély volt, de akkor se csókolgasson engem egy olyan srác, aki eddig folyton beszólt nekünk és BARÁTNŐJE VAN! Az ötödik óráig minden a maga megszokott módjában zajlott. A menők a hátsó padokban dumáltak, mi meg figyeltünk a tanárra. Eddig ez stimmelt. Aztán kicsengettek és sokkot kaptam. Kimentem a teremből, elkezdtem kiszedegetni a suliboxomból a matek könyvem és a füzetem. Majd hirtelen akkorát ugrottam, hogy azt hittem, kiugrok megnézni a Marsot közelebbről! Oliver felhúzott szemöldökkel bámult, majd biccentett egyet a kijárat felé. Hatalmasat nyelve elindultam vele, majd egyszeriben kizökkentem az egyensúlyomból (Szerencsétlen vagyok, említettem már?) és elkapott. Kikerekedett szemekkel bámultuk egymást öt másodpercig (rekord idő, haha), majd Oliver lazán visszaállított a normál állapotba, így legalább levegőhöz juthattam.
- Ennyire béna te se lehetsz! - alázott be megint bár most elég laza beszólás volt, ma meg olyan más volt!
- Hidd el, hogy lehetek. - vontam vállat.
- Ha te mondod. - vont ő is vállat.
- Egyébként nem a könyvtárban tanulunk? - vettem mély levegőt zavaromban.
- Nem, hozzánk megyünk.
- Hozzátok? - ejtettem ki a kezemből egyszerre mindent.
- Egy, tényleg béna vagy. - hajolt le, hogy felszedje a kezemből kiesett tárgyakat a földről. - Kettő, hozzánk. Három, probléma ezzel? - vonta fel a szemöldökét.
- Se... se... semmi... izé, köszi. - szedtem ki a kezéből a könyvem és a füzetem.
A továbbiakban nem szóltunk egy szót sem, csak némán baktattunk a csendes utcán. Amikor a ház elé értünk, kicsit tétováztam. Biztos jó ötlet volt Oliver-hez jönni? Hiszen rettegek a tudattól, hogy ismét megcsókol! És egyáltalán mi a garancia arra, hogy korrepen némán figyelni fog? Vagy, ha nem is rendesen figyelni, legalább eljátssza hogy érdekli a jegye matekból! A hasam görcsbe rándult, de nagy nehezen odaléptem mellé. Amikor végre megnyugodtam (erős túlzás, hogy megnyugodtam de fogjuk rá) észrevettem, hogy erőteljesen vizslat engem. Aztán megfordult, majd kinyitotta a lakás ajtaját. Meglepő módon egy óriási csigalépcső vezetett felfelé, ez a városunkban szokatlan. Oliver lakása a harmadikon van, ezért sokat lépcsőztünk, röviden egy szót se szóltunk. Aminek nagyon örültem! Csak túl akartam esni az egészen, mindenféle úgy nevezett "malőr" nélkül. Nagyon modern volt a lakás. Tetszett a zöld alma színű fal, a gyönyörű régies bútorokkal. Nekem bejön a modern&antik dolgok keveréke. Ez van. Majd egy szép napon a szerelmem elfogadja az ízlésem. Ha lesz ilyen szép nap, muhahahaha! Mellesleg hihetetlennek tartottam, hogy ilyen gondolataim voltak. Sosem tanakodtam a jövőbeli férjemről, mint minden épeszű kislány, sosem tudtam megmondani a konkrét elképzelésem az ideálról, mint minden normális tini lány. Nem érdekeltek a szerelmes regények-filmek, mindig is elcsépelt, unalmas, kitalált mesének hittem. Hiszen ugyan! Mikor fog megjelenni nekem a tündérkeresztanyám, hogy elkészüljek a bálra és minden varázs elveszik a semmibe éjfélkor, viszont az üvegcipőm megmarad? Szép álom, tény. Mert akkor megoldódna minden gondom! Végre békén hagyna anyu a folytonos cikizésével, miszerint ő már ilyen idősen a negyedik szerelmét élte. Talán értelmet nyerne a Dr. Szösziből az a jelenet, mikor a főszereplő neki dobja a bonbont a tévének miután dobták. Majd egyszer átélem, ha pedig nem jöhet a B-terv! Egy fakunyhóban fogok élni száz macskámmal és kötögetek a képzeletbeli unokámnak sálakat. Bolond nénike leszek, igaz, viszont eredeti B-terv, nem? Elkalandoztak a gondolataim, tehát észre sem vettem magam, csak mikor már Oliver szobájában ültünk az ágyon. Csak mi ketten egy üres lakásban. Még a gondolattól is kirázott volna a hideg, de most meg rendesen vert a víz! Alig kaptam levegőt, a torkomban egy óriási gombóc alakult. Végül erőt véve magamon fellapoztam a könyvem és füzetem, majd nekikezdtem az okításnak. Igaz, sokat ásítozott, viszont egész jól haladtunk. Főleg, hogy én csináltam meg a feladatok többségét, ő meg csak leírta a válaszokat. Öntelten vigyorgott rám, amikor elkezdtem pakolni. Annyira felidegesített ezzel a vigyori pofával, hogy felkaptam minden cuccom és búcsút intve elindultam hazafelé. Ekkora egy beképzelt majmot! Én többet nem korrepetálom! Befejeztem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése