12. rész - Korrepetálás, a szerelem hálójában

~Ariana szemszöge~

Reggel minden remekül indult, bár ezt a tegnaphoz képest nem mertem kijelenteni hangosan. Hiszen tegnap is ugyanígy indultam útnak.  A buszmegállóban ismét ott voltak az ismeretlen gimnazisták, de most csak a fiúk. Az egyikük sajnos merőben méregetett, én meg ismét alig vártam hogy megjöjjön a busz. Már a karórámat nézegettem öt másodpercenként, amikor odajött mellém és elkezdett ismét nézni majd fütyölgetett. Nem törődtem vele, csak bámultam a földet.  Amikor azt hittem végem lesz mindjárt,egy ismerős arc állt be elém és mosolyogva puszilt arcon. Mély levegőt vettem, majd megnyugodtam. 
Andre mindig tudja mikor van rá szükségem. A srác rögtön vette az adást és visszahúzott a haverjaihoz. Nevetve figyeltem a távolodó alakot, mikor megfogta a kezem Andre majd magához húzott.  Épp hajolt egyre közelebb hogy megcsókoljon, amikor előjött a hiányérzetem.
- Héj, hol hagytad Katie-t? - néztem végig rajta.  
- Kicsi lány, nem elég hogy ilyen szakadt a srác de még mással is jár? - kiáltott oda nekem a srác a haverjai közül. 
- Ez most hozzám beszél? - kérdeztem halkan Andre-tól, ő pedig bólintott. 
- Tudod, Katie nem egy konkrét lány. A deszkám neveztem el így, és mivel Ari jól tudja hogy sehova se megyek nélküle, rákérdezett. Egyébb kérdés? - vágott vissza Andre. 
-  Hát a deszkás srácokkal általában nem jársz valami jól, édes. A végzős bálba konkrétan begurultok? - pacsizott össze a haverjaival. - Egyébként Andrew, de a haveroknak Drew. - kacsintott rám.
-  Nem hinném, hogy kérdezte volna a neved. - húzta fel a szemöldökét Andre. 
-  Hékás, gyere. Jön a busz. - bököm meg Andre-t. 
-  Skacok, gyerünk mi is ezzel. Mire ideér a miénk, megfagyok! - mutatott a buszunkra Andrew.
Remek! Ígyis remegtem mint a nyárfalevél, most meg még egy buszon is kell utaznunk. Andre hátrébb húzott, hogy megvárjuk amíg felszállnak. Hála az égnek leghátra ültek be. 
Rögtön be is ültem egy előli ülésre. Nem hiányzik, hogy a buszon is közbeszóljanak. Egyébként az az öt perces buszozás remek hangulatban telt el. Andre annyira megnevetett, hogy fájt a hasizmom! Amikor beértünk a suliba, természetesen mindenki minket bámult. És ami meglepett, Andre direkt mutogatta is hogy bizony vele vagyok! Megfogta a kezem, a fülembe sugdolózott. Szóval nem is érdekelte a többi diák véleménye, bátran mutatkozott velem. Amikor a teremhez értünk, Andre egy gyors szájra puszival búcsút mondott és ment a haverjaihoz. Kipirulva léptem a csajokhoz, csak aztán a szívem egy picit megrepedt. Észrevettem a csajok közt Matt is ott állt. Biztosan látott minket. Basszus, ebből hogy vágom ki magam? Én nem akartam csalódást okozni neki! De mielőtt szóhoz juthattam volna, elment közülünk. Néma csendben néztem végig, ahogyan Matt átszalad a reggeli tömegen. 
Lehajtottam a fejem, de Olive odajött és átölelt:
-  Nem lett volna nagy jövőtök Matt-tel. - mondta viggaszképp.
-  Egy dög vagyok. - rázom meg a fejem csalódottan. 
Sosem csalódtam még ekkorát önmagamban! A franccért kellett hitegetnem őt és magam? Tudhattam volna, hogy az egész csók vagy mi Andre miatt volt. 
- Figyelj, picúr. - fogta meg a vállam Nicole. - Ez az egész az én hibám. Ha nem találtam volna ki ezt az ostobaságot, nem lenne ez. 
- Lányok, ez igazából hármunk hibája. - szólalt meg végül Becca is. - Ha elfogadjuk ezt az Andre-s ügyet, akkor nem történt volna ez! Szörnyű barátok voltunk! 
- De akkoris én vagyok a bűnbak. - vonok vállat. - Beszélnem kell Matt-tel órák után! 
- Héj, Ari! - szólt nekem Andre. - Lesz ma edzésed? 
- Lesz, miért? - nevetek fel. 
- Mert akkor bevárlak! - válaszol mosolyogva. 
- Értitek már az érzéseim? - fordulok vissza a csajokhoz kipirulva.   
Egyszerűen hihetetlen még mindig hogy Andre és én szóval egy pár lettünk. Mármint nem is tudom, de boldog vagyok! 

~Becca szemszöge~

Suli után még elmentem a suliboxomhoz kivenni pár cuccot, amikor valaki megállt mellettem.
Na, most jön el a halálom! Bealáz, eltipor és végem lesz. Viszont akkor őt más fogja korrepetálni, tehát nem nekem kellene küszködnöm vele. Ez remek lenne! 
Amikor észrevette rajtam az aggodalmam (naná, hogy látni lehetett!) felröhögött. 
- Na, a vagány beijjedt. Hol akarod a kiselőadásod előadni? - forgatja meg a szemeit unottan Oliver. 
- A könyvtárban? 
- Most nincs akkora szád. 
- Békén hagynál? - teszem fel költői kérdésem. - Segíteni szeretnék neked, hogy ne kelljen évet ismételned de ha te ezt nem értékeled, rendben! - csapom be idegesen a suliboxom ajtaját. - Sok sikert a következő dogákhoz! 
A drámai mondatom egy drámai távozás követte volna, ha Oliver nem ránt vissza. 
- Megígérted! 
- Neked nem ígértem semmit, és örülnék ha elengednél! - förmedtem rá. 
- Indulás a könyvtárba! 
- Nem vagy a főnököm. 
- Szegény, Becca. - rázta meg a fejét nevetve. - Még mindig nem jöttél rá? Ebben a gimiben én vagyok a főnök, te pedig a titkárnő aki kávét főz, és csinálja a feladatát. 
- Mekkora egy paraszt vagy megint! Nem csoda, hogy nincs csajod. 
- Azért nincs csajom, mert nem akarom hogy legyen. Neked mi a mentséged a szingliségre, stréberkém? 
- Most akkor indulunk a könyvtárba, vagy itt állunk mint két idióta? - adom be a derekam. 
Semmi kedvem bevallani, hogy nem érdeklem a fiúkat. Nagyívből kerülnek, vagy haverként tekintenek, vagy a barátnőimre hajtanak. Én örök szingli vagyok, ez van.  De legalább belátom. Nem úgy, mint ő! Oliver túlságosan is öntelt ahhoz, hogy észrevegye nem kell senkinek se. Méghogy csak azért nincs csaja, mert nem akarja hogy legyen. Ennyi erővel én is ráfoghatnám erre! Gyerekesen viselkedik ahhoz képest, hogy ő a gimi sztárja. A gimi álompasija. Puff neki! Komolyan egy rövid mondatra se méltó, nemhogy egy randira! Erre nekem kell korrepetálnom. Miért nem egy olyan "kivagyok-mivagyok" fajtának? Azoknál legalább nem unná a fejét. És azok se unnák a fejüket. Én meg matekozhatok délutánonként, holott lenne bőven programmom! A Twilight újranézése programm, nem?   

~Oliver szemszöge~

Ez a Rebbecca szánalmas! És rá kell pazarolnom a drága időm. Bárkivel szívesebben matekoznék! Miért egy ilyen nyomoronccal kell bedugni a könyvtárba? 
Mellesleg a könyvtár teli volt (ennyi strébert egy rakáson, uramatyám!). Lenéztem Mrs.Stréberkére és felröhögtem.
- Há, a haverjaid itt vannak. 
- Ők nem a haverjaim! - förmedt rám idegesen. - Nem is ismerem egyikőjüket se!  
- Héj, Becca! - kalimpált neki az egyik nyomoronc. 
- Na, jó! Csak egyet. - rázta meg a fejét. - Szia, Matt. Nem haragszol rám?
- Rád? Miért haragudnék? Dehogy! Te nem tehetsz semmiről. Egyedül Ariana volt a hibás! 
-  Hú, halljátok? - szóltam közbe. - Ez elég durva téma, asszem' itt is hagylak titeket, hogy kitárgyaljátok! - indultam a kijárat felé.
- Ha még egy egyest akarsz, rendben. - vonta meg a vállát Becca. 
- Tudod, a zsaroláson még csisszolnod kell. - grimmasszolva válaszoltam. - De majdnem megvolt! Csá, stréber csapat! 
Szabadság! Semmi könyv, se könyvmoly stréberek, akiknek nincs magánéletük. Végre valahára! Go haza, aztán talán átmegyek Andre-hez hogy kifaggasam mi a halált akar ettől az Arianától?! Mert ez még nekem mindig homályos. Az is csak egy a sok stréber közül. 

*később*

Hazaérve gyorsan ledobtam a cuccom, és átmentem Andre barátomhoz. Persze nem kezdem rögtön a legelején, mert még a végén nekem esik. Szerencsétlen azt se tudja, hova süllyedt!
Mint jó barát muszáj vagyok észhez téríteni, ha már a többi nem képes erre! Megálltam a ház előtt, majd becsengettem. 
- Csá, haver. Mi a téma? - lépek be. 
- Cső, semmi. Ö, gyors kérdés! Mit akarsz? - vonja fel a szemöldökét. 
- Mi van a "csajod" megtiltatja, hogy velem lógj? - röhögök fel. 
- Nem, de mi volt ez a mutogatás?
- Hát azért mégse gondolhatod komolyan ezt. - súgom oda neki. - Ő is csak egy a sok stréber közül. 
- Ezért jöttél? - forgatja meg a szemeit. - Jut eszembe! Neked nem korrepen kéne lenned Beccával?
- Mit becézgeted? - lepődök meg. - Tesó, ugye ez most nem komoly közted és Ariana között? 
- Szóval innen fúj a szél. De, komoly... 
- Eddig csak annyiról volt szó, hogy egy kicsit beeteted aztán csáó! 
- Tudom, és így is lesz. - bólint határozottan. - Csak még élvezem egy picit! 
- Akkor jó, már megijjedtem hogy belezúgtál! - fújom ki a levegőt nyugodtan. - Na, lépek. Anyám most már biztos megnyugodott hogy korrepen voltam eddig. - nevetek fel jóízűen. 

~Ariana szemszöge~

Andre egyre kedvesebb. És jófej! Megvárt, hazakísért. Én vadbarom még csak meg sem köszöntem neki! Természetesen gyorsan át is szaladtam hozzá, viszont amikor odaértem picit hallgatóztam. Oliver volt nála, az ajtó pedig tárvanyitva állt. És hallottam, hogy rólam beszélnek. Elmosolyodtam, hiszen száz százalékig biztos voltam benne, hogy Andre észhez téríti. 
Viszont az utolsó három mondatnál lefagytam. "Tudom és ígyis lesz. Csak még élvezem egy picit!" Andre nem is gondolta komolyan! Én meg megint bedőltem a színjátékának! 
Amikor Oliver kilépett az ajtón, naná hogy mindketten lefagytak akárcsak én a hallottaktól. 
- Héj, Ari. Szia. - mosolygott rám kedvesen Andre. 
- Mindketten aljasak vagytok! - vágom hozzájuk. - Gyűllölek, Andre King! Gyűllölek! 
És sírva kiszaladtam a lépcsőházból. Nem hiszem el, hogy valaki ennyire aljas féreg tud lenni! És még csak annyi sincs benne, hogy utánnam jöjjön és elmagyarázza? Gratulálok! Szegény, Matt. Igazuk volt a csajoknak, és mégis csak Matt-tel kellett volna foglalkoznom. De hiába a sajnálkozásom, az már a múltté.  A jelen pillanat darabokban, a jövő puzzle készletéből pedig néhány darab van meg. Most mégis mitévő legyek? Hazaérve csalódottan nyomkodtam be a kódot.  A lépcsőházba lépve láttam hogy vagy öt ember cipelt fel egy óriási szekrényt. Új lakók vannak?