25.rész - Sodródj az árral...

~Nicole szemszöge
Hát ez is csak az én szerencsém lehet. Nem elég, hogy meglátott fürdőruhában úszni Damon, még az idióta haverjai be is próbálkoztak. Az öltözőben nagy levegőt véve öltöztem fel. Alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor felöltöztem észrevettem valamit, nincs nálam hajszárító. Vizes hajjal nem indulhatok haza, hiszen mire otthon leszek olyan tüdőgyulladást kapok! Vizes hajam gyorsan kontyba fogtam, és visszamentem valamelyik lánytól hajszárítót kunyerálni. És amilyen szerencsés vagyok, addigra minden lány a vízben pancsikált. Mert amit leműveltek az nem úszás! Még csak lubickolásnak se nevezném. Leültem az egyik száraz padra, majd csendben vártam hogy végre valaki kijöjjön a vízből és adjon egy nyomorult hajszárítót. De legalább Damon és a haverjai is neki kezdtek az úszásnak, nem engem idegesítenek halálra. Amikor megláttam hogy Vannessa (az egyik lány az uszodából, ő is hobbiszinten úszik mint én) kijött a vízből, gyorsan odarohantam hozzá. Levázoltam neki a helyzetet, majd bólintva elindult az öltöző felé. Gyorsan előkapta hajszárítóját és odanyomta kezembe.
  - Köszi. Ezer hálám. - nevetek fel, miközben bedugom.
  - Nincs mit. - mosolyodik el halványan. - Egyébként honnan ismered Damon-t?
  - Suliból. Egy osztályba járunk. - fintorodok el.
  - Ahogy látom nem épp a kedvenc osztálytársad.
  - Hát nem. Viszont nem nagyon mondhatok rá semmi rosszat, mivel az egyik legjobb barátnőm az ő haverjának a csaja.
  - És? Ezért nem sértegetheted, de ő meg simán?
  - Nagyjából. - húzom el a szám kelletlenül. - Tudom, hogy Ariana megharagudna rám, ha szíve-választottjának haverjait ugyanígy szidnám mint eddig. De Andre-t különösebben nem hatja meg, hogyan járatnak le minket a haverjai.
  - Nem irigyelek. - nevet fel harsányan.
  - Hát, ilyen az élet. Most meg már le se jöhetek úszni, mert Damon folyamatosan itt fog lógni.
  - Jaj, azért minden egyes nap nem jön le ő se, megnyugodhatsz. Meg különben is, kivel fogok versenyezni? Legalább te úszol rendesen nem úgy, mint ezek!
  - Majd még meglátom. - ölelem át. - Köszi a hajszárítót. - adom vissza.
  - Nincs mit, de ne mondj le az úszásról, nagyon ügyes vagy!
  - Tudod kiskoromban mindig a H2O-t néztem és ennek köszönhetően imádok úszni. - álmodozok. - Amikor a vízben vagyok úgy érzem, mintha én is sellő lennék. És mintha minden gondom eltűnne egyszeriben.
  - Hű, és kifelejtetted hogy egy költő veszett el benned. - mosolyog rám kedvesen.
  - Na, de most már tényleg indulok. Köszönöm, hogy meghallgattál. - ölelem meg szorosan. - Majd beszélünk, szió! - nyomok gyorsan három puszit arcára barátian.
  - Okés, de ne feledd! Tudom hol laksz, ha esetleg nem jönnél jövő héten. - nevetett fel. - Ja és ne izgasson Damon. Egy tapló, nem ismeri a sodródj az árral elméletet.
  - Rendben. - búcsúzok el jót nevetve én is. - Csak a probléma az, hogy nagyon is jól ismeri.
Kifelé siettem mint valami eszelős, és meg se álltam hazáig. Még csak az hiányzik, hogy még valakibe belefussak!

~Damon szemszöge
Úszás közben elgondolkoztam. Ami nálam hatalmas dolgot jelent, hiszen nem szoktam én csakúgy a tipikus dolgokon elgondolkozni. Mint például: Miért zöld a fű? - Szóval ez nálam szóba se jöhet. Persze, ha úgy nézzük tök természetes hogy találkoztam Nicole-lal itt az uszodában, hiszen miért ne járhatna ide? Nincs kizárva. De azért nekem ez durva volt. Mindig azt hittem, hogy az ilyen gyíkok ha nem a suliban vagy a könyvtárban lógnak, akkor otthon tanulnak szorgalmasan. Ki se dugják a lábukat. Erre most rádöbbentem, hogy igen is kidugják a lábukat, van aki pont bedugja a lábát a vízbe. Miközben kimásztam a vízből, letámadott Vanessa.
  - Mizu, Nessa?
  - Damon, igaz hogy te szívatod Nicole-t? - fonja maga előtt össze karjait. Ez most épp kioktatni készül?
  - Most jössz a "senkit se bántunk ok nélkül" elvvel? Mert azt már elégszer hallgattam végig, hogy felfogjam. Úgyhogy ha megbocsátasz...
  - Damon Scottfield! - ajjaj, az egész nevemen szólít.
  - Vanessa Scottfield! Ne akarj kioktatni, rendben?
  - De hát mégis mi bajod Nicole-lal?
  - Semmi. - vonok vállat hanyagul. - Amúgy ha ennyire "nagy barátnők" letettek miért nem tudja, hogy a húgom vagy? - húzom gúnyos mosolyra a szám.
  - Ez... ez... Ez az én dolgom! - rázza meg a fejét.
  - Jól van, majd csak belejössz. - puszilom meg a feje búbját. - Otthon találkozzunk. Szárítsd meg rendesen a hajad, nehogy megfázz nekem!
Tudom, hogy durva ilyeneket hallani tőlem, de néha be kell vállalnom a bátyó szerepet. Tényleg nem akarom, hogy megfázzon. Szeretem a húgom, csak az anyáskodását nem tudom egyszerűen elviselni. Mit vár tőlem? Hogy majd olyan leszek hirtelen mint Andre és nem bántok meg senkit valakinek a kedvéért? Hihetetlen húgom van, meg kell hagyni. Nem hiába, hiszen ő is csak egy Scottfield.

24.rész - Damon és az unalom

~Damon szemszöge
Szétunom a fejem! Andre megint a stréberrel lóg valahol, Oliver korrepen, Adam meg a húgával ment valami kislányos koncertre. És így jön képbe, hogy nincs jobb társaságom mint a tévé. Amin szintúgy nem megy semmi értelmes, csak idióta szappanoperák. "Tudod hogy szeretlek, de a gonosz ikertestvérem miatt nem lehetünk együtt" tipikus sztori. Hányinger!!!! Végül egy bő tíz perc után a tévé is gáz lett. Mit csináljak? Áhá! Elmegyek úszni. Úgyis van egy pár maca aki imádja meglesni habtestem. Hát igen, ha másért nem is, ezért megéri mindennap úsznom. Általában lemegyek úszok vagy három métert aztán pedig szédítem a szépséges "hablányokat". Útnak is indultam. Az uszoda elég messze van a mi lakásunktól, úgyhogy helyi-járatozhatok. Felszállva a helyi-járatra, megnyugodtam hogy nincs tömegnyomor. Az uszodába belépve nyugtázva vettem észre, hogy bizony akad közönségem. Pár lány már név szerint köszöngetett nekem, én meg ha jó pillanatom van épp akkor odakacsintok feléjük. És ez most jó pillanat volt! Minden egyes lánynak vagy intettem, vagy kacsintottam, vagy rámosolyogtam de egyszer csak lefagytam. A víz alól felbukkant egy meseszép lány, és tényleg úgy éreztem magam ahogyan végignéztem vizes bőrén, mintha a mesékben lennék és most jönne az hogy a meseszép lány engem választ...
És itt jött a hideg zuhany! A meseszép lány, tényleg szép de a probléma ott kezdődik hogy én már régebbről is ismerem, sőt! Túlzottan régebbről! Az én hableányom nem más mint.... Nicole Summer! Mi a franc? Mereven bámultam amíg ő is észre nem vett.
 - Te mit keresel itt? - kapott maga elé a kezével.
 - Hát tudod zsenikusz, mivel úszó vagyok itt van edzésem.
 - De ma nincs is edzésetek! - kiabálta el magát.
 - És ezt te honnan is tudod? - néztem végig rajta.
 - Onnan, hogyha edzésetek lenne otthon ülve gépeznék! Erre most itt vagy és ilyen nem volt még! Istenem, miért pont te vagy itt?
 - Bocs hogy élek! - húztam fel a szemöldököm cinikusan.
 - Oké, felejtsd el hogy itt láttál! - kapta fel hirtelen a padról a törülközőjét. - És ha van szíved, akkor hagysz ezzel az egésszel! - rohant el mellettem.
 - Héj, cica. - füttyent fel néhány haverom ahogy meglátták Nicole-t.
 - Hagyjátok srácok! Nehéz préda.  

23.rész - Olivernél

~Becca szemszöge
Nagyon nem várom a délutánt! Mi lesz, ha megint bunkó lesz Oliver vagy ami még rosszabb, megint nyomulni kezd? Mit kezdek akkor magammal? Nem beszélve Mellissáról, aki ha minden igaz akkor még mindig a barátnője. Nem akarom korrepetálni! Eddig attól aggódtam, hogy bunkó lesz erre most azon nyávogok, hogy ne csókoljon meg ismét! Bár a csók első másodperce maga a tökély volt, de akkor se csókolgasson engem egy olyan srác, aki eddig folyton beszólt nekünk és BARÁTNŐJE VAN! Az ötödik óráig minden a maga megszokott módjában zajlott. A menők a hátsó padokban dumáltak, mi meg figyeltünk a tanárra. Eddig ez stimmelt. Aztán kicsengettek és sokkot kaptam. Kimentem a teremből, elkezdtem kiszedegetni a suliboxomból a matek könyvem és a füzetem. Majd hirtelen akkorát ugrottam, hogy azt hittem, kiugrok megnézni a Marsot közelebbről! Oliver felhúzott szemöldökkel bámult, majd biccentett egyet a kijárat felé. Hatalmasat nyelve elindultam vele, majd egyszeriben kizökkentem az egyensúlyomból (Szerencsétlen vagyok, említettem már?) és elkapott. Kikerekedett szemekkel bámultuk egymást öt másodpercig (rekord idő, haha), majd Oliver lazán visszaállított a normál állapotba, így legalább levegőhöz juthattam.
                                                                       -                                                      Ennyire béna te se lehetsz! - alázott be megint bár most elég laza beszólás volt, ma meg olyan más volt!
                                                                       -                                                       Hidd el, hogy lehetek. - vontam vállat.
                                                                       -                                                       Ha te mondod. - vont ő is vállat.
                                                                       -                                                       Egyébként nem a könyvtárban tanulunk? - vettem mély levegőt zavaromban.
                                                                       -                                                       Nem, hozzánk megyünk.
                                                                       -                                                       Hozzátok? - ejtettem ki a kezemből egyszerre mindent.
                                                                       -                                                       Egy, tényleg béna vagy. - hajolt le, hogy felszedje a kezemből kiesett tárgyakat a földről. - Kettő, hozzánk. Három, probléma ezzel? - vonta fel a szemöldökét.
                                                                       -                                                       Se... se... semmi... izé, köszi. - szedtem ki a kezéből a könyvem és a füzetem.
A továbbiakban nem szóltunk egy szót sem, csak némán baktattunk a csendes utcán. Amikor a ház elé értünk, kicsit tétováztam. Biztos jó ötlet volt Oliver-hez jönni? Hiszen rettegek a tudattól, hogy ismét megcsókol! És egyáltalán mi a garancia arra, hogy korrepen némán figyelni fog? Vagy, ha nem is rendesen figyelni, legalább eljátssza hogy érdekli a jegye matekból! A hasam görcsbe rándult, de nagy nehezen odaléptem mellé. Amikor végre megnyugodtam (erős túlzás, hogy megnyugodtam de fogjuk rá) észrevettem, hogy erőteljesen vizslat engem. Aztán megfordult, majd kinyitotta a lakás ajtaját. Meglepő módon egy óriási csigalépcső vezetett felfelé, ez a városunkban szokatlan. Oliver lakása a harmadikon van, ezért sokat lépcsőztünk, röviden egy szót se szóltunk. Aminek nagyon örültem! Csak túl akartam esni az egészen, mindenféle úgy nevezett "malőr" nélkül. Nagyon modern volt a lakás. Tetszett a zöld alma színű fal, a gyönyörű régies bútorokkal. Nekem bejön a modern&antik dolgok keveréke. Ez van. Majd egy szép napon a szerelmem elfogadja az ízlésem. Ha lesz ilyen szép nap, muhahahaha! Mellesleg hihetetlennek tartottam, hogy ilyen gondolataim voltak. Sosem tanakodtam a jövőbeli férjemről, mint minden épeszű kislány, sosem tudtam megmondani a konkrét elképzelésem az ideálról, mint minden normális tini lány. Nem érdekeltek a szerelmes regények-filmek, mindig is elcsépelt, unalmas, kitalált mesének hittem. Hiszen ugyan! Mikor fog megjelenni nekem a tündérkeresztanyám, hogy elkészüljek a bálra és minden varázs elveszik a semmibe éjfélkor, viszont az üvegcipőm megmarad? Szép álom, tény. Mert akkor megoldódna minden gondom! Végre békén hagyna anyu a folytonos cikizésével, miszerint ő már ilyen idősen a negyedik szerelmét élte. Talán értelmet nyerne a Dr. Szösziből az a jelenet, mikor a főszereplő neki dobja a bonbont a tévének miután dobták. Majd egyszer átélem, ha pedig nem jöhet a B-terv! Egy fakunyhóban fogok élni száz macskámmal és kötögetek a képzeletbeli unokámnak sálakat. Bolond nénike leszek, igaz, viszont eredeti B-terv, nem? Elkalandoztak a gondolataim, tehát észre sem vettem magam, csak mikor már Oliver szobájában ültünk az ágyon. Csak mi ketten egy üres lakásban. Még a gondolattól is kirázott volna a hideg, de most meg rendesen vert a víz! Alig kaptam levegőt, a torkomban egy óriási gombóc alakult. Végül erőt véve magamon fellapoztam a könyvem és füzetem, majd nekikezdtem az okításnak. Igaz, sokat ásítozott, viszont egész jól haladtunk. Főleg, hogy én csináltam meg a feladatok többségét, ő meg csak leírta a válaszokat. Öntelten vigyorgott rám, amikor elkezdtem pakolni. Annyira felidegesített ezzel a vigyori pofával, hogy felkaptam minden cuccom és búcsút intve elindultam hazafelé. Ekkora egy beképzelt majmot! Én többet nem korrepetálom! Befejeztem!