8.rész - Csak öt perc

~Ariana szemszöge~

Mikor beléptem Andre házába, kicsit megtorpantam. Miért is jöttem ide?
Mert azt hiszem, ő is tudta nagyon jól hogy itt nem a bioszról van szó. Sokkal inkább akartam beszélni vele a... csókról talán. És, hogy hirtelen milyen kedves lett velem. Pedig nem nagyon volt velem az elmúlt években. Szóval mindent meg akartam tudni. Mármint aminek köze van hozzánk. Amikor Andre észrevette, hogy az ajtóban feszengek röhögni kezdett, majd megfogta a kezem és felvitt az emeletre. 
Meglepődtem ismét a mai nap alkalmából. Kicsit furcsa, hogy ilyen közel kerültünk egy nap alatt. Amikor az egyik szoba ajtaja nyitva volt, megszepentem.
Apu mindig azt mondja, ha átmegyek egy fiúhoz (márpedig Andre fiú) akkor ne menjek be a szobájába mivel "csúnya" dolgok történhetnek bent. 
Nos igen.... Első eset hogy egy fiúnál vagyok. Mármint úgy fiúnál. Szóval izgultam nagyon. Andre bentebb lökte az ajtaját majd beinvitált. Tipikus pasi szoba. Egy ágy, amin ott hevernek a képregények és a szennyes. Normál asztal, ami szinte csak gépezés közben használatos. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény, egy fotel és egy szekrény. Na, nem beszélve Katie-ről. Ő a szoba egyik sarkán helyezkedik el. Mikor már mindent alaposan szemügyre vettem, Andre leült a fotelébe és megszólalt:
- Üdv a birodalmamban. 
- Hű! Szép ház, és egy tipikus tini srác szoba. - nevetek fel. 
- Anyám csak úgy nevezi: "a görénylak". - forgatja meg a szemét. - Figyelj, nem akarok beleszólni de miért állsz? 
- Ja, hát... - forgatom ujjaim között az egyik hajtincsem.
- Gyere, nem harapok! - tárja szét a karjait. 
- Okééé. - ülök le mellé.
Andre nevetve figyelte, hogy mit szerencsétlenkedek. Nem akartam beleesni ismét a hibába, amiből probléma lesz. 
Szóval nagyon nem akartam vele közel lenni. Inkább tisztes távolságból nézelődtem. Egyszercsak közelebb ült.
Azt hittem, megőrülök. Megint közel van! Ajj, a francba is! Ránéztem, majd visszafordultam az ajtó irányába. Az jobban tetszett. 
Andre kicsit furcsán méregetett, majd megfogta a kezem. Ne már! 
- Szóóóvaaaal.... Beszélgetünk is? 
- Öm... igen. - pirulok ki.
- Ne már! Miért vagy ennyire zavarban? - böki meg az oldalam a bal kezével. 
- Én nem...
- Aha. - húz magához. - Egyébként miről is akartál beszélni? 
- Hát... a bioszról. - vonok vállat. 
-  Remek téma! - röhögi el magát. - Szerintem van más témánk is. - néz végig rajtam.  
- Öm... kémia? - kérdezek valami idiótasságot hogy tereljem azt a témát. 
- Az ám. - bólint. 
- Tényleg? - kérdezem döbbenten. 
- Soooo... Észrevettem rajtad egy jelet. 
- Minek jelét? - rázom meg a fejem értetlenül. 
- Annak a bizonyos érzésnek, ami legtöbbször férfi és nő között alakul ki, bár ez mostanában azonos neműeknél is előfordul. 
- Vagyis? 
- Vagyis látom rajtad, hogy belémzúgtál! - böki ki egyszerűen. 
- Mi van? - nevetek fel. - Dehogy zúgtam beléd! Inkább szeretek bele egy békába és csókolgatom hogy herceggé változzon, mitsem hogy belédzúgjak! 
- Naaa! Akkor bejövök neked. 
- Nem jössz be! 
- Biztos? 
- Biztos! 
- Remek. 
- Remek. - húzódom ki az öleléséből. - Ez nevetséges. Olyan, mintha azt mondanám hogy belém zúgtál! - forgatom meg a szemem. 

~Andre szemszöge~

Aranyosan tagadja a nyilvánvalót. Sebaj, ha elértem hogy így belém habarodjon majd kijön az a száján. Amúgy tényleg aranyos, amikor teljes zavarban van. De most, hogy azt mondta, olyan mintha ő mondaná hogy belézúgtam, kicsit én is zavarba jöttem.Persze hála a macsó imidzsemnek mindig lerázom a zavartságot, és kivágom magam egy ütős mondattal. 
- Honnan tudod, hogy nem? 
- És te honnan veszed hogy igen? - vág vissza.
Cseles, okos és szép csaj. Jófogás! Hogy nem vettelek észre eddig Ariana? 
- Ez szép lecsapás volt. Látszik hogy röplabdázol. - kacsintok rá elismerően. 
Háhá, egyből kipirult. Bár ki tud ellen állni nekem? Oké, ez egoista volt. Mondjuk komolyan ki? Aztán egyből elkezdett röhögni. 
Pedig bók lett volna, nem poén. Na, mindegy. 
- Egyébként azt hittem, Katie veled alszik. - lök meg játékosan. 
- Hát egyszer próbálkoztunk, de sajnos a kerekei folyton a hátamon táncoltak. 
- Hogy lehet ennyire szeretni egy deszkát? - nevet fel. 
- Így! Amúgy egyszerű. - ölelem át.  
- Biztos mindig kedvesen beszélsz vele. - néz a szemeimbe. 
- Szívesebben beszélek kedvesen egy bizonyos lánnyal, aki a szobámban ül, mint vele. - súgom a fülébe. - De psszt! Ezt nem szabad megtudnia. 
Nevetve hajolt a vállamra. Most már totál vörös volt az arca. Tetszik ez az énje. A vidám kiscsaj énje. Sosem vettem észre, de most nem szabadul. Legalábbis ebben a percben biztos nem! Éppezért óvatosan eltoltam magamtól, majd a szemeiben egy másodpercre elvesztem. Azok a szemek meseszépek!De nem ronthattam el az adandó pillanatot, közelebb hajoltam és mikor értette a célzásom akarattal vagy akaratlanul, de ő is odahajolt és elcsattant ismét egy hosszú csók. A csók végénél átkaroltam a derekát, ő pedig a nyakam. Kicsit bele-belemosolyogtunk. És aztán Ariana felugrott és kifutott nem csak a szobámból, hanem a házból is!   Rögtön utána futottam. 

~Ariana szemszöge~

Uramisten! Hogy csókolhattam vissza megint? Hiszen ő ő! Én meg én! 
Szóval ez lehetetlen. Nem lehetek ekkora naív. Most legalábbis nem. Az út végénél járok, már épp le akartam lépni a zebrára amikor egy erős kar visszarántott. 
Tudtam, hogy Ő az. Mély levegőt véve megfordultam. Értetlenkedve nézett, de én nem tudtam a szemébe nézni. Andre átölelt, majd a fülembe súgta: 
- Héj, Ari! 
- Ne haragudj, én csak... - sírdogálva dadogni kezdtem lehajtott fejjel. 
- Hékás, mi a baj? Hallod? Miért rohantál ki? És miért sírsz? - emeli fel a fejem. 
- Én... én... Én nem akarok egynapi csaj lenni! - mondom ki gyorsan. 
- Egynapi csaj? - húza fel a szemöldökét.
- Igen. Akivel egy napig kedves meg édes a fiú, aztán másnap észre se veszi. Bocsi, de ebből én nem kérek. - rázom meg a fejem szipogva. 
- Először is ne sírj. - puszilja meg óvatosan a homlokom. - Másodszor pedig sose tennék ilyet egy lánnyal sem! 
- Biztos? - bújok hozzá. 
-  Biztos. - csókol meg újból. - Most meg szépen kérlek, hogy vedd fel a dzsekid amit otthagytál.
Ezen mindketten jót röhögtünk. Hihetetlenül bolond, és hihetetlenül édes. És most akkor mi a helyzet? Ha nem egynapi lány vagyok akkor mi? Oké, ezt inkább hanyagolom. Nem akarom elrontani a pillanatot. Andre hazakísért és a házunk előtt megcsókolt utoljára a napfolyamán.Annyira belemélyedtünk, hogy észre sem vettük a bátyám. Lazán tűrte egy darabig a látványt, majd megszólalt:
- Bocs, nem zavarok? 
- Ööö... Mason, te mit keresel itt? 
- Hát... hogy is mondjam, hogy ne értsétek félre, á megvan! Mondjuk itt lakom?! 
- Nem kell bunkózni. - rázom meg a fejem. 
- Meg különben is kérdezhetném ezt inkább tőle! - mutat hirtelen Andre-ra. 
- Csak hazakísért, mert átmentem hozzá tanulni. - ötlök ki gyorsan egy gondolatot. 
- Aha, tanulni. És mit tanultatok? 
- Bioszt. Amúgy Andre. - nyújt kezet Masonnek.
- Mason. - ráz vele kezet. - És ha tanultatok hol vannak a könyveid, hugicám? 
A franccba! Utálom, ha így szólít. És utálom, hogy ilyen jól vág az esze! 
- Andre könyveiből tanultunk. - vágom rá. 
- Oké, kivágtad magad. Na, szia Andre. Örültünk a szerencsének! - húz be az ajtón Mason. 
Nem is köszöntem el Andre-tól! Hékás! Ez nem fair.