~Ariana szemszöge
Egész nap azon imádkoztam, hogy Drew-t elkerülhessem. Egész jól sikerült, bár Andre mellettem volt kivételesen a nap végéig. Még haza is akart kísérni, de sietnie kellett mivel megbeszélte Damonékkel, hogy elmennek valahova. És persze én nem tartoztam attól függetlenül bele a programba, hogy járunk. Azóta is úgy néznek ránk, mint a leprásokra. Szóval elindultam hazafelé, de a zebrán nem sikerült gyorsan átmennem. Drew pont beért mellém! Nem akartam magyarázkódni neki. Tudom jól, hogy kioktatna. És oké, meg is érdemelném, mert vele is csak szórakoztam... Akárcsak Matt-tel. Sajnálom, amit tettem de egyszerűen Andre valami furcsa módon olyan erővel hat rám, amivel szemben esélytelen bármelyik fiú. Hiába, jöhet ezer fiú is rózsával a kezükben, mégis azt választom, aki hanyagul támaszkodik gördeszkájára, rám várva. És ezellen nem tudok tenni. Talán majd egyszer vége lesz a hipnotizálásának, s felébredek, de az nem most lesz. Nem tudok nélküle meglenni. Olyan számomra, mint valami rossz alkoholistának a pia. Képtelenség nélküle az életem! Mason azóta is elhord minden idiótának, s lehet az vagyok. De már nem érdekel mások véleménye. Mindenki törődjön a saját életével, mert tudtommal nem csak nekem vannak gondjaim... Ez mind átfutott az agyamon, amíg odaért mellém Drew. Mosolyogva végignézett rajtam.
- Látom, nem sokáig bírtad néküle. - jegyezte meg cinikusan.
- Szeretem őt. - jelentettem ki határozottan. - És szeretném, ha csak osztálytársak lennénk egymás számára.
- Ja, hogy már elő is írta a szabályokat! - nevetett fel. - Ennyire vak nem lehetsz, Ari!
- Csak a barátaim szólíthatnak így!
- És én a barátod kedvéért már csak egy "osztálytárs" leszek?
- Szerintem nem szeretne egyikőnk sem balhét. - ráztam meg a fejem. - Sajnálom, de mást nem tudok megadni.
- Hagyod, hogy így kihasználjon? És akkor ennyi erővel te nem tilthatnád meg neki, hogy megalázzanak ezekután is a haverjai?
- Nem tud ellene tenni... - nyeltem egy óriásit.
- Tudod, ha az én csajom lennél, soha többé nem bánthatna meg se téged se a barátaidat senki! - fogta meg a kezem.
- Arra kérlek, hogy tartsuk be a tisztes távolságot, mert nekem barátom van és őszintén szeretem! - ráztam le automatikusan.
- Na és ő téged?
Hirtelen erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. Hiszen annyi balhé volt már köztünk... Inkább csendben maradtam.
- Erről beszélek. - rázta meg a fejét. - Csak sajnálni tudlak, de majd ha rájössz milyen életed szerelme, nyugodtan jöhetsz hozzám sírni!
- Te lennél az utolsó ember, akihez mennék! - vágtam hozzá idegesen.
- Ari... ana! - tette hozzá a nevem második felét gyorsan. - Én leszek a legelső, akihez jönni fogsz! Hogy miért? Egyszerű!
- Álmodozni szabad!
- Mert nem lesz más, akihez fordulhatnál. - fejezte be mondanivalóját. - A barátnőid nem fognak megérteni, de én igen. És hamar elfog jönni ez az idő!
- Bolond vagy! - vágtam a fejéhez. - Hagyj békén! És kerülj el engem!
- Kicsit nehéz lesz. Egy ház, egy suli...
- Inkább mászom ki a tűzlétrán, mitsem hogy még egyszer a közeledben legyek! - hagytam magában.
Jobban mondva elmenekültem. Hogy jön ahhoz, hogy megmondja nekem mit fogok tenni? És a barátnőimre bármikor számíthatok! És Andre tudom, ritkán mondja ki mit érez, de érzem, hogy szeret. Hiszen akkor mi másért lenne mellettem?! Szomorkásan kihúztam magam és inkább Olive-k háza felé vettem az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése